TIFFÁN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TIFFÁN ZSOLT
TIFFÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Örvendetes, hogy a soproni borvidéket képviselők is hozzászóltak a vitához, és pontosan láttuk és hallottuk és tudtuk azt, hogy ’85-ben osztrák szomszédainknál milyen botrány történt, ez a bizonyos glükózbotrány, amikor voltak olyan termelők, akik kiírták, hogy “Lieber Gast, glaubt es wohl, dieser Wein hat kein Glücose” - tehát már viccet is csináltak belőle.
(10.30)
De a viccet félretéve borzasztó állapotot teremtett, utána kapták össze magukat, és hozták azt a törvényt, amelynek köszönhetően ma Ausztria presztízs bortermelő országnak számít a világban. De nekünk nem szabad megvárni, hogy ilyen botrányok után újítsuk meg a magyar borágazatot érintő törvényeket. Még akkor is, ha ezer sebből vérzik a borágazat, nekünk figyelnünk kell arra, hogy mindezeket megelőzzük.
Azonban szeretném még felhívni egy dologra a figyelmet. Ez pedig az, hogy az osztrákok ma nagyságrendekkel nagyobb pénzt fordítanak mindenféle támogatásra, és itt az egyik legfontosabb a marketing. Bár most nem arról tárgyalunk, de Európa és a világ borpiacán hihetetlen mennyiségű pénz van ahhoz, hogy azokat a borokat, amelyeket az adott ország megtermel, el tudja adni.
És én úgy gondolom, hogy azzal a folyamattal még nem ért véget a bormarketing megújítása és javítása, hogy az AMC-től most a feladatok elkerültek, és átkerültek a Magyar Turizmus Rt.-hez. Ehhez pénz kell, meg kell találnunk azt a megoldást, hogy megfelelő módon és megfelelő szinteken, különböző szinteken - akár a belföldi piacon, akár a közepes vagy alacsony árkategóriájú borok esetében és a csúcsborok esetében hasonlóan, mint az osztrákok - megfelelő módon tudjuk a marketinget végezni. És egyébként nemcsak a marketingben, hanem az egész törvénykezésben rengeteg olyan elem van akár az osztrákoknál, akár más európai bortermelő országoknál, akik kitaláltak jó dolgokat, nekünk nem kell mindent újra kitalálni, csak magyar viszonyok között megfelelő módon alkalmazni ezeket a fogásokat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem