DR. ILLÉS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Én ugyan nem tartom magamat nagy embernek, csak 169 centiméter magas vagyok, és szerény emberként azt javasolom, hogy először a köztársasági elnök urat nevezzük meg: Áder János kontra Illés Zoltán; legalábbis a cím alapján.
De a lényegére térve az ön felvetésének, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az elmúlt egy évben én készítettem elő az ENSZ különböző fórumain azt a bejelenést, amelyet Áder köztársasági elnök úr megtett, úgyhogy semmifajta ellentmondás nincs a bejelentés és a világkonferencia megszervezése, valamint az elképzeléseink között. Akkor ezzel le is rendezhetnénk a “kontra” kérdéskörét.
Ami a Vitukit érinti, bizonyítani tudom önnek, hogy körülbelül 6 vagy 7 levéllel a 2010-es kormányváltás utáni időszakban én magam kértem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy kerüljön a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz a Vituki. Tehát nemhogy mi nem akartuk volna; vagy mi akartuk volna, hogy megszűnjön, pont ellenkezőleg, mi kértük, hogy tartozzon hozzánk. Tehát itt is ön félreértésben van mint volt miniszter.
És mint volt miniszternek, el kell mondanom, hogy sajnos a szocialista kormány időszakában játszották ki az akkori vagyonkezelőnek az ön tárcájától a Vitukit. Pontosan, Tátrai Miklósnak hívják, hívták azt az államtitkárt, akinek nem áldásos tevékenysége, hanem gyalázatos cselekedetei révén a Vituki kikerült az ön tárcájától. Semmilyen ingatlanspekulációról nincs szó, mert már kijátszották az önök időszakában azt a csepeli területet, mindösszesen maradt egy fél hektár.
Tehát teljes tévedésben van Szabó Gábor, a HVG újságírója, akinek a cikkét ön olvasta, és abból idézi mindazt, amit elmondott. A helyzet és az eset teljes félreértése mindenfajta információ, felszínes információ birtokában.
Ami meg a Vízjelző Szolgálatot illeti, nagyon egyszerű. Volt Miniszter Úr! Azt gondolja, hogy jelen pillanatban a vízügyes kollégák nem vesznek vízmintát, nem mérik meg a víz sebességét, függetlenül attól, hogy a Vituki létezik-e, vagy sem? A Vituki mínusz 800 millió forinttal csődbe ment, minden szándék ellenére. A vízügyi igazgatóságoknál mérik ezeket az adatokat, az összes adat rendelkezésre áll. A Vituki esetében pedig a pozsonyi szennyezés esetében semmi szerepe nem volt a Vitukinak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a főfelügyelőség és a felügyelőség dolgozói a határszelvényen folyamatosan mintavételezéssel nézték a vízminőséget.
Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem