SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS
SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel veszek részt ezen a vitán, elsősorban azért, mert úgy veszem észre, hogy minden párt tulajdonképpen alapjaiban egyetért az állatorvosi kamarai törvény megújításával. Kisebb, apróbb észrevételek elhangzanak, de önmagában olyan észrevételt eddig nem tapasztalhattunk, ami elbizonytalanítaná az embert, hogy helyes úton jár-e a törvényalkotó vagy sem.
Ódor Ferenc és Czira Szabolcs képviselőtársamat külön is örömmel hallgattam, hiszen két szakmabeliről van szó, akik gyakorolják is ezt a szakmát, vagy gyakorolták ezt a szakmát valamikor.
(12.30)
Nyilván, hogy az ő véleményüket kell nekem is elsősorban figyelembe venni, és mivel egy frakcióba tartozunk, ezért feltétlenül úgy ítélem meg, hogy támogatnunk is szükséges.
Maga a kamarai törvény valóban fenntartja azt a régi status quót, ami szükséges és jó, mégpedig azt, hogy állatorvosi tevékenységet csak az végezhet, aki a kamarának a tagja, és ezt a magam részéről is jónak ítélem meg, hiszen egy hivatásrendi kamaráról van szó.
Magának a kamarának a feladatai, a legfőbb feladata számomra, ami lényeges, hogy az élelmiszer-biztonságnak ad egy olyan keretet, ami a fogyasztók számára is nagyon fontos, hiszen ellenőrzött szakemberek végzik azt a tevékenységet, amely tevékenység során az élelmiszerek és az általuk kezelt termékek a piacra, az asztalra kerülnek. Illetve maga a kamara elvégez egy olyan önszabályozó feladatot is, amire szükség van - a felszólalások kapcsán is hallhattuk -, ez pedig az etikai kódexük megalkotása, ahol részben a saját maguk tevékenységét is szabályozni tudják.
Példának említeném az ilyen típusú tevékenységet, amit képviselőtársam is felemlített, hogy vannak olyan állatorvosok, akik úgynevezett portyázó állatorvosok, és esetleg mások jobb munkáit elhalásszák egymás elől. Úgy ítélem meg, hogy ezt a kamarának kell rendeznie majd az etikai kódexen keresztül. A kamarának van lehetősége számon kérnie az ilyen állatorvosokat, és szankcionálni is lehet, hiszen ha egy portyázó állatorvos etikátlanul végzi a dolgát az adott területen, a megfelelő rendszeren végigmenve, fegyelmi és etikai bizottsági rendszeren végigmenve akár ki is zárható a kamara köréből. Ezáltal pedig nem végezheti a tevékenységét legálisan, innentől kezdve viszont büntetőjogi szempontból számon kérhetővé válik. Tehát ezt a problémát is megoldaná a kamara.
Rendezi maga a kamarai törvény az állatorvos és a hatóságok közötti tevékenységet is, ami szintén fontos. Én a Növényvédő Mérnöki Kamarának vagyok a tagja, ezért annyira az állatorvosi kamarát nem ismerem, de mint a Növényvédő Mérnöki Kamarában etikai bizottsági tag, az feltűnt külön is, hogy a kétszintűséget van, aki nem jónak látja. Ez pedig a megyei szintű etikai bizottság, illetve az országos szintű etikai bizottság. Azt hiszem, úgy hangzott el, hogy ha valaki Zala megyében valamit elkövet, akkor ott kell tárgyalni, ha Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elkövet valamit.
Én ezt nem látnám ennyire kardinális problémának, hiszen azonnal az országos etikai bizottsághoz utasítható egy-egy kiterjedtebb probléma, ahol is szintén az országos szervezetekből összeválogatott etikai bizottsági tagok fogják megítélni, hogy az a tevékenység valóban jogsértő vagy etikailag sértő volt-e vagy sem. Tehát ez a probléma sem igazából megoldhatatlan. Úgy gondolom, hogy a kamara ezt saját hatáskörben és saját szabályozó kialakításával, az alapszabályának kialakításával és módosításával tudja majd megfelelő módon rendezni.
Nagyon fontos a több lépcső, amit a kamarai törvény előír a kamara részéről mint feladatot. Ez a járványvédelem szervezési feladatai. Úgy ítélem meg, hogy ebben rendkívül fontos szerepe van az állatorvosoknak, a gyakorlatban dolgozó állatorvosoknak, részben azért, mert ők tudnak megfelelően magukra a járványokra reagálni, másrészről pedig azért, mert az ő jelzéseik alapján juthat el a hatósághoz az az információ, hogy van-e kialakulóban járvány az adott állatokkal vagy állatkörrel kapcsolatban.
Nagyon fontos, hogy az állatorvosi kamara rendelkezik azzal a jogosítvánnyal, hogy az állatorvosok névjegyzékét és nyilvántartását is önmaga megteheti, természetesen a megfelelő szabályok betartásával. És nagyon jónak ítélem azt is meg, hogy az asszisztensi szint névjegyzéke is odakerül a kamarai nyilvántartáshoz, tehát egy helyen lesz minden nyilvántartva, ami a tevékenységgel kapcsolatos, egy helyhez fordulva tudhatja meg az ember a szükséges információkat.
Maga az asszisztensi rendszer kialakítása számomra is ugyanúgy, ahogy Ódor Ferenc kollégám mondta, rendkívül pozitív, hiszen elkerülhetők az olyan típusú tevékenységek, amik, mondhatjuk úgy, hogy illegálisak is, az asszisztensek fogják ezt végezni úgy, hogy megfelelő állatorvosi felügyelettel rendelkeznek. Azt hiszem, hogy ez most is gyakorlat az állatorvosok vonatkozásában, hiszen ha arra gondolok, hogy egy keltetőben hogy történik a kötelező oltások elvégzése, ahol 50-60-100 ezer csirke kel egyszerre, nyilván nem egy állatorvos fogja leoltani, hanem a megfelelő szakavatott segédeket veszi ahhoz igénybe, hogy az időben történő oltást el tudják végezni.
Az etikai kódexet említettem, illetve maga a kamara bizonyos fokú szakmai érdekvédelmi funkciót is el fog látni, és joga lesz a kamarának, nemcsak beszámolási kötelezettsége a minisztérium felé, de joga lesz beleszólni magába a jogalkotásba is, amit szintén pozitívan lehet megítélni.
Amit még én külön szeretnék kiemelni, az az oktatás, a kamara saját szervezésében történő oktatás, hiszen a mai gyorsan fejlődő világban a gyógyszerek is rendkívüli sebességgel változnak, új gyógyszerek jelennek meg, de azt kell mondjam, hogy még az állatállomány is viszonylag gyorsan változik. Arra gondolok, hogy amikor én a mezőgazdaságban dolgoztam, akkor sertés, szarvasmarha, ebek és a többi, ezek voltak az uralkodó, állatgyógyászati tevékenységre szoruló állatok. Mostanában most már pókokkal is kell foglalkozni az állatorvosnak, csigákkal, kígyókkal és békákkal is, hiszen a hobbi állattartás rendkívüli módon kiszélesedett Magyarországon, ehhez is kell szakértelemmel rendelkezni, és az ilyen típusú szakértelmet csak a rendszeres oktatáson keresztül tudják elsajátítani az állatorvosok.
Képviselőtársamnak a Dóra majorral kapcsolatban volt egy megjegyzése, ahhoz én is csatlakoznék: az Állatorvos-tudományi Egyetem gyakorlótelepének a fejlesztése nem idetartozó témakör, igaz, én is tudom, de egy rendkívül fontos dolog. Természetesen most hozzá kell tegyem, hogy nemcsak az állatorvosképzésnél fontos ez, hanem egyáltalán a mezőgazdasági képzés kapcsán is, az agrár-felsőoktatási intézményekben levő úgynevezett tanüzemek működtetése mindenképpen fontos lehet, és jelentős gyakorlati tapasztalatot biztosíthat az ott képzettek számára.
Összességében úgy ítélem meg, hogy a kamarai törvény, az állatorvosi kamarai törvény, ami elénk került, egy jó törvény. A képviselőtársaimnak a Kereszténydemokrata Néppárton belül mindenképpen azt javaslom, hogy a módosító javaslatok és az egyéb javaslatok tárgyalása után fogadjuk el. Az egyéb ügyekben meg bízom az állatorvosi kamara leendő vagy jelenlegi vezetésének a bölcsességében, hogy megfelelő módon fogják szervezni, illetve kialakítani.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem