JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem felszólalók nagyon sok szempontból megvilágították azt a problémát, amit ez a törvényjavaslat orvosolni kíván. Ugyanakkor azt érzem, nem mondták ki elég világosan azt a tényt, hogy itt tulajdonképpen két méltánylandó, viszont egymással sok ponton ellentétes érdek konfliktusáról van szó. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e a jogalkotás eszközeivel olyan megoldást kínálni, amely ezeknek az érdekeknek egy olyan kompromisszumát hozza létre, hogy mindkét szempont kellő súllyal érvényesítve legyen.
Az első szempont, és ezt nagyon sokan fejtegették, azoknak az üvegházas, fóliás termesztőknek, termelőknek az érdeke, akik a termálvíz-hasznosítás révén versenyképesek tudnak lenni a piacon az importzöldségekkel, -gyümölcsökkel szemben. És teljesen természetes, hogy azoknak a vállalkozóknak, munkavállalóknak az érdekei, akik megélhetése ebből a tevékenységből származik, tekintetbe veendők, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez a Dél-Alföld területén, a közvetlen termelőket, illetve közvetetten a kereskedőket, feldolgozókat is figyelembe véve, több tízezer ember munkahelyét érinti, tehát valóban egy nagyon súlyos és fontos szempontról van szó.
A másik oldalon ugyanakkor nyilvánvalóan ott van egy környezetvédelmi, fenntarthatósági szempont, amit szintén nem lehet figyelmen kívül hagyni. Itt többen azt a benyomást keltették, mintha a kitermelt termálvíz-visszasajtolás valami teljesen felesleges európai uniós kényszer lenne. Nos, véleményem szerint a termálvíz visszasajtolásának célja nem az uniós előírások teljesítése, hanem Magyarország termálvízkincsének és felszíni vizeinek fenntartható használata. Az a kérdés, hogy ezt tudjuk-e teljesíteni, nem az, hogy különböző uniós előírásoknak megfelelünk-e, vagy sem, megengedve, hogy egyébként Magyarország nem is biztos, hogy megfelelőképpen vette át az uniós jogszabályokat.
A termálvíz-kitermelésnek visszasajtolás nélkül nyilvánvalóan súlyos környezeti kockázatai vannak. Egyrészt a felszín alatti, nagy mélységben elhelyezkedő termálvízkincsnek van egy megújulási rátája, és ha ezen felül termelünk ki, akkor ezek a vízbázisok tönkre fognak menni, el fognak fogyni. Magyarán, nem csinálunk mást, mint a mai termelők, a mai gazdaság érdekében ellehetetlenítjük az utánunk jövő generációk, a jövő magyarjainak az életlehetőségeit, tőlük vesszük el azt a termálvízkincset, amit mi most még hasznosítani tudunk. Nyilvánvaló, hogy csak egy olyan rendszert szabad és lehet bevezetni, amely biztosítja, hogy ez a termálvízkincs fenntartható módon kerüljön kitermelésre. Megengedem, ennek van egy újratermelődési rátája, tehát ez nem jelenti azt, hogy minden csepp vizet, amit nagy mélységből kiveszünk, vissza kell sajtolni, de az biztos, hogy ennek van egy korlátja, és azt nem szabad átlépni.
Itt Gőgös képviselőtársam említette a Hévízi-tó példáját. Elmondta, hogy a bauxitbányászat kapcsán, a karsztvízkitermelés miatt a Hévízi-tó nagyon komoly veszélybe került. De azt nem tette hozzá, és ezt kevesen tudják, hogy a Hévízi-tó regenerációja a bauxitbányászat elállítása után valóban megindult, de ez a regeneráció megállt az ezredforduló környékén, és a Hévízi-tó forrása nem éri el az eredeti vízhozamát, nem éri el az eredeti hőmérsékletét; azért, mert az ezredfordulótól kezdve a térségben ugyanarra a termálvízbázisra rengeteg gyógyfürdőt, Kehidakustányról sokan hallottak, talán jártak is ott páran, rengeteg termálvízre alapozott projektet engedélyeztek, és ezek elszívják a Hévízi-tó vízbázisából a rendelkezésre álló vízkészleteket. Ez intő jel arra, hogy bizony nagyon a határán vagyunk annak, hogy fenntartható módon használjuk-e ezeket a vízbázisokat. És ha a visszasajtolást pusztán egy uniós kötelezettségnek fogjuk föl, akkor nagyon hamar ott tarthatunk, hogy más területeken is túllépjük a fenntartható használat mértékét ezen a területen. Tehát erre nagyon oda kell figyelni, hogy a vízhasználat ne haladja meg a fenntartható mértéket.
A másik a felszíni vizek szennyezése. A termálvíz, amit kitermelünk, általában magas sótartalmú, időnként fenolokat, más anyagokat is tartalmaz, ezek egyszerű beleengedése a felszíni vizekbe nem problémamentes. Természetesen itt vannak technikák, amelyek képesek lehetnek arra, hogy csökkentsék a felszíni vizek terhelését, de ez nem jelenti azt, hogy ez a probléma nem állna fenn. Tehát a kitermelés kapcsán a felszíni befogadóba való beengedés környezeti problémáival is szembe kell nézni. Ráadásul ezeknek a felszíni víztesteknek a befogadóképessége, amelyekben beengedjük a kitermelt termálvizet, szélsőségesen változik. Az alföldi folyóink vízjárása rendkívül szélsőségesen ingadozik. Éppen idén tapasztaltuk meg, illetve 2011-2012 telén, hogy időnként téli, kora tavaszi időszakban is szélsőségesen alacsony vízjárása van, tehát egy alacsony vízhozamnál nem ugyanazt a mennyiségű termálvizet tudja befogadni a felszíni víztest anélkül, hogy a sókoncentrációban, a hőmérsékletben, a megengedhetőnél nagyobb terhelés ne jelentkezzen, mint mondjuk, egy nagyvízi időszakban.
(12.10)
Tehát egy nagymértékben változó befogadóképessége van, azt se mondhatjuk, hogy megadunk egy emissziós határértéket, hogy ilyen mennyiségű, ilyen sókoncentrációjú vizet engedhetnek el, mondjuk, a mezőgazdasági termelők, mert nagyon hamar belefuthatunk egy olyan helyzetbe, hogy ami jónak és engedélyezhetőnek látszott, mondjuk, egy közepes vízhozamra tervezve, az egy nagyon alacsony vízhozamnál már súlyos környezeti problémákat fog előidézni.
Mindezzel azt szerettem volna önöknek bemutatni vagy illusztrálni, hogy egy nagyon összetett és komplex kérdésről van szó, ami nem egyszerűen arról szól, hogy az uniós szabályokat hogyan tudjuk esetleg nem betartani, vagy változtatva a szabályozást megengedni azt, hogy korlátlan mértékű vízkitermelés folyjon, hanem az a kérdés, hogy a termelő méltánylandó gazdasági érdekei összhangba hozhatók-e a fenntarthatóság szempontjából. Én azt gondolom, hogy ebben a kormánynak nagyon komoly feladatai vannak.
Jelzem, hogy a termelők érdekeit szem előtt tartva a Lehet Más a Politika frakciója ezt a törvénymódosítást támogatni fogja mint átmeneti megoldást; nem várható el, hogy a gazdák egyik pillanatról a másikra álljanak át más termelési módokra. De ezt a három évet arra kell kihasználni, hogy megvizsgáljuk teljes életciklus-elemzések segítségével, hogy vajon az a környezeti teher, amit a termálvízkincs kitermelése és vissza nem sajtolása jelent, összemérhető-e azzal, alacsonyabb vagy magasabb, mint ha fosszilis vagy más megújuló energiaforrások segítségével biztosítjuk azt az energiamennyiséget, amire szükség van. Szélenergia, napenergia hasznosításával, napkollektorok segítségével, megújuló forrásokból sok helyen ugyanígy lehet biztosítani ezt az energiaigényt. Tehát meg kell vizsgálni, hogy mik az alternatívák, hogy ez valóban az egyetlen módja-e annak, hogy ezen termelők számára a versenyképes gazdasági feltételeket biztosítani tudjuk.
Másrészt meg kell vizsgálni, hogy milyen feltételek mentén lehet eltekinteni a visszasajtolás kötelezettségétől. Vannak olyan termálvíztípusok, amelyeknek alacsonyabb a sókoncentrációja, és kevesebb szennyezőanyagot tartalmaznak. Mondjuk, a felszíni vizek beengedése esetében nyilvánvalóan más megoldások fogadhatók el, mint magasabb sókoncentrációjú és szennyezőanyag-koncentrációjú vizek esetében. Ugyanígy meg kell nézni, hogy egy adott termálvízbázisnak mekkora a megújulási rátája, és csak olyan kivételt szabad engedélyezni, ami nem haladja meg ezt a megújulási rátát.
Mindez egy nagyon komoly hatósági felügyeletet jelent ebben az egész szektorban. Azoknak a környezetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknek kell ezt a nagyon komoly ellenőrzést végezni, mondjuk, a befogadó víztestek szennyezettségének a mértékét folyamatosan monitorozni, a felszín alatti vízbázisoknak a megújulási képességét monitorozni, amelyeket nem önök kezdtek, 2004-ben kezdte el még az előző kormányzat, de önök elképesztő lendülettel folytatták azt a munkát, amit az előző kormányzat elkezdett, és amit ezeknek a hatóságoknak a leépítésében az elmúlt tíz évben Magyarország elért. Ma a környezetvédelmi hatóságok a 2002-2003 körüli finanszírozási szinthez képest reálértéken kevesebb, mint a feléből, esetenként 40 százalékából gazdálkodnak, és nem fogják tudni elvégezni azt a munkát, ami szükséges ahhoz, hogy egy biztonságos megoldást találjunk, ha nem kapják meg ehhez a megfelelő támogatást. Tehát azt látni kell, hogy ezt a szempontot mindenképpen érvényesíteni kell.
Harmadrészt: természetesen a gazdálkodókat hozzá kell segíteni ahhoz, hogy ha egy optimális vagy tartós szabályozási javaslat megszületik 2015-re, ameddig ez az átmeneti megoldás tart, arra a helyzetre ők fel tudjanak készülni, és ez bizony pénzügyi forrásokat is jelent. Tehát biztos, hogy vannak olyan, most működő kutak, vízkivételek, amelyek kisebb-nagyobb megszorításokkal, visszasajtolás nélkül működtethetők a későbbiekben is, és biztos, hogy vannak olyanok, amelyek nem. És azoknak az esetében, amelyek nem, nem lehet elengedni a gazdálkodóknak a kezét és azt mondani, hogy oldják meg, ahogy tudják. Ez egy nagyon komoly feladat a kormányzat számára, hogy olyan forrásokat biztosítson, hazai, illetve európai uniós forrásokat, és olyan technológiai segítséget nyújtson, amelyek révén azon gazdálkodók számára, akik nem fognak tudni megfelelni az előírásoknak, sem lehetetlenül el teljes mértékben a mezőgazdasági termelés, a fóliás, üvegházas termelés lehetősége. Említettem más megújuló energiaforrások igénybevételének a támogatását, vagy akár a visszasajtolási tevékenységhez nyújtandó segítséget; mondjuk, a visszasajtoló létesítményeknek a finanszírozásához uniós forrásokat igénybe lehet venni.
Tehát ha mindez a feltétel teljesül, akkor mondhatjuk azt, hogy 2015-ben egy olyan helyzet fog előállni, hogy adtunk egy hároméves átmeneti periódust az érintett gazdálkodóknak annak érdekében, hogy fel tudjanak készülni, megalkotunk ezalatt egy olyan szabályozást, amely figyelembe veszi a gazdasági-társadalmi érdeket és a fenntarthatóság, a jövő nemzedékek érdekeit is megfelelő módon, és az egész rendszer működőképes lesz 2015-re. Ha ez nem történik meg, tisztelt képviselőtársaim, akkor ezzel a dologgal pusztán annyi fog történni, ami megtörtént a védett területek állami tulajdonba vétele kapcsán, ahol a Magyar Országgyűlés 1999-es határidőt szabott a mindenkori kormányzat, a magyar állam számára, hogy vegye állami tulajdonba a védett területeket, majd amikor közeledett ez a határidő, akkor ezt kitolta két évvel, és azóta is - legutóbb tavaly novemberben - kétévente két évvel kitoljuk ennek a kötelezettségnek a teljesítését. Ha ezt a komplex programot nem hajtja végre a kormányzat, akkor 2014 elején vagy második felében egész egyszerűen ki fogjuk tolni 2017-re ezt a határidőt, majd 2019-re, anélkül, hogy megoldanánk a problémát. A környezeti kockázatokat fenntartjuk, és tartós megoldást sem kínálunk a gazdálkodók számára, mindenekelőtt abban a bizonytalan helyzetben tartjuk őket, hogy nem fogják tudni, hogy hosszú távon pontosan milyen szabályozás mellett kell nekik a saját termelési feltételeiket biztosítani.
Tehát én azt kérem a kormányzattól, miközben jelzem, hogy az LMP frakciója támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot, hogy ezt a három évet ne aludjuk át, és ne csak monitoringvizsgálatok és tudományos kutatások folyjanak ez idő alatt, ne csak arra törekedjünk, hogy hogyan lehet olyan EU-konform jogszabályokat alkotni, amelyekkel meg lehet kerülni ezt a kérdést, hanem arra használjuk ki ezt a három évet, hogy egy olyan tartós megoldást találjunk, amely a gazdák érdekeit és a környezet, a fenntarthatóság, a jövő nemzedékek érdekeit egyaránt figyelembe tudja venni.
Köszönöm szépen.
