BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Igazából nehéz helyzetben vagyok, hiszen az előttem szóló jobbikos képviselőtársak és az LMP-s frakcióvezető úr is nagyon sok mindent elmondott abból, amivel én magam is egyetértek, és amiről szólni szerettem volna. Ezért szeretném rövidre fogni a mondandómat.
Amellett tehát, hogy a Jobbik támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, komoly aggályunk van azzal kapcsolatban, ahogy ez beterjesztésre került. Itt gyakorlatilag egy ilyen “mindent vagy semmit” elv ugrál oda-vissza, pattog a labda, hol előírjuk a visszasajtolást, hol pedig felfüggesztjük azt. Látható a felszólalásokból és látható a témafelvetésből, hogy eleve már az eredeti szabályozással súlyos gond van, hiszen mind térbeli, mind felhasználási mód szerint, mind a víztest állapota, nyomása, visszapótlódása tekintetében egy sokkal komplexebb megközelítésre és egy sokkal komplexebb szabályozásra lenne szükség.
(12.30)
Én is csak azt tudom megerősíteni, és azt a kérést szeretném tolmácsolni a kormányzat felé, hogy most ezen felfüggesztés időtartama alatt kerüljön sor ennek a kérdésnek mind a kutatási oldalon, mind a szabályozási oldalon történő komplex rendezésére, és 2015. július 1-jén ne ennek a felfüggesztésnek a meghosszabbítására kerüljön sor, hanem tényleg a fenntarthatóság követelményeit kielégítő olyan szabályozás meghozatalára kerüljön sor, amely biztosítja egyik oldalról a vízkészleteink védelmét, a másik oldalon annak szabályozott használatát és a felszínen maradó vizek kezelését, ami itt egyértelműen a használati mód szerinti bontást is igényli, hiszen teljesen más az, ha magát a vizet használom, teljesen más az, ha a benne rejlő hőenergiát használom, és egészen más, hogyha a víz elszennyeződik a használat során, és egészen más, ha változatlan marad.
Azért tartjuk egyébként már az eredeti szabályozást is és ezt a módosítást is aggályosnak, mert az ilyen leegyszerűsített jogalkotás nagyon könnyen alkotmányellenes helyzet kialakulásához vezethet, hiszen az új alaptörvényünk P) cikkelye is egyértelműen előírja azt, hogy a vízkészleteink fenntartása érdekében kell cselekednünk, és ez mindenkinek, az államnak, a gazdálkodóknak és az állampolgároknak egyaránt kötelezettsége. Most egy olyan helyzetben alkotott a Magyar Országgyűlés már eredetileg is törvényt, ahol a fenntarthatóság követelményét nem vizsgálták meg megfelelő szinten, ezáltal egy olyan generális szabályozás jött létre, amelyet a fenntarthatóság érdekében hoztak, és adott esetben ennek a fellazítása alkotmányellenes helyzetet is teremthet.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a távlati szabályozás mindenképpen differenciáljon a víznyerőhelyek állapota, a víznyerőerek elhelyezkedése, a kőzetbe való beágyazottsága, a kőzet minősége tekintetében. Itt azonban azt még hozzá kell tennem, hogy nyilván a visszasajtolás helyszíne, adott esetben az azzal kapcsolatos későbbi szabályozás előzetes kutatásokat igényel, mert nem igaz az, hogy mondjuk, egy porózusabb talajszerkezetben ez ne lenne technikailag megoldható. Itt a felkészülésem során megtaláltam a Datherm konzorcium honlapját, amelyik egyértelműen úgy fogalmaz, hogy ez a visszasajtolás megfelelő technológia alkalmazása mellett lehetséges lehet. Ez a konzorcium pont arra alakult, hogy a Dél-Alföldön ennek a technológiai know-how-ját kidolgozza. Sajnos, úgy tűnik az elérhető információk alapján, hogy ez a munka áll, nem halad előre. Úgy gondoljuk, ezt le kell folytatni annak érdekében, hogy az erőforrásainkat meg tudjuk őrizni, egyben a gazdák és a víz hőjét használó szervezetek számára is lehetőséget tudjunk hosszú távon nyújtani.
Még ennek kapcsán szeretném elmondani azt is, hogy a kialakítandó szabályozásnak fontos elemei lehetnek a komplex hasznosítás előírásai, illetőleg figyelembevételük, hiszen ha már felszínre hoztuk ezt a vizet, és adott esetben a visszasajtolás nem lehetséges, akkor a hőenergia hasznosítása mellett az egyéb hasznosítások hozzácsatolása, hozzákapcsolása egyben megoldhatja azt a vízkészlet-használati problémát is, hogy igazából a hőt kinyertük, a vizet pedig elengedjük, anélkül, hogy azt valamilyen célra, akár a mezőgazdasági termelés céljára, akár balneológiai vagy termálvíz-hasznosítási célra hasznosítanánk. Nyilvánvalóan lehetnek olyan területek, ahol a visszasajtolás vagy nem igényelt, hiszen a föld alatti vízkészlet megfelelően visszapótlódik, és hosszú időtávon megfelelő nyomás alatt áll, de lehetnek olyan helyszínek, ahol pedig a víz használata miatt, a víz elszennyeződése miatt nem lehetséges az, hogy ez visszakerüljön az eredeti víztestbe. Ilyen esetekben pedig nagyon fontos, hogy olyan alternatív technológiákról gondoskodjunk, amelyek az így elszennyeződött vízkészletek és a felszínen maradó vízkészletek környezetkímélő elengedését vagy további használatát biztosítják. Itt mindenképpen megemlíteném a Fejér Andor képviselőtársam által elmondott algatermesztéses technológiát, ez szintén a szegedi egyetemhez kapcsolódó kutatás, amely a magas sótartalmat kivonhatja ezekből a vizekből, ezáltal az adott területet vagy a felszíni vizeket ezek a magas sótartalmú vizek nem fogják elszennyezni.
Tehát összességében az a nagy kérdés, hogy mi lesz 2015 júliusa után. Ezzel zárnám a felszólalásomat, hogy támogatásunk a gazdák érdekében egyértelmű, viszont a szakterületet rendezetlennek látjuk, és ennek kapcsán komoly kutatási, majd pedig törvényhozási munka szükséges annak érdekében, hogy 2015-től ezen a területen egy fenntartható, a környezeti és a gazdasági érdeket egyaránt szolgáló jogszabályozás jöhessen létre, annak érdekében, hogy vízkészleteink a jövő nemzedékeket is szolgálhassák.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem