GYÖNGYÖSI MÁRTON

Teljes szövegű keresés

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Martonyi János nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az EU-ban a gazdasági unió elképzelhetetlen a politikai együttműködés erősítése, a politikai unió nélkül. A következő évek legfontosabb feladatának nevezte az egyensúly megtalálását az uniós hatáskörök mélyítése, erősítése és a tagállamok önálló cselekvése között. Kormányzásuk első két évében ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen lesz az új EU, amelyben a nemzeti szuverenitást felülírja a birodalmi érdek.
A súlyos legitimitási deficittel küzdő, az európai emberek valós problémájától messze eltávolodott brüsszeli intézmények már akkor a nyomásgyakorlás változatos eszköztárát hozták működésbe ellenünk, amikor önök tettek nélkül a szavak szintjén nemzeti érdekeinket a birodalmi érdekek fölé emelték. A Jobbik a kezdetektől ellenzi az önök stratégiáját, amely tettek helyett egy látványos kommunikációs offenzívára épül teljes kapitulációval.
Az önök következetes önfeladásának legkirívóbb példája a rekordsebességgel, érdemi vita nélkül elfogadott lisszaboni szerződés és az europaktum, amely a teljes pénz- és költségvetési politika feletti ellenőrzést engedi át Brüsszelnek.
Az önök szervilizmusa különösen fájó akkor, amikor Európán óriási erővel söpör végig a politikai unió célkitűzéseivel szembeni ellenállás hulláma. Az utóbbi idők választásai, népszavazásai, kormányválságai, tüntetései középpontjában ugyanaz a kérdés áll: a központosított kolhozrendszer, az európai egyesült államok birodalmi logikájának az elutasítása.
Államtitkár Úr! Az EU alapítói nemzetek Európájáról álmodtak, szuverén nemzetek közötti, kölcsönösen előnyös gazdasági térségről. Ezzel szemben már akkor látni lehetett, hogy az EU a vezető államainak érdekei szerint diktált ütemben egy központosított birodalom kiépítése felé halad, amikor még a Fidesz az MSZP-SZDSZ-szel összeölelkezve egyoldalú és arcpirítóan együgyű kampányt folytatott EU-csatlakozásunk mellett a magyar társadalom teljes félrevezetésével.
Kellő történelmi tapasztalatok birtokában egyre többen ismerik fel, hogy kizárólag a szuverén nemzetállamok helyi sajátosságokra épülő gazdasági együttműködése képes biztosítani a válságból való kilábalás feltételeit és a fenntartható gazdasági fejlődést. Ezt bizonyítja a dél-amerikai Mercosur, a délkelet-ázsiai ASEAN, az eurázsiai unió, de még az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, az EFTA példája is.
Államtitkár Úr! Önök gyakran hangoztatják EU-tagságunk nagy előnyét, hogy a brüsszeli tárgyalóasztalnál a magyar szempontokat megismertethetik, és befolyásolhatják a közösségi döntéseket. A Külügyminisztérium mit képvisel a gazdasági és egyben politikai legitimitási válsággal küzdő EU-döntéshozók előtt? Milyen mértékű gazdasági és politikai unióban érdekelt a Bem rakpart? Meddig megy el az Orbán-kormány a nemzeti szuverenitás feladásában a közösségi célok érdekében?
Várom világos és egyértelmű válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem