CZERVÁN GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CZERVÁN GYÖRGY
CZERVÁN GYÖRGY vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a kormány nevében én is tisztelettel köszöntsem az argentin delegációt, és eredményes tárgyalásokat kívánok Magyarországon.
Azt hiszem, a témát valóban alaposan körbejártuk, itt a végén már nagyon sok ismétlés volt, és megértem a Jobbikot, hogy pozicionálni próbálja magát a vidék tekintetében. Higgye el, képviselő úr, hogy a kormány számára kiemelten fontos a vidéki életminőség javítása, a vidéki foglalkoztatás növelése. Eddig is és a jövőben is mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy javuljon a helyzet.
A termálvíz visszasajtolásának problémája nem egyszerű. Ez kiderült a vitából is, annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden frakció támogatta az általános vitára való alkalmasságot, és ezt külön szeretném megköszönni, valamennyi jobbító szándékú észrevételt és támogatást. Magát a kormány-előterjesztést is egyébként három főosztály készítette a Vidékfejlesztési Minisztériumon belül. Ez három államtitkárságot jelent, a vízügyi, a jogi, illetve az agrárpiaci államtitkárságok fogták össze ezt a témát, mert valóban egy komplex és nehéz kérdésről van szó.
Szeretném ismét hangsúlyozni, hogy egy átmeneti megoldásról van szó. Nem az időhúzás a célunk, hanem pontosan az a célunk, hogy ez alatt az időszak alatt ezt a komplex problémát és valamennyi szempontot egyidejűleg tudjuk kezelni, tehát a gazdasági, a társadalmi és a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve tudjunk olyan végső megoldást hozni, amely az ágazat szereplői számára fontos és hasznos, ugyanakkor szinkronban van az uniós jogszabályokkal is.
Én magam is jártam többször a Dél-Alföldön, Fábiánsebestyénben, Szentesen és több más településen is, ahol kertészettel foglalkoznak az érintettek. Érzékeltem magam is, hogy mennyire fontos számukra ennek a problémának a végleges és megnyugtató kezelése.
(12.50)
Éppen ezért készült el most ez az átmeneti előterjesztés. Ha komolyan gondoljuk a vidéki foglalkoztatást - márpedig a nemzeti együttműködés kormánya komolyan gondolja -, akkor ebben a kertészetnek kiemelt szerepe kell hogy legyen.
A zöldségtermesztés tekintetében nemcsak a belső piaci lehetőségek kiaknázása, hanem a külpiaci lehetőségek kiaknázása is nagyon fontos szempont, úgy az Unió felé - tudni kell, hogy ezen a területen, szemben sok más, agyonszabályozott termékkel, nincs kvótarendszer, tehát gyakorlatilag ha jó minőséget tudunk előállítani, megfelelő mennyiséget, akkor korlátlanul szállíthatunk erre a piacra -, de ugyanúgy nyitott a pálya a keleti piacok felé is. Tehát az a célunk, hogy az alatt az időszak alatt végleges megoldást találjunk, illetve az expozémban külön is kihangsúlyoztam, hogy a végleges megoldás ütemtervének kidolgozását 2012 második félévében el kell végezni annak érdekében, hogy az átmeneti időszak végére valóban egy olyan megoldás szülessen, amely minden szempontot kielégít és mindenki számára kielégítő.
Tisztelettel várjuk a jobbító szándékú javaslataikat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem