DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A mezőgazdasági bizottság az elmúlt napon tárgyalta a Magyar Állatorvosi Kamaráról szóló 7768. számú törvénytervezetet. Az ott elhangzottak és most az előterjesztő által elmondottak szinte azonossággal voltak, amikor a helyettes államtitkár elmondta, hogy miért van új kamarai törvény, miért szabályozza ezeket a kérdéseket. Abban a bizottság tagjai is megállapodtak, hogy rendkívül fontos kérdés annak az élelmiszer-biztonságnak a garantálása, amire mindannyian, az állam polgárai igényt tartunk, és ennek az állam úgy tud eleget tenni, hogy az állat-egészségügyi szolgálattal, illetve a szolgáltató állatorvosokkal garantálja, hogy olyan élelmiszerek kerülnek a fogyasztóhoz, amelyek az élelmiszer-biztonságnak megfelelnek.
A szabályozás előírja ennek a kamarának a felépítését. Kérdésként hangzott el, illetve a válaszban egyértelműsítették, hogy azt szeretnék a jövőben, hogy nem megyékre, hanem területi egységekre legyen bontva. Ahogy államtitkár úr elmondta itt - ugyanez volt a bizottságban is -, vannak kis létszámú megyék, ahol gondot jelentene a kamara működtetése a kollégák kis létszáma miatt, ezért területi egységekbe, illetve az országos szervezetbe tartozna. Kérdésként hangzott el, hogy lehetne-e ezt úgy szabályozni, hogy országos szervezet van, és annak területi irodái vannak. Az előkészítés során az állatorvosi kamarai tagok ezt a formát kérték, és ennek megfelelően került a törvénytervezetbe.
A szervezeti formán kívül fontos és új dologként kerül a rendszerbe a nagy létszámú állattartó telepek meghatározása, azoknak az ellátásával kapcsolatos feltételrendszer, illetve fontos, hogy szabályozza az állatorvosok szolgáltatói tevékenységének a formáit, illetve annak a lehetőségeit, hogy hogy kezdhet valaki szolgáltató állatorvosi tevékenységhez. Itt elhangzott, hogy tíz esztendő az az időszak, amikor érvénybe lépnek azok a szabályozások, amik azt mondják ki, hogy öt esztendő gyakorlati munkának az elvégzése vagy PhD tudományos fokozat, vagy pedig a szakállatorvosi végzettség igazolása, amelyek lehetővé teszik, hogy önállóan szolgáltató tevékenységet végezhessen valaki, amennyiben megvannak a tárgyi feltételei is a működésének.
Elhangzott a bizottsági ülésen is, hogy fontos azoknak a segítő személyeknek, valamikori felcsereknek, akiket most asszisztens névvel illet a jogszabálytervezet, a törvénytervezet, a kamarai névsorba állítása, képzése, továbbképzése, ami lehetőséget ad akár a kedvtelésből által tartott állatok rendelőintézeténél, rendelőiben, akár pedig a haszonállatoknál való tevékenységnél, szabályozza a működésüket, mit tehetnek, mi az, amit a törvény megad segítségül.
Tisztelt Ház! Ennek megfelelően, amikor kérdéseinkre választ kaptunk, a bizottság 3 ellenszavazattal és a többi képviselőtársamnak, 15 képviselőtársamnak pedig az igen szavazatával általános vitára alkalmasnak találtuk. Úgy találjuk, hogy ez a törvény rendezni fogja az eddig is szabályozott, de ahogy elhangzott az előbbiekben is, ennek a szabályozásnak már egy felülírásával az Állatorvosi Kamara működését, az állatorvosok szolgáltató tevékenységének megfelelő szabályozását teszi lehetővé.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem