DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Dúró Dóra képviselő asszony - akinek édesapja állatorvos, tehát közel áll ehhez a problémához - által felvetett ügyelet kérdésével, azt gondolom, érdemes foglalkozni. Én úgy tudom, hogy nem a törvényben kívánják ezt rendezni. Mindesetre én azt érzékelem, hogy a folyamatos ellátás miatt akár itt, akár valami más rendeleti formában, de ennek helyt kell adni, hogy meglegyen ne csak a térbeli, hanem az időbeli folyamatos ellátás.
És itt, amit felvetett képviselő asszony erre vonatkozóan, olyan volt a bizottságban, hogy majd lesznek ilyen vándor állatorvosok. Én azt gondolom, hogy az az eset, amit a képviselő asszony felhozott, hogy lesznek olyanok, akik a nevüket adják, és majd szaksegéddel vagy mással elvégzik: de, kérem szépen, a tulajdonos érdekei szerint fog történni az a dolog. Tehát biztos, hogy akinek nagy értékű állatállománya van, az feltehetőleg egy olyan kollégával fogja megkötni a szerződést… - mert fontos, hogy a kamara behatárolja az összegeket, tehát a tól-ig határon belül, mert ma van egy ilyen dolog is, hogy valaki a nevét adja. Tehát azt gondolom, hogy itt a tulajdonos lesz az, aki meghatározza majd azt, hogy ő mely állatorvos szolgáltatását fogja igénybe venni. Tehát mint mai problémát, ezt el tudom képzelni, de reményeim szerint erre a törvény választ ad.
Illetve az ön által felvetett ügyelet kérdésében akár itt, akár ott, de mindenképpen választ vár, nem is azt mondom, hogy csak az állatorvos-társadalom, hanem az ellátók, akiknek szolgáltatást nyújtanak.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem