FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy a borról beszélni nemcsak szakmai kérdés, hanem érzelmi kérdés is, mert egy olyan termékről van szó, amelyről Magyarország megismertetik. Tehát egyszerűen úgy ismernek bennünket a világban, hogy igen, Magyarországon szőlőtermesztés és bortermelés régóta, magas kultúrával és remélem, hogy egyre magasabb minőséggel - amelyért ez a törvény is sokat fog tenni, remélem - folytatódik.
De nem kérdéses, hogy minden évben, kétévente elérkezünk egy olyan ponthoz, amikor az előző évek tapasztalatait megpróbáljuk összegezni, és újra a jogszabály módosításával az előbb említett hagyomány és minőség védelme érdekében továbbvinni és megvédeni azt az elért eredményt, amit elértünk. Természetesen az Unióba való belépés egy újabb fordulatot hozott a magyar szőlőtermesztés és borászat életében, ezt mutatja, hogy az akkori 93 ezer hektáros telepítési felületünk, amellyel jegyeztek bennünket belépéskor, ez sajnos az elmúlt nyolc évben rohamosan csökkent. Azt is hozzáteszem, hogy az utóbbi három évben viszont egy ígéretes telepítési szándék mutatkozott meg a borászatok részéről, a szőlőtermesztők részéről, ami egy pici reményt ad, hogy talán egy olyan termőfelülettel rendelkezünk, amely elsősorban biztosítani tudja a hazai borfogyasztási igényt.
Drámai a helyzet, ugyanis lecsökkent, most 60-62 ezer hektáros termesztői felületről beszélünk, ez éppen csak tudja biztosítani a magyar borfogyasztási igényt. Persze, ennek van egy oka is, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan törekedtünk arra, hogy a borfogyasztásnak egy kultúráját próbáljuk megértetni egy felnövekvő generációval, hogy mit tartalmaz a bor. 2006-ban magam voltam az egyik kezdeményezője itt, a Felsőházi ülésteremben a bor élettani hatásairól, hazai és nemzetközi professzorok, orvosok nyilatkoztak, hogy milyen új felfedezési területek számítanak a bor beltartalmi értékeinek a vizsgálata során, és ennek milyen kihatása van az emberi egészségre; nagyon pozitív kihatása - rögtön zárom is a gondolatomat, hogy aki napi 2-3 deciliternél nem többet fogyaszt. Ez nagyon lényeges, hogy a mérték a lényeg, mint ahogy Rosivall professzor úr meg is jegyezte abban az időben, és nem jó az a szabály, hogy egész héten nem iszom, és aztán hétvégén bepótolom azt, amit hét közben elmulasztottam. Az a legdrámaibb negatív hatással jár az emberi egészségre.
Nos tehát, ezek a lépések és a kormányunk azon irányultsága, hogy legyünk szívesek hazai terméket minél nagyobb számban fogyasztani, élelmiszert, ez kiterjed természetesen a borfogyasztási igénynek és az egy főre jutó borfogyasztásnak az elmozdulásában is. Egy meglepő helyzettel találja magát szembe a statisztikus, az elemző a vám- és pénzügyőrség adatai alapján, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa adatai alapján, hogy sajnálatos módon két olyan évünk is volt, amikor már messze nem értük el a valamikori 3 millió hektoliter éves átlagtermelésünket, hanem bőven ez alatt volt, és ebből sajnos adódik az a szám, hogy bizony automatikusan borimportra szorulunk.
Talán ez a tendencia kezd, mondom, megváltozni a szőlőtelepítési hajlandóság növelésével. Itt az államtitkár úr felé nézek, hiszen volt egy parlamenti interpellációm, amelyre az államtitkár úr jelezte, hogy a 2014-től újra megnyíló uniós szőlőtelepítési támogatási keret terhére meg fogjuk tudni nyitni a 2012-2013-ban úgy eltelepített szőlőket, amelyre sajnos már nem tudtak fedezetet biztosítani, azaz telepítési támogatást biztosítani, mert az Unió által biztosított keret egyszerűen elfogyott.
Tehát ösztönzöm természetesen a kormányzatot, hogy ne szakítsuk meg azt a trendet, ami most a telepítési hajlandóság felé, hála istennek, megmutatkozik. Végre akkor olyan pozíciót érhetünk el, hogy automatikusan nem szorulunk borimportra. Mert itt jön az a felvetett kérdés, amit Szabó Rebeka itt említ: tisztázzuk az uniós szabályok szerint azt, hogy bármely terméket bármely országból behozhatok, ez nem tilos. Itt ilyen fátumként emlegetjük az olasz bort, nem túl kedvező a nagyarányú importja, de ha szabályos körülmények között teszik, akkor azt kell mondanunk, hogy ez ellen túl sokat nem tehetünk.
Én kérdeztem francia borászatokat, hogy őnekik nem okoz-e problémát az olcsó olasz bor beáramlása, és teljesen értetlenül néztek rám, hogy ezt én hogy képzelem. Nincs olyan francia borász, aki importálna olasz bort, ilyen nincs, annak vége, az nem francia borász többé. Sajnos, mi nem tartunk ennél az érzelmi töltöttségnél, hogy egyes spekulatív vagy üzleti kényszerek hatására ne importálnának kereskedők, pincészetek olasz bort, amit aztán, ha teszik, szabályosan forgalomba lehet hozni Magyarországon.
Ami a problémát okozza - és részben utalt rá Szabó Rebeka -, igen, el kell ismerni, hogy a vám- és pénzügyőrség és a hatóságok egyes feladatai, feltárási körébe tartozik, hogy nem volt mindig szabályos a beérkezett külföldi bor magyarországi forgalomba hozása. Magyarul: nem olasz borként hozták néhány esetben forgalomba a terméket, hanem magyar borként. Miért? Azért, mert a kormánynak az az inspirációja, amelyre folyamatosan biztatjuk az embereket, a magyar élelmiszer fogyasztására, ez megmutatkozik a közvélemény-kutatási adatokban is: a magyar fogyasztók 85-90 százalékban szeretnének magyar terméket fogyasztani. Tehát errefelé van egy irányultság, hála istennek, a borok esetében is. Na persze, ezt tudták az importőrök is, és gondolták, hogy akkor valahogy magyar terméket kellene ebből csinálni. Ez bűncselekmény, ez ellen el kell járni a hatóságoknak, és Fazekas miniszter úr többször kiemelt, célzott vizsgálatot rendelt el ilyen esetben. Roppant nehéz persze minden szállítmány, minden palackozó sor végére egy hatósági személyt odatelepíteni.
Mint ahogy a bizottsági ülésen is említettem, az EMCS-rendszer egy zárt, a jövedéki adók forgalmazására vonatkozó zárt elektronikai rendszer, ennek most már az általános kötelező alkalmazásával nem tudják kikerülni, hogy szabályosan kerüljön be az importtermék, azaz egy számlával nem tudnak kétszeres vagy háromszoros mennyiséget behozni - régen sajnos ez is megtörténhetett. Tehát ez az akadály ki van szűrve.
Egy nincs kiszűrve, ez közismert a mezőgazdasági termékek esetében, az úgynevezett álexport kérdése: a beérkezett vagy itt lévő terméket papíron Szlovákia vagy Románia felé exportálnak, valójában nem, a termék benn marad Magyarországon, az összes papírművelet, és sajnos még az áfát is visszaigénylik utána. Egyes termékkörökre a kormány lépése miatt itt vezettük be a fordított áfát, de ebben még nincs benne a bor, ha jól emlékszem, szélesebb körűen más mezőgazdasági termékekre került bevezetésre. (Gőgös Zoltán: De ezen már nem segít, Sanyi!)
Nos, az összes intézkedés - és ebbe beletartozik az én véleményem szerint az előző kormány intézkedése is, hiszen ezeken a területeken nem voltak nagy vitáink - a magyar borászok megvédése irányába hat, és a magyar bor minőségének javítása érdekében hat, a tisztességtelen szereplők kiszűrése felé hat és a magyar fogyasztók irányába hat, hogy érdemes és legyenek szívesek forduljanak a magyar termékek felé, ezen belül a bor irányába is, ha magyar terméket szeretnének vásárolni.
Természetesen ez a törvény sok más technikai jellegű kérdést tisztáz. Itt van például a telepítési jogoknak a kérdése, amely vissza fog most kerülni az intézkedés hatására a hegyközségekhez. Most itt van Gőgös Zoltán képviselőtársam, akkori államtitkár úr, és azt a vitát most még egyszer kénytelenek vagyunk lefolytatni, amit 2008-ban lefolytattunk, tiltakoztunk az ellen, hogy a hegyközségektől elvegyék a telepítési jogok nyilvántartási rendszerét és az MVH-hoz telepítsék. Elmondtuk azokat a problémákat, amik akkori álláspontunk szerint bekövetkezhetnek. Ez a probléma mind bekövetkezett sajnálatos módon. Ezt a kormány most jól érzékeli, ezért a telepítési támogatási jogosultság nyilvántartási rendszerét visszatelepíti a gyökerekhez, oda a hegyközségekhez, amelyek a legjobban ismerik természetesen a termelőket, és azt nyilvántartva, hogy ki vágott ki valamikor szőlőt engedéllyel, és hogyan keletkezett ezáltal nála telepítési jog.
Miért fontos a telepítési jog kérdése? Azért, mert az Unióban kizárólag azon országok telepíthetnek szőlőt, akiknek van telepítési joga, jogosultsága, amelyiknek ilyen nincs, az nem telepíthet az Unióban szőlőt. Magyarországnak, hála istennek, van egy egész komoly tartaléka a telepítési jogok kérdésében. Magyarul: mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ezt a potenciálunkat, ezt a telepítési kvótánkat kihasználjuk, azaz még telepítsünk szőlőt.
(10.00)
Magyarországon 220 ezer hektár az első osztályú szőlőkataszterbe sorolt termőföld mennyisége; 220 ezer hektár. Ez egy félelmetes nagy mennyiség az ország adottságaihoz, nagyságához képest. Mindösszesen 93 ezer hektáros kvótamennyiséggel léptünk be az EU-ba, tehát majdnem csak a felével, és ugyanakkor ma 60-62 ezer hektárt tartunk nyilván, ami termő- és ültetett felület. Tehát itt van még majdnem 30 ezer hektáros növelési lehetőségünk, hogy elérjük legalább az Unió által megengedett kvótamennyiséget, a 93 ezer hektárt, és akkor szerintem elég tisztességesen bírnánk fogni a belföldi fogyasztás igényét, és természetesen itt már exportra is, komoly tételű exportra is lehetne gondolni.
Tudni kell, hogy az Európai Unió egy bolond döntése alapján - még ezt Mariann Fischer Boel, az előző agrárbiztos erőszakolta ki - meg akarják szüntetni a telepítési kvóta rendszerét, és azt akarják, hogy bárki bárhol telepíthessen szőlőt. Ez félelmetes veszéllyel járna, Magyarország ezzel nem ért egyet, mert ekkor nyilvánvaló, hogy a kínai és az orosz tőke olyan pozíciókat foglalna el európai szőlészeti területeken, ahol síkvidéki tömegtermelésű, több száz hektáros termőfelületek jönnének létre, és mindenáron a primitív, egyszerű, olcsó költséggel előállított borok felé mennének el. Ez persze tönkretenné az összes kézműves borászatot itt Magyarországon. De ez nemcsak nálunk van így, hanem a németeknél is ez a veszély, a franciáknál, olaszoknál, tehát ebben egy nagyon komoly ellenállás mutatkozik az irányban, hogy ezt a 2015-ben elvileg bevezetendő szabályt függesszék fel, töröljék el, tehát továbbra is a kvótarendszerben termeljen az Európai Unió. Ebben Magyarországnak is - az előbb próbáltam érzékeltetni - különösen nagy érdeke van.
Amit még meg szeretnénk említeni, hogy sajnos mi maradt ki ebből a törvénytervezetből: az egy régi, nekem ’98 óta dilemmám. Ez pedig a megosztott, területarányos, elsőfokú és másodfokú szintre telepített borminősítés. Aki ismeri a szakmát, az tudja, hogy jelenleg az van, hogy az MGSZH égisze alatt működő, régen Országos Borminősítő Intézetbe, ma a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hatóság felügyelete alá tartozó laborba itt, Budán, Budapestre kell mindenkinek fölhozni a bort, és itt lehet beminősíteni ahhoz, hogy egyáltalán forgalomba lehessen hozni, miközben négy arányosan elosztott magyarországi területen négy kutatóintézetünk van. Ez az egri, a kecskeméti, ami a Dunától keletre esik, és a Dunától nyugatra eső részen pedig a badacsonyi és pécsi. Aki ezt ismeri, most elképzeli térképen, az látja, hogy ezzel lefedték őseink Magyarország szőlészeti területeit, és mindenhol ott van egy komoly kutatóintézet.
Ezeknek a kutatóintézeteknek mind szakmailag, mind technikailag, sőt többüknek akkreditációjuk is van a borminősítésre. Sajnos, a jogszabályok egyelőre nem erre tesznek lehetőséget, hogy ezen vidéki bázisokon is lehessen borminősítést - mind érzékszervi, mind pedig műszeres, technológiai minősítést - végezni. Sajnos, a központi borminősítőhöz kell továbbra is jönni nem kicsi pénzért, ezt is megjegyzem, hogy a környező országokhoz képest a legdrágább Magyarországon minősíteni bort. Ez egy komoly kritika, de sajnos a másik oldalon meg értjük, mert képviselők vagyunk, látunk költségvetést, hogy egyelőre a bevételi oldalt lazítani nem nagyon lehet, mert az Unió itt veri a fejünket állandóan a 3 százalék alatti hiány betartásával. Ezt valahogy még meg is értjük, de ez sokáig nem lesz fenntartható, mert a nyugat-dunántúli borászok egyszerűen átmennek Ausztriába, és ott minősíttetik a bort, ahol olcsóbb. Megtehetik, mert az Unió akkreditált laboratóriumában bárhol minősíthetnek bort, tehát nem kötelesek itt minősíteni. Egy komoly elszivárgás is kialakulhat ezen a területen, ha nem lépünk.
Úgy gondolom, hogy ezt át kellene gondolni, a kutatóintézetek visszavételét. Az előző kormány ezektől megszabadult, és felsőfokú oktatási intézményekhez telepítette. Szándékában áll a kormányzatnak, erről nyilatkozott, hogy vissza kellene venni a kutatóintézeti bázist, a szőlészeti, borászati kutatóintézeteket. Ezeknek most rendezetlen a pénzügyi helyzete mind az egyetemeknél, mind pedig a mi költségvetésünkön belül, ezt is mondjuk meg őszintén. De ha végre egyszer és valamikor visszakerülnének jogilag, pénzügyi forrással rendezve ezek a kutatóintézetek, akkor azonnal vegyük elő azt a kérdést, hogy a regionális elsőfokú vizsgálatokat ezen kutatóintézetek is végezhessék el, hiszen az oda befizetett díjak ugyanúgy akkor már az állami költségvetés részét fogják képezni, viszont a térségbeli gazdáknak ez óriási megkönnyebbülés. Arról nem is beszélve, hogy ezek a kutatóintézetek sokkal jobban ismerik, és pontosan tudják, hogy arra a térségre milyen ízvilágú, milyen fajta- és milyen minőségi követelések vannak, néhol már több mint száz éve. Tehát a helybeli kutatóintézetek sokkal jobban, specifikusan ismerik azokat a szőlészeti, borászati háttereket, ami esetleg a minősítéshez kell.
Úgy gondolom, az egy komoly szándék, amit Tiffán Zsolt vezetésével a borászati albizottságunkban most már két év óta végeznek, hogy az adminisztrációt legyünk szívesek csökkenteni. Ennek vannak pró és kontra érvei. A pró érv az, hogy természetesen a borászatokat miért sújtjuk olyan adminisztrációval, ami úgy látszik, hogy felesleges. De sajnos a kontra érv az, amit mások meg kritikaként mondanak, hogy ha a hatóságnak nincsenek eszközei bizonyos felületekre belátni, borászatok mögé látni, akkor nem tudják garantálni a minőségre való ösztönzést, hogy most finoman fejezzem ki magam, meg azt, hogy ne szabálytalanságok történjenek egy-két borászatban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Ennek a keskeny mezsgyének a közepét kellene valahol eltalálni, ami nem jelent párhuzamos adminisztrációt, mert sokszor a borászok joggal mondják, hogy párhuzamos adminisztráció van: ide is leadjuk az adatot, meg azok is kérik, miközben már meglett volna mindenhol ez az adat. Ez irányban változatlanul ösztönzöm a kormányzatot, hogy a reális adminisztrációs tehercsökkentést végezzék el úgy, hogy ne szenvedjen kárt a hatóság sem, amikor ő onnan adatot akar kapni vagy netán el akar járni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
