FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy nagyon személyes dologgal, egy kis bevezetővel kezdjem a hozzászólásomat. Lehet, hogy szokatlan a Parlament falai között, de van néhány olyan történelmi pillanat az életemben, ha én ezt annak nevezhetem, márpedig én magamnak annak nevezem, amelyek rendkívül módon kapcsolódnak a geotermális energiához, a termálenergiához. Lehet, hogy most sokan kicsit furcsán néznek rám, de lehet, hogy a pár gondolatból ezt majd be tudom bizonyítani.
1958-at írunk, amikor Szentes térségében, a szentesi kórház területén elkezdődik egy termálkút fúrása. Én ekkor ötéves voltam, pici gyerek, szánkón húztak Erzsébet-napon, és én csak arra lettem figyelmes, hogy egy csodálatos nagy, feldíszített fenyőfa van ott. Aztán amikor közelebb értünk, akkor kiderült, hogy ez nem fenyőfa volt, hanem egy óriási kútfúró berendezés, tele gyönyörű fényes égőkkel s a többivel. Ez volt az életem első olyan pillanata, amikor felfigyeltem erre a csodálatos lehetőségre és technikára.
(11.20)
Majd később, a hatvanas évek elején ettől a ponttól durván 300-400 méterre egy másik kutat fúrtak a városban, annak a csurgalékvize hónapokon keresztül a házunk előtt az árokban folyt el, ami szintén termálvíz volt, ahol játszottunk ezzel a vízzel, kis vízi erőművet építettünk rá, elemégőt izzítottunk, elektromos áramot állítottunk elő vele, tehát ezek is idetartoztak.
Aztán ugrok egy nagyot, mert gyakorlatilag ezek az első évek, amelyek valóban a termálvíznek a szolgálatára szóltak, ezek azért aztán a későbbiek során más pályát választottak a térségünkben. A térségben a bolgárkertészek voltak a meghatározók már az 1800-as években, később a magyar paraszti gazdák is a kertészet felé fordultak, és a melegágyi termesztésben a trágyatalpas, melegtalpas termesztést követően kezdték kihasználni a hatvanas évek második felétől azt a lehetőséget, amit termálenergiának hívunk. Csak abban a térségben, ahol én eddig országgyűlési képviselő vagyok, 36 működő termálkút van, amelynek jelentős része mind mezőgazdasági célú, vannak kommunális célú kutak is, és vannak mindenféle próbálkozások az elmúlt, mondhatnám, majdnem 50 évben, amelyeket én a térségben megismertem.
Aztán van egy 1986-os dátum, itt ugrunk most a történelemben egy nagyot, amikor volt egy próbafúrás Fábiánsebestyén határában, a Fábián-4., ez a név csak a szakmában jelent valamit, itt földgáz- és kőolajkutatás folyt, és 4200 méteren egy decemberi napon ez a kút kitört. Próbafúrás volt, kidobálta magából a csövek egy részét, sajnos súlyos balesetek is történtek. Ez azon a területen történt, ahol én jelen pillanatban is dolgozom, gazdálkodom. Ez a kút 130 fokos gőzzel, 160 atmoszférával tört ki. Iszonyatos energia, kilométerekről volt hallható, amíg ez a kút bömbölt, szó szerint bömbölt. A falutól, Fábiánsebestyéntől mintegy másfél kilométerre légvonalban van ez a ma is gyakorlatilag szoborként álló kitörésgátló, és ez olyan emlék, amely szintén nem múlhat el az ember fejéből, mert megtapasztaltuk azt, hogy mi van a földünk, a talpunk alatt, hogy ez az energia mire képes és ez az energia mit tud.
Természetesen ez a kútkitörés, ennek az elfojtása, likvidálása hónapokig folyt amerikai és holland, japán szakértőkkel, a mai napig is ez a kitörésgátló, ami ezen a kúton van, ez egy japán szerkezet, ami messziről fénylik, olyan anyagból készült, azóta egyetlenegy rozsdaszem, egy rozsdafolt nincs ezen a kitörésgátlón 1987. január vége, február első napjai óta. Ezt a kutat, ami kitört és ezt az energiát, ami ebből kijött, nagyon nehezen tudták megfékezni, és elég komoly környezeti károkat okozott. Ennek szintén személyes szereplője vagyok vagy voltam, mert azt a rekultivációs folyamatot, amelyet ott a térségben közel 150 hektáron el kellett végezni, azt én irányítottam és én vezettem. Tehát tudom az egyik oldalon a pozitív oldalát, ismerem a veszélyét, és tudom a negatív oldalát is a geotermikus energia kérdéskörének.
Éppen ezért 1998-ban, amikor parlamenti képviselővé választottak a térségből, akkor a mezőgazdasági bizottság keretén belül egy úgynevezett földhő-albizottságot alakítottunk, amely négy éven keresztül próbált a geotermikus energia felhasználásának a kérdéskörével foglalkozni több-kevesebb sikerrel, de talán inkább kevesebbel. Ezért örülök annak, hogy a mai nap egy olyan törvényjavaslatról beszélhetünk, amivel 14 évvel ezelőtt próbálkoztunk, ez elég hosszú idő, a kerekek lassan forognak, de végre megértük ezt a pillanatot. Tehát én úgy gondolom, hogy ez a néhány, történelmi időben elmondott évszám és esemény bizonyítja azt, hogy ez az energia mennyire fontos számunkra.
A kertészek szempontjáról már volt az előbb is szó és várhatóan még lesz szó. A magyar kertészet kitörési pontjának egyik alapfeltétele a geotermikus energia biztonságos használata, hosszú távú, biztonságos használata. Ezt azért merem mondani, mert azok a technológiák, amelyek már ezekben a kertészetekben megvalósultak, valóban az a durván 3500 hektár terület, amely különböző fűtési móddal rendelkezik, de mégis talán a geotermikus energia az, ami a legfontosabb, hosszú távon a legbiztonságosabb megoldást jelentheti, ennek a szerepét növelnünk és erősítenünk kell. Magáról a kertészetről az előbb már mint foglalkoztatási ágazatról szóltam. Természetesen ismét ki kell hangsúlyozni azokat a primőr zöldségeket, főleg primőr zöldségeket, amelyek abban az idényben is hozzáférhetők lesznek, és ma is hozzáférhetők a fogyasztók számára, amely már megelőzi a szabadföldi termesztésnek a programját.
Néhány gondolatot talán szólni kell arról, hogy milyen vízkezelési módok vannak, itt a visszasajtolás a kérdés, de hogy mégis milyen vízkezelési módok vannak. Tudjuk azt, talán inkább ott kell kezdenünk, hogy a dél-alföldi kutak jelentős része, ahogy Fejér Andor képviselőtársam is utalt rá az előbb, tudjuk, hogy olyan geológiai helyzet van e területek alatt, olyan geológiai körülmény, hogy gyakorlatilag egy homokkövet kell feltételezni, és ez a homokkő alkalmatlan arra, hogy visszafogadja ezt a mennyiséget, még ha kisebb értékben és mennyiségben is, de gyakorlatilag rövid időn belül teljesen alkalmatlanná válik.
Erre voltak próbálkozások, vannak próbálkozások, vannak olyan kutak a Dél-Alföldön is, ahol különböző módon megcsinálták a visszasajtoló kutakat, horribilis energia felhasználásával vissza tudták a kút kitermelt vízmennyiségének egy pici töredékét - pici töredékét - nyomni, de mondom, horribilis energiával. Aztán később ez a kút már nem is fogadott vissza semmit. Érdekes módon ezeknél a kutaknál ugyanúgy télen a kutakból elfolyó vagy a kutak környékéről elfolyó termálvíz szépen gőzöl, azok az árkok vagy azok a csatornák gyönyörű élővilággal berendezkedve élik életüket.
Erre csak egy példát hadd mondjak, visszatérve 1958-hoz, amikor az a kút, az a bizonyos szentesi kórház területén megfúrt kút volt, akkor még a technológia nagyon egyszerű volt, akkor egyszerűen beleengedték a különböző fűtőtestekbe, majd onnan félig-meddig lehűlve a Kurca-patakba, amely aztán azóta a mai napig sincs befagyva egyetlenegy télen sem, gyönyörű élővilággal, hattyúkkal, horgászversenyekkel decemberben, amit el lehet képzelni, mindennel. Tehát ezt csak azért mondom, hogy vannak erre jó példák is, és már megtanultuk mi ott abban a térségben, hogy hogyan kell ezt a termálvizet kezelni, hogyan kell ezzel gondosan bánni, és milyen feltételeket tudunk ehhez biztosítani.
Engedjék meg, hogy itt egy másik képviselőtársamra is utaljak, dr. Turi-Kovács Bélára, amikor környezetvédelmi miniszterként járt egyszer nálam Fábiánsebestyén határában, és bemutattam neki azt a hűtőtavat, ahol ezt a termálvizet mi úgymond tározzuk három, négy vagy öt hónapon keresztül, amelyen ma már olyan élővilág, olyan flóra alakult ki, amely szokatlan Magyarországon, olyan vándormadarak telepedtek és telepednek meg, amire eddig nem volt példa. Tehát ebből is, azt hiszem, érződik, hogy bizonyos módon beleavatkoztunk a természetbe, de én úgy érzem, hogy valahol ez a beavatkozás jobban sikerült, mint ahogy sokan gondolták.
A visszasajtolással kapcsolatban még egy másik témát is felvetnék: nagyon sokan azt mondják, hogy elfogy ez az energia a talpunk alól. Voltak évek, valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, amikor ezeknek a termálkutaknak a vízmennyisége részben valóban fogyott, egy bizonyos szintre leesett. Ekkor indultak el az új technológiák, a búvárszivattyúk és a többi tervezése és beindítása ezekben a kutakban. Pár év múlva érdekes módon visszaváltozott, pozitívvá változott a kutak egy jelentős része, visszatöltődött a mennyiség. A Magyar Tudományos Akadémiának ezzel kapcsolatban van egy nagyon komoly, többéves kutatása, amely arról szól, hogy ezek a kutak, ez a vízbázis, ez a vízkészlet vagy vízlencse - szakmailag sok mindent lehet erre mondani - honnan táplálódik, és honnan kapja vissza az eredeti mennyiséget ez a terület.
(11.30)
Érdekes módon a kutatások azt bizonyították, és azt mondják, hogy a Keleti-Kárpátok vízgyűjtő területeinek van a legnagyobb befolyása a dél-alföldi medencében lévő termálvízkutak vízhozamára. Logikusnak tűnhet az elképzelés és a kutatás, még akkor is, hogyha én természetesen szakmailag ezt nem tudom teljes mértékben megítélni, mivel nem a szakmámhoz tartozik, de azt viszont tudom, és azt tudom bizonyítani, hogy számtalan kút pozitívvá vált ismételten. Tehát egy bizonyos mennyiség kitermelése után a természet regenerálja önmagát ebből a szempontból is.
Talán még egy rövid gondolatot, ha szabad arról is szólnom, hogy a termálenergia mai felhasználása során nagyon komoly költségeket fizettek, fizetnek azok a vízfelhasználók, akik ezt az energiát használják. Azt hiszem, hogy az elkövetkezendő időszakban, és itt inkább csak a távlatokban szeretném majd államtitkár úr figyelmét arra felhívni, amikor majd valóban a 2015 utáni biztonságos programok elindulhatnak, hogy akkorára jó lenne, hogyha ezeket a költségeket úgymond a realitások talaján tudnánk kezelni.
Sajnos tudjuk azt - még akkor is, ha egy átmeneti időszakot kaptunk, amit azt hiszem, hogy kapott a kertészeti ágazat, ez egy nagyon nagyszerű dolog -, hogy mégis a 2015 utáni időszaknak is megfelelő garanciákat kell nyújtani nemcsak abban, hogy esetleg a visszasajtolási kötelezettség ezeken a területeken is talán elmaradhat - számos egyéb szakmai feltétel van ebben -, hanem abban a vonatkozásban is, hogy energetikai szempontból még a különböző költségeket - a vízkészlet-használati járuléktól a bányajáradékon át a különböző szennyvízbírság s a többi, azt hiszem, négy jogcímen kerül meghatározásra - olyan mértékben próbáljuk kezelni, hogy versenyben maradjunk a környező országok kertészeteivel.
Hasonló módon elkezdődtek, csak jóval később, Romániában Arad és Temesvár térségében és Szlovákiában is azok a termálvízkutatások, illetve a kutak forrása, amely egy nagyon komoly konkurenciát jelenthet az elkövetkezendő években a magyar kertészet vonatkozásában a kertészeti termeléssel szemben. Éppen ezért fontos az, hogy ne csak a mai napról gondolkodjunk majd, hanem olyan biztonságos megoldást keressünk 2015 után is, amikor ez az ágazat nemcsak hogy fejlődőképes, hanem meghatározóvá válhat a magyar mezőgazdaság ágazatai között is, abban az értelemben, hogy olyan értéket, olyan mennyiséget és olyan jó élelmiszert tud előállítani, amelyre nekünk szükségünk van.
Ennek reményében köszönöm meg a lehetőséget, és kérem államtitkár urat és a minisztérium vezetését, és mindannyiunkat, hogy ebben munkálkodjunk együtt, és hozzuk majd meg ezeket a döntéseket, amelyek a biztonságot jelentik az ágazat számára.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)
