NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Bizony, lesz még rosszabb is, ezt önök gyakran bizonyítják, hogy mindig van még lejjebb, és ezzel párhuzamosan a társadalom ingerküszöbét is felfelé tolják. Pedig hogyha mindezeket a megszorításokat szerepeltették volna a programjukban, akkor egy 5 százalékos pártként be sem jutottak volna az Országgyűlésbe, ha pedig akárcsak ezeket a megszorításokat a választások után egyszerre hajtották volna végre, akkor forradalmi hangulatban kergette volna el önöket a társadalom. Azonban a kiábrándultság az, amit sikerült elérniük ezekkel a sorozatos, lépésről lépésre történt megszorításokkal.
A társadalom ingerküszöbe tehát feljebb ment, már-már föl sem kapja a fejét olyan elképesztő törvényhozási gyakorlatokra, mint a személyre szóló törvényhozás. A személyre szabott törvényhozás, amelyre számos példát találunk, a teljesség igényével nem is tudnám talán ebben az időkeretben felsorolni mindazt, amit láthattunk itt korábban, de hogy azért csak egy példát kiemeljek, Borkai Zsolt esetét, hogy Győr polgármestere maradhasson, képesek voltak önök még az alkotmányt is módosítani.
Illetve egy csapásra nemcsak a saját polgármesterük érdekében, hanem a politikai ellenfeleikkel való leszámolás érdekében is módosították az alkotmányt akkor, amikor a rendőri szervekből kiábránduló, onnan leszerelő rendőrök már-már tömegesen csatlakoztak a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, akkor megtiltották, hogy leszerelésük után öt évig, végül Borkai Zsolt esetében ezt módosítva végül csak három évig ne tölthessenek be például önkormányzati képviselői tisztséget sem. Hiszen amikor Orbán Viktor már lassan minden tisztavatáson elmondja, hogy dezertőrnek tekinti azokat, akik akár csak kapcsolatba lépnek a Magyar Gárdával vagy akár Jobbikkal, ne lássanak mentőövet ezek a hazafiak, akár a rendvédelmi szerveken belül sem, ne lássanak mentőövet a Jobbikban, amelyik adott esetben akár egzisztenciáról is tudna gondoskodni.
Ilyenfajta alkotmánymódosítást terjesztettek tehát be a politikai ellenfeleikkel való leszámolás, illetve leggyakrabban a saját maguk érdekében. Ilyennek vagyunk most is tanúi, amikor is a Nemzeti Kulturális Alap vezetőjének érdekében, hogy a vezetője maradhasson államtitkárként is, ami a jelenlegi jogszabályok szerint összeférhetetlen, képesek törvényeket módosítani, ráadásul minden látszatot megkerülve most már maga az előterjesztő is, az az L. Simon László, akinek érdekében ez a törvény születik.
Tehát miközben jóval fontosabb dolgok nem kerülhetnek ide, az Országgyűlés asztalára, ha már ennyit kommunistázunk, akkor említsük meg a kommunista luxusnyugdíjak ügyét például, ami nem kerülhet itt az Országgyűlés asztalára, ellenben L. Simon László államtitkárnak az álláshalmozását biztosító törvénymódosítás bizony idekerülhetett. Eredetileg az NKA azért jött létre, hogy a politikától viszonylag függetlenül támogassák a különböző kulturális tevékenységeket, mára azonban, mondjuk ki, kifizetőhelynek tekintik a kultúrát.
Bizony ez az álláshalmozás is egészen elképesztő. A Jobbik komoly sikernek tartja, hogy legalább 2014-től sikerült elérnünk, hogy a politikusi álláshalmozás általános gyakorlata, miszerint az országgyűlési képviselők egyben polgármesterek, megyei közgyűlési képviselők, vagy ki tudja, milyen más politikai tisztséget töltenek be, ez tiltott lesz. Ezt saját sikerünknek tekintjük, hiszen 2014-ig is csak a Jobbikban tiltott és az MSZP-ben, LMP-ben is volt arra példa, hogy országgyűlési képviselőből lett mellesleg még polgármester is. Örülünk neki. Azonban ezeknek a kiskapuknak, amelyeket lépten-nyomon teremtenek a saját politikusaik érdekében, ez elfogadhatatlan.
Elfogadhatatlan az is, hogy minden törvényjavaslatot egyúttal felhasználnak arra is, hogy a saját hatalmukat bebetonozzák, hatásköreiket kiszélesítsék, így ebben a törvényjavaslatban, amit L. Simon László álláshalmozásának biztosítása érdekében nyújtanak be, mellesleg vétójogot is biztosítanak a jövőben. Továbbá a szakmai bizottságban a szakmai oldallal szemben többséget biztosítanak a minisztériumi oldalnak, egyúttal meghosszabbítják L. Simon László mandátumát a Nemzeti Kulturális Alap élén.
Elfogadhatatlan az, hogy önök nem tartják be a törvényeket, hatalmon lévén a törvényeket úgy nem tartják be, hogy közben megváltoztatják természetesen a törvényeket, de nem hajlandók tudomást venni a hatályos jogi szabályozásokról. Ez természetesen elfogadhatatlan, miként minden egyes személyre szabott törvényhozás.
Miként elfogadhatatlan az is, hogy kábítják itt a népet független szabad Magyarországról való handabandázással, de közben a saját felelősségükre nem irányítják rá a figyelmet. Hadd tegyem akkor ezt meg én, hiszen van számos feladat, amit végre kellene hogy hajtsanak, nem csak a kommunista luxusnyugdíjak megvonásának ügye, miközben Biszku Béla már elmúlt 90 éves, és önök még mindig több százezer forintos nyugdíjjal jutalmazzák az 1956-os forradalom utáni megtorlások egyik vezéralakját és több ezer másik embert az országban, akik különböző nagyon komoly vezető tisztséget töltöttek be.
De nem hajlandók az ügynöklistákat továbbra sem nyilvánosságra hozni, 2060-ig titkosították azokat a mágnesszalagokat, amelyeket egy egyszerű kormánydöntéssel át lehetne adni (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a levéltáraknak, kutathatóvá lehetne tenni. Önök ezzel szemben csak húzzák az időt, akárcsak a kommunista vezetők esetleges kizárásával, pedig nekik (Az elnök ismét csenget.) semmi keresnivalójuk nem lenne itt az Országgyűlésben, például egy egykori MSZMP központi bizottsági tagnak, Kovács Lászlónak. Szégyen! (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(9.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem