DR. ILLÉS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Ahogy a tanult angol mondja, welcome on the board, azaz szeretettel köszöntöm a pályán, ugyanis ez idáig nem tudtam, hogy ön környezetvédelmi ügyekkel foglalkozik, de innentől kezdve - ahogy említettem - akkor köszönjük szépen, hogy bejelentkezett.
A másik, hogy említi a civil szervezeteket, képviselő úr. Szeretném mondani, hogy az anyagot én is megismertem már - mármint a civil szervezetek anyagát -, és példának okáért egy mondatot idéznék, amely szerint Illés Zoltán államtitkár január óta nem találkozott velük, és ezt leírták. Na, ehhez képest megmutatom önnek a naptáramat (Felmutatja.), ugyan így, egy kicsit távolról, de ide van írva, hogy március 5-én 11 órakor civil egyeztetés; március 8-án, a névnapomon meg nőnapon én köszöntöttem több mint 110 civil szervezet képviselőjét a Vidékfejlesztési Minisztériumban a Rio+20 tanácskozás kapcsán; utána április 24-én a vízgazdálkodási fórumon (Németh Szilárd István: Az én születésnapomon!); május 15-én a Radissonban, ahol szintén zöldszervezetekkel és más érdekeltekkel tárgyaltunk; végezetül pedig május 30-án és 31-én, ahol a visegrádi négyekkel meg még a szomszédos országokkal folyt Rio kapcsán egyeztetés.
Ezt az egész példát csak azért mondom, mert ennyi hazugság van abban a jelentésben, amelyet a civil szervezetek elkészítettek. Tehát még ebben az egyetlenegy dologban, amit naptár szerint bizonyítani lehet, se mondanak igazat; megnéztem az összes többi oldalon, 16-17 pontban állítanak valótlanságot, ön pedig ugyanúgy, képviselő úr.
Ami pedig a kiváló szakértőket érinti: olyan kiválóak voltak az önök időszakában, mint például az Aggteleki Nemzeti Park vezetője, hogy mínusz 70 millió forinttal vette át a nemzeti park irányítását az új igazgató, és fél év alatt vitte ezt le mínusz 20 millióra, ebben az évben pedig nullszaldóval, illetve némi haszonnal irányítja. De olyan kivételes szakemberekkel dolgoztak önök, akik kapcsán a rendőrség és az ügyészség nyomoz, ugyanis a szén-dioxid-kvóta visszásságai kapcsán európai szintű és Magyarországon belül zajló csalások és visszaélések gyanúja merül föl.
Na most, természetesen, képviselő úr, csak ilyen apró dolgok történtek az elmúlt két évben, mint mondjuk, a zöld Duna-stratégia megvalósítása, ahol Magyarország érdekében a kormány döntött, hogy a WWF zöld Duna-stratégiáját teszi a magáévá, és nem engedi a Duna mélyítését és szélesítését pont a Natura 2000-es területek megőrzése kapcsán. Vagy mondjuk, egy ilyen kicsi dolog, mint a kolontári vörösiszap-katasztrófa, aminek kezelése, megoldása szintén az új kormány időszakára esik. Vagy mondjuk, Felsőzsolca, ahol 15 milliárd forintért az egész települést újjáépítette a magyar kormány, és védműveket végig fönt a Felsőzsolca fölötti Sajó-szakaszon megépített. Napi operatív ügyek, továbbképzések, hulladékos ügyek kezelése, törvénykezés, termékdíjtörvény, Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség, csak ilyen apró dolgok történtek az elmúlt két évben. Jó, tehát akkor ezzel le is zártuk azt a részét, hogy a kormány tevékenysége vízügyek, természetvédelem, környezetvédelem tekintetében milyen volt az elmúlt két évben.
Nos, akkor nézzük a két személyi kérdést! Az egyik igazgató ott dolgozott az önök időszakában is az adott felügyelőségen, onnan került kiemelésre, és kapta a feladatot, hogy dolgozzon. Az elmúlt két évben csinálta a feladatait, majd eljött egy pillanat, amikor éjszakai rajtaütésben a főfelügyelőségünk a felügyelőséggel, a NAV-val és a rendőrséggel egyetemben lecsapott egy olyan cégre, amelynél felmerül a gyanú (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy törvénytelenség és korrupció gyanúja van; nos, az igazgató pedig leverette a NAV plombáit.
Mit érdemel az a bűnös, aki ilyet követ el? (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem