MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Két módosító indítványról beszélgetünk most, mindkettőt Zakó László képviselőtársam nyújtotta be, és úgy gondolom, hogy bőven kifejtette azokat az érveket, amiket hallottunk, vagy legalábbis bőven indokolják azt, hogy ez a két módosító javaslat megszívlelendő, és érdemes lenne a kormánynak megfontolni ennek elfogadását.
(20.50)
Ahogy a Jobbik már az általános vitában, illetve a bizottsági ülésen is elmondta, tudja támogatni ezt a javaslatot, ugyanakkor ezekben a kérdésekben például vannak aggályaink. Ide fel is olvasnék egy rövid szöveget: “2015. június 30. után az egyes térségekben a talaj- és hidrogeológiai viszonyok figyelembevétele mellett csak olyan környezet- és természetbarát vízvisszapótlást vagy ezzel azonos környezetgazdasági célt biztosító technológiát lehet bevezetni, amely egyfelől nem okoz túlzott és a termelők számára elviselhetetlen költséget, másfelől biztosított annak pénzügyi alapja a közösségi költségvetés európai és hazai forrásaiból.”
Ez a módosító javaslat ugyan visszavonásra került dr. Turi-Kovács Béla kormánypárti képviselőtársunk részéről, de én mégis szerettem volna itt a részletes vitában egy gondolattal csak felidézni, mert ez egy olyan módosító javaslat volt, amelyet sajnáltunk, hogy visszavonásra került, és tudtunk volna támogatni. Ha esetleg a kormány jelen lévő képviselőjének van arról információja, hogy ez a javaslat miért nem került be végül is ide elénk, azt szeretnénk meghallgatni, mert szerintünk ez egy jó javaslat volt.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem