HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány részéről szeretném jelezni, hogy a törvényjavaslatot támogatjuk, a módosító javaslatokat előremutatónak tartjuk, néhányat közöttük.
Köszönjük szépen Hiller miniszter úr hozzászólását, nagyon fontos a működési támogatás lehetőségének a megjelenése, pontosan abban az összefüggésben, ahogy ő beszél a Nemzeti Kulturális Alap támogatási volumene és a kultúrára szánt állami források volumene tekintetében. Reméljük, hogy ez a javaslat, ez a módosítás a Nemzeti Kulturális Alap esetében és a kulturális költségvetés esetében is azt az eredményt hozza, amit mindannyian szeretnénk.
Köszönjük szépen a hozzászólásaikat, és a végszavazás után reméljük, hogy a hatálybalépést követően valóban a kultúrát szolgáló változtatásra került sor. Ezen leszünk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem