BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy azt a higgadtságot fel kell vállalni, hogy ma erről a törvényjavaslatról beszélünk, amely a személyi jövedelemadóról szóló törvény és a fiatalok életkezdési támogatásáról szól, és ennek a korábbi 2005. évi törvénynek a módosítása van napirenden.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, az államtitkár úr részletesen felvezette e törvényjavaslat szándékait, és ki kell jelentem, a törvényjavaslat jó, helyes, kedvező és lehetőség, és költségvetési terhet is jelent mindamellett, hogy elég komoly gondjaink vannak a költségvetést illetően. Fontosnak tartja a kormány és nagyon köszönöm azokat a támogató nyilatkozatokat, amelyek a törvényjavaslat mellett érveltek, nem úgy, mint a baloldalon, akik mindenfélét bele akarnak beszélni ebbe a javaslatba. Már csak azért is, mert az öngondoskodásnak egy lehetőségét, annak kiterjesztését próbáljuk megvalósítani, az öngondoskodásban a szülő és a gyermek egymásra talál, összekapcsolja őket helyesen.
Nagyon fontos e törvényjavaslat és e módosítás kapcsán figyelembe venni, hogy találkoznak az érdekek, találkozik a család érdeke, a szülő érdeke, a gyermek érdeke és az állam érdeke is, ami nagyon fontos. Az államérdeknek szolgálnia kell az előbbieket. Úgy gondolom, nagyon fontos rész, amit volt szíves a képviselőtársam itt a Fidesz padsoraiban is emlegetni, hogy a bürokratikus könnyítések jelentősek, fontosak, és nem ellehetetlenítik a lehetőség igénybevételét, hanem segítik az igénybevételét.
(10.40)
Bár tudna jó pár szülő vagy jóval több szülő az öngondoskodásban részt venni, de úgy gondolom, hogy bizakodóak vagyunk, és ez az öngondoskodás ki fog terjedni majd a gyerekek irányába, azért, hogy az életkezdésük zavartalanabb és könnyebb legyen. Ez azért egy nagyon fontos szempontja ennek a törvényjavaslatnak, persze a piaci szféra ez ellen ágál, hisz az Államkincstárt bekapcsolja ebbe a kérdésbe, és ezáltal a költségvetést is helyzetbe hozza.
Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Mi a legjobb dolog? Hogyha egy törvényjavaslatban jelentős emberi, családi, gyerekérdeket össze tudunk kötni az állam érdekével és a költségvetés helyzetével, mert egymásra vannak utalva, és helyzetbe hozza e törvényjavaslat magát az Államkincstárt és a költségvetést is, azért, mert állampapírba helyezik ezt a megtakarítást.
Én szeretnék sok példát felhozni, de úgy gondolom, az idő rövidsége sem ad arra lehetőséget, hogy elmondjam azon országok helyes gyakorlatát, ahol korábban a lakossági megtakarítások nem a bankok tőkehelyzetét gyarapították, hanem az államháztartás hiányát és a költségvetést a lakosság megtakarításai, állampapírok kapcsán belül tartotta, és nem külföldi forrásokra volt szükség, hanem a lakosság megtakarításai az állami finanszírozási gondokat igyekeztek enyhíteni, és ezáltal lényegesen leszállíthatták a piaci kamatokat.
Elhangzott az LMP részéről, Vágó képviselő úr részéről dehonesztáló módon az állampapír kérdése. Én úgy gondolom, hogy a patkóban van itt egypár országgyűlési képviselő és politikai párt is, aki egyetért azzal, hogy az állampapírt is helyzetbe hozza, azaz az állampapír forgalmazását is segíti ez a törvényjavaslat. És én úgy gondolom, hogy arra hivatkozni, hogy lehetne olcsóbban államadósságot finanszírozni, azaz tőkét bevonni a magyar költségvetés esetleges hiányaihoz, az elsősorban nem a parlamenti képviselőkön múlik, sajnos, hanem a Magyar Nemzeti Bankon. Úgyhogy magyarázza el valaki, hogy miért 7 százalék az alapkamat, és miért generálja az összes piaci kamatot ennél magasabbra a Magyar Nemzeti Bank (Tukacs István: Miattatok!), amelyet több alkalommal emlegettünk kritikával. (Göndör István közbeszól.)
Száz szónak is egy a vége: úgy gondolom, hogy a jelenlegi törvényjavaslat a piaci metódusokból kicsit kivéve, az állampapírpiac felé irányítja a megtakarítást, amit én személy szerint is üdvözlendőnek, helyesnek és magyarnak, nemzetinek tartok, mint ahogy itt előttem többek között Z. Kárpát Dániel is szóvá tette ezt. Ezekben a kérdésekben, amikor nemzetről, hazáról és saját érdekről van szó, úgy gondolom, találunk itt azért pontokat, amelyekben meg tudunk egyezni, és én végtelenül büszke vagyok arra, hogy ilyen fontos kérdésekben, igaz, hogy ez csekély lépték ugyan az összegészet illetően, de ha ebben konszenzust találunk, és a nemzet, a haza, az ország, az emberek érdekét képviseljük, akkor helyes úton járunk.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérem önöket, mindenkit, aki jó szívvel a családok, a gyermek, a szülő és az állam érdekét fontosnak tartja, e törvényjavaslatnál igennel szavazzon.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem