DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én is úgy látom, hogy fontos, hogy megemlékezzünk a közelmúlt eseményeiről is. Utalt arra, hogy az első szabadon választott magyar kormány a rendszerváltás után milyen tettet hajtott végre; én is úgy látom, hogy ez egy történelmi tett volt, nagyon nehéz időszakban felelősségteljesen és bölcsen járt el az akkori magyar kormány, és valóban köszönet ezért Antall József néhai miniszterelnök úrnak.
(9.30)
Mindenképpen fontos visszatekintenünk azért is, mert látnunk kell és tudnunk kell, hogy mi volt, mi történt, és pontosan merre tartunk, mit szeretnénk, ezért jó, ha nem feledkezünk meg a közelmúlt történelmi eseményeiről.
Ahogyan a képviselő úr utalt arra, hogy milyen embertelen rendszer volt a bolsevik rendszer, a diktatúra, és sokan kilátástalannak látták a helyzetet, mintegy esélyt sem látva arra, hogy esetlegesen valaha is itt történik változás, azért az biztos, hogy a magyar nép szabadságszeretete oly erős volt, hogy 1956-ban elsőként megpróbált fölegyenesedni és ebből a diktatúrából kitörni, példát mutatva a világ többi országának, elnyomott nemzeteinek is. Tehát már akkor megindultak ezek a folyamatok, hiszen a magyar néptől idegen rendszert erőltettek rá.
Tudjuk azt, hogy a XX. század világháborúi és az azt követő igazságtalan békediktátumok mit hoztak Magyarország számára, és tudjuk azt is, hogy a nagyhatalmak játékszerévé, áldozatává vált mindkét világháborút követően sajnos Magyarország. Érdekzónákat alakítottak ki, és bizony sajnos engedték azt, hogy a szovjet csapatok nemhogy ideiglenesen, hanem 47 évig tartózkodjanak Magyarországon, valóban megszálló erőként. Nekem eszembe jutott Deák Ferencnek az a gondolata, amely úgy szól, hogy amit hatalom és erő elvesz, azt az idő és a kedvező szerencse ismét visszahozhatja.
Hozzáteszem, hogy az idő is természetesen és a hidegháborús időszak mind-mind hozzásegített ahhoz, hogy újragondolják a nagyhatalmak is ezt a rendszert, gazdasági verseny, fegyverkezési verseny, sok minden történt a háttérben, hála a Jóistennek, harmadik világháború nem robbant ki fegyveres konfliktusokkal, amely a világot is elsöpörte volna. De egy biztos, hogy térdre kényszerült a szovjet hatalom, és ezt megfelelő ütemérzékkel a magyarságnak meg kellett éreznie. Én azt hiszem, hogy 1989-ben és 1990-91-ben, a rendszerváltás éveiben élenjáró volt Magyarország, a magyar nép, a magyar kormány, a felelős döntéshozó magyar politikusok akkor, amikor ezt a történelmi helyzetet megérezték és léptek.
Magyarország visszanyerte függetlenségét, önállóságát, szabadságát, ahogyan a képviselő úr is fölhívta erre a figyelmet, amely óriási érték, és ezt meg kell becsülnünk. Jó, hogyha visszatekintünk a múltba és levonjuk a tanulságokat, de fontos, hogy a jövőbe tekintsünk, és fontos, hogy egy indulatoktól mentes értékelést adjunk arról, hogy mit várunk el adott esetben a volt szovjet utódállamokkal kapcsolatosan, mit várunk el Oroszországgal kapcsolatosan. Én azt hiszem, hogy az egyoldalú viszonyrendszer helyett, az ultimátumok helyett egy egyenrangú partneri viszonyt ki kell alakítanunk Oroszországgal és a volt szovjet államokkal, az abba az érdekzónába tartozó államokkal. Ez Magyarország érdeke. Magyarország érdekét kell szem előtt tartanunk, természetesen sosem felejtve a múltat.
Viszont vannak közös céljaink, vannak olyan történelmi hagyatékaink, mint például a 2. magyar hadsereg elesett katonáinak a síremlékét ápoljuk, és ehhez szükségünk van orosz barátaink segítségére. Az orosz egyház az elmúlt években nagyon sokat segített annak érdekében, hogy ne rongálják a magyar katonai sírokat a Don környékén, és méltó módon nyugodhassanak békében az ott elhunyt magyar katonák. Ezért is fontos, de fontosak természetesen a politikai-gazdasági kapcsolataink is az oroszokkal. Tehát a jövőt kell építenünk.
Én úgy látom, amire utalt képviselő úr is, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatokra vonatkozóan soha többé ne legyen igaz az a vicc, amit akkor és oly találóan a magyar emberek kellő humorérzékkel megfogalmaztak, mégpedig az úgy szólt, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonák öröklakásokat kaptak.
Úgyhogy köszönöm szépen, hogy megemlékezett erről, és köszönöm szépen az Országgyűlésnek, hogy meghallgattak minket. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem