ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel hallgattam az ellenzéki képviselők hozzászólásait. Mindössze két megjegyzésem lenne. Az egyik tartalmi értelemben, mert itt nagyon sok fontos dolog elhangzott, de azért szögezzük le, hogy miért tárgyaljuk újra ezt a törvényjavaslatot. Azért tárgyaljuk újra, mert Kósa Lajos képviselőtársunk úgy gondolta - és szerintem tartalmilag igaza volt, legfeljebb formailag követett el egy hibát -, hogy abban az esetben, ha egy rendőr és a rendőrség úgy ítéli meg, hogy egy helyet valamilyen szabálysértés miatt, ahol szerencsejáték-szolgáltatás üzemel, be kell zárni, akkor a jegyzőnek, illetve a közigazgatási hivatal vezetőjének ne legyen mérlegelési joga, hanem ezt automatikusan be kelljen zárni.
(17.40)
Azt gondolom, a közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy Kósa Lajos képviselőtársunknak ebben egyébként teljes mértékben igaza van. Az más kérdés, hogy formailag akkor járt volna el helyesen, ha egyébként ezt a módosító indítványt, mondjuk, az önkormányzati bizottság adja be. Ebből még, azt gondolom, nem kellene a világ legnagyobb jogsértését előállítani itt ellenzéki képviselőtársaimnak, de én azt mondom, hogy e téren még meg is hajolok a véleményük előtt.
De annak viszont - és ez a másik dolog, amit szeretnék elmondani - nagyon örülök, hogy minden ellenzéki képviselő itt most ebben a vitában is kifejtette azt az álláspontját, hogy igen, önök bánják, rosszul döntöttek, amikor Áder János köztársasági elnökké történő választásakor nemmel szavaztak. Mert ezek szerint ezt vallották be tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem