DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a patkó minden oldalán ülő képviselőnek azt a munkát, amelyet az új büntető törvénykönyv megalkotásában nyújtottak. Külön szeretném megköszönni a szakmai segítséget, amelyet a Kúria részéről és az Országos Ügyvédi Tanács részéről kaptunk. Azt gondolom, hogy az 1978. évi elavult törvény után végre egy olyan átfogó büntető törvénykönyv született ebben az országban, amely végérvényesen rendet is fog teremteni.
Én a mai napi felszólalásig abban a hiszemben voltam az elmúlt ülés után, hogy az új büntető törvénykönyvet mindenki üdvözölni fogja, és tulajdonképpen nagy vita nincs is közöttünk semmilyen kérdésben, s megdöbbenve tapasztaltam egyébként, hogy részben az éhes disznó makkal álmodik - itt a szocialistákra gondolok, itt már kormányra akarnak kerülni -, a másik oldalon pedig egy Jeanne d’Arc-i felszólalást hallottam a lelki kényszerrel kapcsolatos szabályozást illetően, amellyel természetesen nem értek egyet vagy nem értünk egyet. Salamon képviselő úrral a módosító indítványunkkal megfelelően alá is támasztottuk azt, hogy miért nincs helye a büntető törvénykönyvben ennek a másik tényállásnak. Képviselő asszony, egészen vulgárisan és egyszerűen megfogalmazva azért, mert nem kívánunk és senki nem kíván segítséget nyújtani a házassági bontóperekben a férjeknek és a feleségeknek abban, hogy egymást lőjék majd a bontóper során. Egyszerűen bizonyíthatatlan a tényállás, ezért teljesen értelmetlen lett volna és értelmezhetetlen lett volna ezt elfogadni.
A jogos védelemmel kapcsolatban is azt gondolom, hogy teljes konszenzus született a Házban, mindenki egyetértett azzal, amit végül is hosszas vita, hosszas elméleti fejtegetés után mindenki támogatott és elfogadott. Azt gondolom tehát, hogy az a büntetőpolitika, amely most itt két évvel ezelőtt elkezdődött, igenis megfelelően biztosítani fogja a magyar állampolgárok túlnyomó többségének, akik jogkövető magatartást tanúsítanak, hogy nem követnek el bűncselekményt, és valóban a törvény szigorával fog lesújtani azokra a visszaesőkre és különös visszaesőkre, azokra az emberekre, akik folyamatosan követnek el különböző bűncselekményeket.
Azt is tudomásul kell venni, képviselőtársaim, hogy átalakult a bűnözés struktúrája Magyarországon, részben sajnálatos módon. Itt nem az élet elleni bűncselekmények vannak döntő többségben, hanem a vagyon elleni bűncselekmények, azok az intellektuális bűncselekmények, amelyek az elmúlt nyolc esztendőben itt a társadalom eldorádóját jelentették, és amelyekhez megfelelő politikai támogatást is biztosítottak, elsősorban természetesen a baloldalra gondolok.
Ennek véget vetünk, véget kell vetnünk, és tudomásul kell venni azt, hogy Magyarországon a jogkövető állampolgárok döntő többségben vannak, és azok az emberek, akik soha nem követtek el bűncselekményt, de bármilyen gondatlan vagy bármilyen bűncselekményt először követnek el, azok nyilvánvalóan számíthatnak arra, hogy a nevelő hatás fog érvényesülni, akik azonban visszaesők és különös visszaesők, azoknak ott a helyük a büntetés-végrehajtási intézetekben.
Mindezek alapján tisztelettel még egyszer megköszönöm képviselőtársaim figyelmét, és jó szívvel ajánlom a Háznak, hogy ezt a büntető törvénykönyvet, a XXI. század büntető törvénykönyvét fogadjuk el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem