DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A belügyminiszter úr nem veszi át az érpataki modell egyes elemeit. Az úgynevezett érpataki modell a kényszerrel, az erőszakkal és a fenyegetéssel írható le többnyire.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön elfelejti vagy figyelmen kívül hagyja az ön által idézett interjú részleteit, amely a következőképpen szól: “Szélsőjobboldali csoportok ideiglenesen meg akarták kérdőjelezni az állam erőszak-monopóliumát, azt állították, hogy rendet akarnak teremteni, alapeszméjük azonban nem a rendteremtés, hanem a zavarkeltés volt. A kormány hivatalba lépésekor a szélsőséges jelenségek erősek voltak, azóta viszont visszaszorultak, mert törvényileg meghatároztuk, hogy mit lehet és mit nem. Ennek során a törvényhozás bűncselekménynek minősítette az állami erőszak-monopólium megsértését, és a döntés óta hétezerről a tizedére csökkent azoknak a száma, akik álegyenruhák használatával felfordulást akarnak kelteni. A helyzet javításához szükség volt bírósági döntésekre és az állam határozott vezetésére.”
Tisztelt Képviselő Úr! Az előzőekből, az idézett részletből kiderül, hogy elutasítjuk az érpataki modell gondolatiságát, ugyanakkor legalább még egy különbségre fel kell hívnom a figyelmet, az úgynevezett érpataki modell hosszú távon bizonyosan közösségromboló, ezzel szemben a Belügyminisztérium egyik célkitűzése a közfoglalkoztatással és az arra épülő rendszerrel a közösség fejlesztése.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem