DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar állam a dualizmus korában kiteljesedett költségvetési jogát évtizedeken át úgy gyakorolta, hogy a törvényalkotási folyamat centrumában az Országgyűlés képviselőháza, illetve az annak nevében tevékenykedő pénzügyi bizottsága állt.
Széll Kálmán pénzügyminiszter 1875. szeptember 19-én tett előterjesztést “az állami költségvetés és háztartás állapotáról és irányzatáról, bemutatván az 1876. évi költségvetést”. A miniszteri expozét követően az előterjesztést a házelnök e szavakkal osztotta ki a képviselők között: “a ház ezen költségvetést kiadatni rendeli a pénzügyi bizottságnak, és azt odautasítja, hogy az országgyűlésnek beálló elnapolása alatt is üléseket tartván, a költségvetést és törvényjavaslatot tárgyalás alá vegye és arról jelentést tegyen”. Wenckheim Béla miniszterelnök egyidejűleg átnyújtotta “ő Felségének az Országgyűlés elnapolásáról szóló leiratát, ami szerint az országgyűlés november 4-ik napjáig elnapoltatik”. A pénzügyi bizottságnak ily módon tehát másfél hónap állt rendelkezésére a költségvetési törvényjavaslat tanulmányozására, bírálatára, korrekciós javaslatok megtételére és jelentés készítésére.
Tisztelt Országgyűlés! A múlt század közepéig tartó és a mai törvényalkotási gyakorlat között nemcsak az a különbség, hogy az Országgyűlés hosszú időn át elegendő időt hagyott magának és a nevében tevékenykedő pénzügyi bizottságának ahhoz, hogy a költségvetési jogát érdemben gyakorolhassa, hanem az is, hogy a képviselőház többi bizottságának, az igazságügyi, a közlekedésügyi, a közoktatásügyi, a véderő- s a többi bizottságnak nem volt feladata a költségvetés tervezetét napirendjére venni és véleményt mondani arról, hogy az általános vitára alkalmas-e, vagy sem.
Volt például gazdasági bizottsága az Országgyűlésnek, de az az ország gazdasági és pénzügyeivel nem, csakis a Ház gazdálkodásával foglalkozott.
(13.40)
Külön bizottság vizsgálta az állami zárszámadást, annak idején ugyanis a minisztériumok a számviteli kimutatásaikat egybeállítás és ellenőrzés végett havonta megküldték az Állami Számvevőszéknek, amelynek a fő feladata a zárszámadás összeállítása volt. A zárszámadást a Számvevőszék ellenőrzési jelentésével együtt a miniszterelnök terjesztette az Országgyűlés elé.
Ez a gyakorlat számos tanulsággal szolgál a jelenkor számára, és a közpénzekkel való elszámoltatást, valamint a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ág viszonyát alapvetően befolyásolja. A pénzügyminiszter, ma nemzetgazdasági miniszter most is elmondja az expozéját a kormány gazdaságpolitikai elgondolásairól, a tervezett kiadásokról és bevételekről, a hiány nagyságáról, finanszírozhatóságáról. A miniszteri expozét követően a bizottságoknak a költségvetési bizottság által összesített véleménye hangzik el arról, hogy alkalmasnak ítélik-e a törvényjavaslatot általános vitára, majd a parlamenti frakciók vezérszónokai mondják el az álláspontjukat, nincs tehát jelentés, nincs a pénzügyi bizottságnak részletes jelentése, amely alapján az általános vita folyna. A képviselőház többi bizottságának egykor tehát nem volt feladata a költségvetés tervezetét tárgyalni és véleményt mondani arról, hogy azt alkalmasnak tartja-e, vagy sem.
Az Országgyűlés pénzügyi bizottsága jelentésének a napirendrevételével folytatódott a költségvetés plenáris vitája, ebben a vitában azonban a karmesteri pálca már nem a kormány, nem a pénzügyminiszter, hanem a pénzügyi bizottság előadójának a kezében volt. A dualista időkben 24 éven át Hegedüs Sándor későbbi kereskedelmi miniszter volt az a főeladója a pénzügyi bizottságnak, aki kormánypárti képviselőként, a Szabadelvű Párt képviselőjeként évről évre részletes jelentést készített az egy-másfél hónapos viták nyomán arról, hogy a kormánynak a költségvetése milyen karakterű, milyen javításokat kell rajta eszközölni, és ő képviselte a parlamentben, a képviselőházban a törvényjavaslatot.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
