DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két minőségemben kértem ma szót ebben az ügyben: egyfelől a mezőgazdaság átfogó reformját sürgető, a Fidesszel szövetséges kisgazdák részéről, másfelől pedig mint borszerető és borivó magyar ember. Azt kell mondanom, tisztelt Ház, hogy ezt a törvényjavaslatot én olyannak tartom, amely egy jó irányba tett, de természetszerűleg nem elégséges, nem teljes körű lépés. Ha világosan szeretnénk vagy legalábbis világosabban szeretnénk látni a magyar mezőgazdaságon belül a területi arányoktól függetlenül fontossági sorrendben igen fontos szőlő- és bortermelés területén, akkor, azt gondolom, nem árt egy picit szélesebb kitekintésben nézni ezt a javaslatot.
Magyarországon, ezt látni kell, az EU-csatlakozás 2004. éve óta 93 ezer hektárról 62 ezer hektárra csökkent a szőlőtermelés területe. Ezen belül a területen belül, és erre szeretném felhívni a képviselőtársaim és a nézők figyelmét is, egy igen-igen nagy eltolódás és arány mutatkozik a következők szerint. A kunsági borvidék önmagában 25 600 hektár, ha igaz a mostani statisztika, hiszen ezt majd csak egy felmérés tudja igazolni, és a hajós-bajai borvidék önmagában 14 873 hektár, még egyszer mondom, ha igaz a statisztika. Ezzel szemben azok a borvidékek, ahol ma úgy tartjuk, hogy a minőségi bortermelés folyik, a villányi terület 1900 hektár, a soproni 1374 hektár, a Badacsony 1800 hektár és Tokaj 5800 hektár.
Miért tartom ezt nagyon fontosnak? Azért, mert álláspontom szerint minden olyan törvénynek, amelyet a szőlő- és bortermelés tekintetében elfogadunk, külön és hangsúlyosan kell figyelembe vennie nemcsak a különböző érdekeket, hanem a lehetőségeket is. Az én meggyőződésem az, hogy Magyarországon mind a minőséginek mondott bortermelésnek, mind a szintén minőségi, de a hazai igényeket jól kielégítő bortermelésnek is helye és lehetősége kell hogy legyen.
(9.30)
Nem lehet azt mondani, hogy számoljunk fel bizonyos területeket azért, mert azoknak a minősége nem éri el netán azt a fokot, amit mondjuk, egy nyugati exportnál a bortól megkívánnak.
Engedjék meg, hadd hozzak egy példát! Ha önök bárhol Olaszországban bemennek egy vendéglőbe, legyen az a legkisebb vendéglő, minden vendéglő étlapján ott van a házi bor, amely házi bor ára sehol nem magasabb, mint a sör ára. És ahol ez a házi bor igaz, hogy nem nehéz, nem súlyos bor, nem olyan bor, amire azt mondhatnánk, hogy ez mondjuk, a tokajival vagy a villányival vetekszik, de jóízű, jól fogyasztható, és azt kell mondanom, az éghajlatnak, az emberek igényeinek teljes mértékben megfelelő.
Ezért megkérdezem, hogy azon bizonyos átfogó reform kapcsán, amely a mezőgazdaságban elkerülhetetlenül be kell hogy következzen az elkövetkezendő időkben, és nyilván akkor érintenie kell a szőlőtermesztőket és a bortermelőket, nem kell-e alaposan végiggondolnunk azt is, hogy azok a területek is védelmet és lehetőséget kapjanak, amelyek Magyarországon megtermelik azt a bort, amelyet egyébként a magyar emberek fogyasztanak. Meg kell vallanom önöknek, kivéve egy-két olyan meghívásos helyen, ahol nem én fizettem a bort, nemigen ittam olyan borokat, amely borok úgy vannak kirakva, hogy mondjuk, 8-10 ezer forintba kerül egy flaska belőlük. Nemigen, mert a magam részéről borfogyasztó ember vagyok, miért is tagadnám, boldogan megiszom akár mindennap egy-két fröccsöt, de olyan borból tudom ezt meginni, és olyan borból is szeretem, amelyik könnyű; amely olyan bor, amelyikre azt mondom, hogy az étkezéshez nekem tökéletesen megfelel, hiszen nem kaviárt eszem, és nem olyasmiket, amik között talán ezek a nehéz borok nagyon jók. Ezért meggyőződésem szerint Magyarországon e kettőnek egymás mellett, párhuzamosan a feltételrendszerét biztosítani kell.
Nem vitatom, hogy azok a területek, amelyek kiemelkedően jó minőségű bort termelnek, és amelyek ma csak éppen hogy igyekeznek az európai piacon elhelyezkedni és ott helyeket és területeket szerezni, támogatásokat kell hogy élvezzenek. Hiszen fontos érdekünk, hogy ezek az exportban úgy jelenjenek meg, hogy a magyar bornak meghozzák azt a fajta, ma még csak nálunk megjelenő hírnevet, amit még csak szeretnénk, ha a világban is hírnév lenne, amire törekszünk.
Ezért ez a törvény, amelyet most tárgyalunk, az én meggyőződésem szerint egy nem nagy, egy kicsinyke, de olyan lépés, amely segíti ezeknek a lehetőségét, de csak akkor fog kiteljesedni - és ezért kértem ma szót -, ha világosan meghatározzuk azt a stratégiát, ami mentén Magyarországon azokat a lehetőségeket, amelyekről az előbb már bővebben szóltam, meg tudjuk teremteni.
Hiszem, hogy ezeknek a feltételei megvannak. De ettől kezdődően, azt gondolom, nagyon alaposan át kell gondolni azt, hogy vajon helyes-e az Európai Uniónak a szőlőkivágásra vonatkozó szabályozása, és vajon nem kell-e azt hozzánk úgy átültetni, ami a hazai viszonyoknak sokkal-sokkal jobban megfelel. Megvannak erre a lehetőségek. Majd a víznél el fogom mondani, most itt még talán nem annyira aktuális, hogy nem kell mindig a legszigorúbban értelmezni bizonyos szabályokat, hanem ezeket a szabályokat olyan határok között kell értelmezni, amelyek a mi számunkra nemcsak megfelelnek, hanem ugyanakkor az uniós szabályokat sem sértik olyan módon, hogy annak szankciói legyenek.
Én ezért a következőkben azt várom és remélem, hogy a jó lépést követően az agrártárca, ezen belül az agráriummal foglalkozók meghozzák azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek a magyar ember számára biztosítják majd, hogy a jóízű, egészséges és főleg elérhető árú bor ott legyen a magyar piacon. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
