SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azzal szeretném mindenképpen kezdeni, hogy hosszas huzavona után, de úgy látszik, végül is pont kerül ennek a folyamatnak a végére, amit mi mindenképpen örvendetes fejleménynek tartunk, ugyanakkor önmagában azt, hogy megtörtént ez a konfliktussorozat, több szempontból is problémásnak ítéljük meg.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Egyrészt mindjárt azzal szeretném kezdeni, azt érdemes látni, hogy a jegybank függetlensége nem öncél. Azt azért vezették be a legtöbb országban, és azért ragaszkodnak hozzá, mert ha a politikusok túlzottan nagy befolyást kapnak bizonyos pénzügy-politikai, monetáris politikai döntések felett, akkor az hosszú távon nagyon is alá tudja ásni egy gazdaság működését. Tehát itt nem arról van szó, hogy nemzetközi érdekek és a magyar érdek állna szemben egymással, ez egyszerűen alapvető nemzeti érdek - és azt gondolom, hogy ebben meg kellene hogy tudjunk egyezni - az, hogy hosszú távon legyen stabil és működőképes a magyar pénzügyi rendszer. Ehhez pedig az kell, hogy a politikusok csak korlátozottan tudjanak beleszólni ezekbe a döntésekbe, ugyanis a politikusok sokszor túlzottan rövid távú szempontokat mérlegelnek. Ez nagyon fontos szempont, ezt mindenképpen érdemes látni, úgyhogy mi az LMP részéről nem abban a dimenzióban mérlegeljük ezt a kérdést, hogy nemzetközi szervezetekkel ütközik a kormány, mert lehet ütközni értelmes szempontokból, lehet okosan érdeket érvényesíteni, és lehet rosszul. Ez tehát önmagában nem perdöntő, hogy ütközik a kormány nemzetközi, globális intézményekkel, a kérdés az, hogy milyen célból. Ezért ezt, rögtön az elején úgy éreztem, hogy fontos leszögezni, hogy önmagában a jegybank függetlensége a magyar vállalkozások, a magyar állampolgárok érdekét szolgálja hosszú távon. Ezért minden olyan kormányzati lépés, amelynek ha nem is ez a célja, de azt a látszatot vagy benyomást kelti, hogy ezt a függetlenséget sérti, ellentétes hosszú távon a magyar gazdaság érdekeivel. Ezért az ilyen típusú beavatkozásokat mindenképpen ellenezzük.
Azt is látni kell ugyanakkor - és ezt már többször elmondtam én is itt a Ház előtt -, hogy ahhoz, hogy a jegybank függetlenségét hosszú távon garantálni tudjuk, ahhoz nyilvánvalóan a jegybanknak átláthatónak kell lennie, és nemcsak gazdálkodási értelemben kell átláthatónak lennie, hanem világosnak kell lennie annak is, hogy a törvényben előírt monetáris politikai céloknak a jegybank valóban képes volt megfelelni.
Ehhez fontos eszköz az, hogy a jegybank elnökéhez a képviselők kérdéseket intézhetnek, de ennél még fontosabb lenne az, hogy a felügyelőbizottságon keresztül nagyobb rálátást kaphasson a közvélemény arra, hogy mi is történik a jegybankban.
Jelenleg a felügyelőbizottság azt vizsgálja, hogy milyen a jegybank gazdálkodása. Mi mindenképpen azt javasolnánk, hogy annak érdekében, hogy a jegybank függetlensége garantálható legyen, biztosítani kell a jegybank átláthatóságát is. Ezt is mindenképpen szerettem volna az elején leszögezni.
Összességében azt kell hogy mondjam, hogy egyetértek, és az LMP részéről egyetértünk Puskás Tivadar képviselőtársam felszólalásával, hogy ez nem az a terület, nem az a kérdés volt, ahol érdemes volt ebben a formában csatározni, érdemes lett volna túl nagy véráldozatokat vállalni; akkor felmerül a kérdés, hogy miért is ment bele mégis a kormány ebbe.
Ugyanis ha megnézzük azt, hogy mennyibe került a magyar embereknek ez a több hónapos értelmetlen csatározás, akkor egy nagyon sötét kép rajzolódik ki előttünk. Ismerjük a tényt, hogy közvetlenül a jegybankkal folytatott csatározásnak köszönhető az, hogy az IMF elhagyta Magyarországot, miután önök mégis visszahívták őket tárgyalni, közvetlenül összefüggésben van ezzel, hogy az országot leminősítették, és közvetlenül összefüggésben van ezzel az, hogy a magyar adófizetők pénzéből sokkal többet kell költeni az államadósság finanszírozására.
Ez a szabadságharc, amit, mondom még egyszer, okos célokért érdemes szabadságharcot vívni akár, bár én nem nevezném szabadságharcnak, de okos célokra érdemes érdekérvényesítésbe fogni, rossz célokra nem érdemes, pláne nem, hogyha ennek a kimenete borítékolható. Tehát nagyon-nagyon költséges volt ez a szabadságharc, és nemcsak hogy az adófizetők pénzébe került, de hosszú távon az is fontos szempont, hogy ahhoz, hogy a magyar állampolgárok munkához tudjanak jutni, ahhoz igen, bizonyos típusú befektetésekre is van szükség, és ebből a szempontból sem mindegy, hogy milyen képet sugároz magáról egy ország, ezért nagyon fontos az alapvető gazdaságpolitikai intézkedések kiszámíthatósága. Ez talán az egyik legfontosabb észrevételünk ezzel kapcsolatban.
Még egy dolog, amit mindenképpen érdemes látni, az az, hogy tulajdonképpen ha nagy kép után eggyel nagyobb felbontásban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor szintén azt látjuk, hogy legalábbis számunkra nem volt világos, hogy a kormány valóban tudott volna érdemi, hosszú távú nemzetgazdasági stratégiai célokat azonosítani, amelyek mentén valóban érdemes lenne a nemzetközi porondon is végrehajtott érdekérvényesítés.
Ugyanis azt látjuk, hogy amikor megindult a jegybankkal kapcsolatos konfliktus, akkor az első módosításokból például kimaradt az a lépés, ami szerintem a mai magyar gazdaságban az egyik legfontosabb, mégpedig a makroprudenciális szabályozás feltételeinek biztosítása. Amikor önök megindították ezt a szabadságharcot, erről, úgy látszik, akkor nem gondoltak semmit, márpedig jól tudjuk, hogy a bankok túlzott kockázatvállalása és az ebből fakadó túlzott extraprofitja olyan kérdéskör, ami egyértelműen összefüggésben van az országok sérülékenységével, egyértelműen összefüggésben van azzal, ahogy a globális pénzügyi válság elérte Magyarországot. Ezért a magyar nemzetgazdaság elemi érdeke lenne, hogy megteremtsük ezt a makroprudenciális feladatkört.
(19.40)
El kell ismerni önöknek, hogy egy későbbi módosító javaslattal eszükbe jutott ez, hogy az orrukra koppintottak, és elolvasták a szakértői véleményeket, az ellenzéki hozzászólásokat, vagy valamilyen más okból, ezt pontosan nem tudom megmondani, de az biztos, hogy nem ezért indították meg ezt a konfliktust. Hangsúlyozom még egyszer, ez azt példázza, hogy nem stratégiai érdekek mentén keletkezett ez a nézeteltérés.
A másik pedig, amit szintén látni kell, és örülök, hogy itt van az államtitkár úr, ugyanis hozzá is kapcsolódik az a polémia, ami szintén elindult a nyilvánosságban, ez pedig a devizatartalékok kérdésköre. Részben a miniszterelnök úr, részben az államtitkár úr tett olyan kijelentéseket, amelyeket lehetett úgy is értelmezni, hogy a kormány nem feltétlenül ért egyet a jegybank jelenlegi devizatartalékolási politikájával, tehát hogy gyakorlatilag növekedési célokra esetleg ebből lehetne használni. Aztán természetesen el kell ismernem, hogy a nyilvánosságban is ezt cáfolták. Varga miniszter úr is cáfolta ezt a kormányzati szándékot, illetve a napokban én többüknek küldtem kérdéseket, és abban is egyértelmű választ adtak arra, hogy ez nem céljuk, de legalábbis meglehetős bizonytalanságot keltettek a közvéleményben a tekintetben, hogy mi lenne a szándékuk a devizatartalékokkal.
Nem véletlenül fogant meg sokakban az a gyanú, hogy amikor itt tulajdonképpen arról folyik a vita, hogy a monetáris tanács milyen mélységben ellenőrizze a jegybank működését, akkor az tulajdonképpen arról szólt, ez a konfliktus tulajdonképpen arról szólt, hogy a rövid távú devizatartalékolási jogosítványokat is megkapja a monetáris tanács, és ezen keresztül gyakorlatilag a kormányzati többségben lévő monetáris tanács ellenőrizze a devizagazdálkodást. Ez mindenképpen megint egy olyan cél lett volna, amely - azt gondolom - nem szolgálja hosszú távon a magyar gazdaság érdekét, mert ha van olyan mutató, ami megint csak elég szoros összefüggésben van azzal, hogy mely országokban robban ki gazdasági-pénzügyi válság, akkor az egyik általában a reálárfolyam felértékeltsége, de a másik ilyen a külső adósság viszonya a devizatartalék szintjéhez. Márpedig egy ilyen, külsőleg rendkívül függő ország, mint Magyarország esetében nagyon-nagyon fontos kérdés, hogy megfelelő szintű védettséget biztosítson a külső piaci, a globális tőkepiacok kilengéseivel szemben, a spekulációs támadásokkal szemben a devizatartalékokon keresztül. Ezért, még ha nem is a szándék, de hogy még annak a látszata is felmerülhetett, hogy itt a konfliktus részben a devizatartalékok körül folyhat, megint csak azt kell hogy mondjam, a nemzetgazdasági stratégiai érdekek, legalábbis fogalmazzunk így, nem megértéséből fakadt.
Tehát összegezve, ha az egész képet nézzük, akkor azt gondolom, általában az ország érdekét az szolgálja, ha biztosítjuk a jegybank függetlenségét, ezért ilyen típusú konfliktusokat nem érdemes felvállalni. Ahhoz viszont, hogy a jegybank függetlenségét garantálni tudjuk, szükség van a jegybank működésének az átláthatóságára, ezért ajánljuk újra a figyelmükbe azokat a módosító javaslatokat, amelyeket már több alkalommal ismertettem önökkel a jegybank felügyelőbizottságon keresztüli ellenőrzésére, illetve megemlíteném újra a monetáris tanács tagjainak rotációs alapú jelölését, amely megint csak azt biztosítja, hogy a monetáris tanácson és a jegybank stratégiai döntésének meghozatalánál több szempont, sokszínű szempontok érvényesüljenek.
Ezek mind olyan feltételek, amelyek teljesülése esetén tudjuk hosszú távon is garantálni a jegybank függetlenségét. Ha újra összegzésül közelebbről nézzük, akkor megint csak azt látom, hogy a kormány nem tudott azonosítani olyan valódi nemzetgazdasági stratégiai érdeket, ami miatt érdemes lett volna ilyen nagyon komoly költséggel járó konfliktusokba belemenni, sem a makroprudenciális szabályozás kérdése, sem a devizatartalékolás kérdése nem azt mutatja, hogy a kormány azonosította volna ezeket a nemzetgazdasági célokat.
Összességében azt látom - hogy sommásan összefoglaljam -, azt látjuk, hogy a kormány bizonytalan célok érdekében verte bele a magyar állampolgárokat egy iszonyatosan nagy költségbe, a százmilliárd forintot biztosan meghaladja az a költség, amibe ez a háború került, ami lezárultának végeredményben azért tudunk örülni egyrészt, mert innentől kezdve nem kell az állampolgároknak ilyen mélyen a zsebükbe nyúlni egy értelmetlen szabadságharcért, másrészt azért, mert azt is látjuk, hogy a kormány nem tudott olyan nemzetgazdasági szempontokat azonosítani, amelyek mentén adott esetben érdemes lett volna határozott és karakán érdekérvényesítést folytatni a nemzetközi színtéren.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiból.)
