HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ország-világ értesülhetett róla nemrégiben, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja ellenőrzést folytatott le, majd ezek alapján levelét is megírta. Ezek szerint a gyöngyöspatai önkormányzatnak egymillió forintnyi közfoglalkoztatási bértámogatást kell visszafizetnie.
Történt ugyanis, hogy a hivatal munkatársai a szokásos havi ellenőrzésük során azt a döbbenetes visszásságot észlelték, miszerint Gyöngyöspatán aszály volt - és valóban, elképesztő, hogy nemcsak Magyarország egész területén, de még Gyöngyöspatán sem esett az eső hosszú hónapokon át. Aztán tovább folyt az ellenőrzés, és sikerült azt is megállapítani, hogy a közfoglalkoztatási mintaprogram, azaz az erdőtelepítés szakmai felügyeletét ellátó erdőgazdaság a leendő erdő körüli kerítéshez nem szállította le még az általa megígért oszlopokat. Oszlopok tehát nincsenek, így azok megmunkálására, lekérgezésére az önkormányzat nem is tudta utasítani közmunkásait, nyilvánvalóan súlyosan kárhoztatható módon.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nem a munkaügyi központ politikai komisszárjai számára, hanem a józan ítélőképességgel rendelkezők számára belátható, hogy elvégeztethetetlen feladatok helyett vagy közpénzből finanszírozott tétlenség helyett más kötelező önkormányzati közfeladat ellátását szolgáló munkálatok végzése, például patakmeder-tisztítás, sokkal jobb megoldás. Ennek büntetése tehát csak politikai rendelésre történhetett. Ezt turbózta fel a sajtó, utólag persze tételesen a hatóság által is cáfolt rágalmakkal, amellyel a polgármestert kívánták lejáratni. Tehát így válik be a régi jó bolsevik recept: hogyan kell a politikai ellenfelet hitelteleníteni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem: ki utasította politikai megalapozottságú állásfoglalás, határozat kiadására a munkaügyi központot? Vajon választási ígéreteik betartását szolgálja-e - persze szigorúan a nemzeti együttműködés rendszerén belül (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) - a nem kormánypárti önkormányzatok kipellengérezése, anyagi megszorítása?
Várom válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem