DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnök azt írta az Országgyűlés elnökének, hogy elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy a jogalkotási eljárás során történt-e olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely érdemben csorbította a képviselői tevékenység garanciáit, meggátolva ezzel a képviselőknek az országgyűlési döntéshozatali eljárásban történő megfontolt és szakmailag megalapozott részvételét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem ezt nem lehet bagatellizálni! Szó szerint felolvastam azt, amit a köztársasági elnök írt. Azt gondolom, arra, hogy a képviselői tevékenység garanciái érvényesüljenek az Országgyűlésben, nagyon komoly figyelmet kell fordítani. Az alkotmányügyi bizottságban a szocialista képviselők számtalan esetben szóba hozták, hogy nem lehet úgy a zárószavazás előtt módosító indítványokat törvényesen elfogadni, hogy bármilyen, abszolút oda nem tartozó törvényeket módosítanak rendszeresen. Most kénytelenek voltak kivenni a nemzetközi magánjogról, a szerencsejáték szervezéséről és a szervezett bűnözésről szóló passzusokat, mert egyszerűen beleütközött abba a szabályba, amit az előbb említettem.
Sajnálatos, hogy ezt csak és kizárólag akkor veszik figyelembe, ha a köztársasági elnök írja meg önöknek. Az önök alkotmányjogászai vagy azok az emberek, akiknek dolga lenne a frakcióban, a képviselőcsoportban, hogy figyeljenek arra - vagy akár a házelnöknek -, hogy törvényesen működjön az Országgyűlés, ezt nem teszik meg. A jogalkalmazásban ez iszonyú problémákat okoz. Egyszerűen nem tudják követni a jogalkalmazók, hogy a járásról szóló törvényben egy nemzetközi magánjogról szóló rendelkezést fogadnak el. Ez követhetetlen!
Pedig, hozzáteszem, egyébként lenne mit módosítani a járási törvényen is. Egyszerűen nem értem és méltatlannak tartom Láng Zsolt fideszes képviselő úr érvelését, hogy soha nem látott egyeztetés volt erről a törvényről. Ez egyszerűen nem igaz. Amiről széles körű egyeztetés volt, az a járások lehatárolása, hogy hol legyenek a határok, hogy hány járás legyen az országban, és hol húzódjanak a határaik. De mint utóbb kiderült, ezt nem is akarják törvényben elfogadni, hanem majd a kormány rendelkezik erről. Erről volt egyeztetés. Erre írtak több mint hétszáz észrevételt, amit Szabó Erika többszöri kérésemre sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, csak egy összefoglalót. Értem én persze, hogy önök nem akarják, hogy megtudja Magyarország, miket írtak önöknek a járási lehatárolásról. Csak az összefoglaló van fenn a minisztérium honlapján. Több alkalommal felhívtam a figyelmet arra, hogy ez így nincs jól, államtitkár asszony szerint azonban jól van. Nem igaz tehát, amit ön állít, hogy ebben széles körű egyeztetés volt.
Hogy mitől lesz jobb az embereknek az, hogy most nem a jegyzői vagy a polgármesteri hivatalba kell bemenni, hanem majd el kell utazni a járási hivatal székhelyére, önök ebben a vitában nem tudták bizonyítani. Nem tudták bizonyítani azt sem, hogy miért kell elkölteni több mint 35 milliárd forintot a költségvetésből - mert kiderült, hogy ennyibe kerül a járások kialakítása - arra, hogy ezután más szerkezetben lássák el a feladataikat.
A Magyar Szocialista Pártnak az az álláspontja, mindig is azt mondtuk, az egy értelmes szakmai és szakmapolitikai kérdés, hogy mi legyen az önkormányzatok és az állam közötti munkamegosztás, hogy az államigazgatási feladatellátásból, ami most a jegyzőnél van, mi kerülhet át értelmesen az állami szervezetrendszerben a járási hivatalokhoz. De ez nem volt úgy előkészítve, hogy ezt értelmes szakmai vitákkal - ahogy azt szakmai szervezetek is kritizálták - végig lehetett volna folytatni. Ezért azt gondolom, helyénvaló volt mindaz a felvetés, amit itt a záróvitában az ellenzéki képviselők elmondtak. Csak egy dolog nem derült ki, hogy mitől lesz ez jobb az embereknek. Kíváncsian várjuk, hogy a törvény hatálybalépése után tudnak-e majd valamilyen érdemi bizonyítékot adni a magyar emberek számára, hogy érdemes volt költeni az adófizetők pénzéből ennek a hivatalrendszernek a kialakítására. Bennünk továbbra is erősek a kételyek.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem