ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Ha jól értem, akkor kérdésnek álcázva elmondta nekünk a Jobbik gazdasági programjának néhány fontos elemét, ehhez önnek joga van, ehhez én nem is tudok semmilyen megjegyzést sem fűzni, esetleg ahhoz a mondatához kapcsolódhatok, amikor azt mondta, hogy nem látom át a politikájának lényegét. Itt tudok segíteni, tehát megpróbálom összefoglalni azokat a legfontosabb dolgokat, amelyeket követünk a munkánk során.
Először is megszorítások helyett megpróbáltuk újjászervezni az országot. Szakítottunk a megszorításokkal. 2002 és 2010 között a megszorítások lényegében tönkretették Magyarországot, és csak a kétharmados erővel tudtuk visszarántani az országot a szakadék széléről. Második fontos lépésként bevezettük a méltányos tehermegosztás politikáját, és szakítottunk azzal a rossz gyakorlattal, hogy a válság vagy éppen a rossz kormányzati döntések mindenkori terhét teljes egészében az emberekre hárították át, miközben megkímélték a bankokat, és megkímélték a multikat is. Mi egy méltányos tehermegosztást hoztunk létre az állam, a jól menő vállalkozások, a bankok, a multinacionális cégek és az emberek között. A közhivatalokban bevezettük a bérplafont, megfeleztük a politikusok számát az önkormányzatoknál, 2014-től már az országos politikában is. Az állami cégeknél radikálisan csökkentettük az igazgatóságok és a felügyelőbizottsági tagok számát. Átszerveztük a nyugdíjrendszert, az oktatási rendszert, a közigazgatási rendszert, az egészségügyi rendszert és a szociális rendszert.
Az eredmény az, hogy Magyarország államadóssága csökken, a hiány 2001 után először ismét 3 százalék alatt van, ez így volt 2011-ben, így lesz 2012-ben és az Unió szerint 2013-ban is. Ma 80 ezerrel többen dolgoznak, mint kormányváltáskor, és 200 ezer olyan honfitársunk van, aki segély helyett ma Start-munkából él. Továbbra is ragaszkodunk tehát a tehermegosztás politikájához, mert szerintünk ez bevált. Arra kérem önt is meg a Jobbikot is, hogy támogassa a kormányzat gazdasági törekvéseit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem