TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Ez elegendő időt biztosít arra, hogy megvizsgáljuk azt, hogy vajon a kormány szándékai szerint melyek azok a források, amelyeket a magyar állampapírpiacon akar forgatni, mert világos a szándék, hogy nemcsak arról van szó, hogy itt a babakötvény szempontjából, az itt felgyülemlő összegek szempontjából akar a kormány biztonságot teremteni, hanem, amint az államtitkár úr is egy mondatában ezt elmondta, megpróbálja kiterjeszteni annak a lehetőségét, hogy a magyar állampapírok fogyjanak, ezáltal az államháztartás finanszírozhatósága növekedjen. A szándék akkor lenne igazán teljes, ha az állampapír-vásárlást másképpen piaci tényezők segítségével ösztönözné a kormányzat. Azért lenne ez igazán üdvös, mert a magyar állampapírok ebben az esetben piaci körülmények között versenyeznének meg az addigi befektetési lehetőségekkel, ezáltal anyagi értelemben is vonzóbb lehetőséget adnának azoknak, akik a fölös pénzeiket megtakarításba, jelen esetben állampapírba akarják fektetni.
A mostani döntés egy kényszerdöntés, ez teljesen világos. Arról szól, hogy az eddigi rendszert sutba vágva, gyakorlatilag az eddigi felgyülemlett pénzeket állampapírba fekteti az, akinek van ilyenje. Miközben én a magam részéről üdvözölném azokat a kezdeményezéseket, amelyek a babakötvény rendszerének kiterjesztésére irányulnak, tehát például azt a rendszert, amely a 2006 előtt születettek Start-számlájának megnyitását teszi lehetővé, egy fontos kérdést azért mégiscsak fel kell tenni a babakötvénnyel kapcsolatban. A babakötvény célja az előtakarékosságon túl, tehát az előre történő gondoskodáson túl az volt, hogy ösztönözze a születések számát is. Az világosan látszik, hogy a demográfiai mutatók nem ugrottak meg. Természetesen a babakötvény önmagában ezt a problémát nem oldja meg, mert egy számtalan tényezőtől függő ügyről van szó.
Ugyanakkor mégiscsak elgondolkodtató, hogy akár a törvény kapcsán, akár a születő költségvetés kapcsán a kormányzat nem gondolkodott el arról, hogy a babakötvény első összegének avagy a pótlólagos összegek emelését célozza meg. Az a pénz bevezetés volt, ha jól tudom, ennyi, ezáltal, azt gondolom, az értékéből is jelentősen veszített, úgyhogy - a magunk részéről ezt akár a költségvetési vitában is fel tudjuk vetni - a költségvetésben szerepet kellene szánni annak, hogy a babakötvényre fordított összegek növekedjenek. Csendesen mondom, hogy ez a kormányzat szándékai szerint való lenne, nyilvánvalóan az állampapírba való befektetés nagyságrendjét is emelné ez a kérdés.
Ezért tehát, amikor a kormány úgy dönt, hogy az eddigi babakötvény, illetve Start-számlákon vezetett összegeket állampapírba irányítja át, akkor egy kötelezettséget ír elő. A magunk részéről mi ebben nem nagyon hiszünk, hogy ezt ilyen kötelező alapon kellene megoldani, ezért tehát nem áll módunkban támogatni ezt a fajta államosító megoldásrendszert, amelyet nem első esetben alkalmaz a kormány. Amennyiben a finanszírozhatóság megteremtése érdekében szükség lenne arra, hogy a hazai lakossági megtakarításokat lehetőség szerint tereljék, akkor változatlanul elgondolkodnék a piaci eszközök megteremtésén, a vonzó befektetési lehetőség megteremtésén, azon tehát, hogy megpróbáljon a magyar állam az általa kibocsátott papíroknak természetes módon piacot szerezni, magyarul: ösztönözni azt, hogy piaci szereplőként vagy piaci papírként is versenyeztethetők legyenek ezek az állampapírok, amelybe önök pénzeket szánnak.
A második kérdés az a bizonyos iskolakezdési támogatás, amelyről az államtitkár úr azt mondta, hogy az eddigi rendszer is számtalan lehetőséget hordozott, vagy ha nem is számtalant, de azért a munkáltató viszonylag szabadon választhatott abban, hogy hogyan ad támogatást. Nos, itt két dologról kell beszélni, mint ahogyan a babakötvény sem a babakötvényről, hanem a finanszírozhatóságról és arról szól, hogy a kormányzat ilyen eszközökhöz is nyúl akkor, amikor meg akarja teremteni a finanszírozás lehetőségét. Az iskolakezdési támogatás kapcsán is nemcsak arról kell beszélni, hogy vajon utalványban vagy nem utalványban adhatja a munkáltató ezt a támogatást, hanem milyenek az iskolakezdés valóságos költségei; már csak azért is, mert az ingyenes alapfokú oktatásról mindenki tudja, hogy a szabad iskolaválasztás következtében kialakuló változatos iskolarendszer változatos költségeket is támaszt a szülőkkel szemben, azért is, mert az alapfokú intézmények, akár más intézmények esetében is az iskolakezdés költségei lényegesen eltérhetnek egymástól, attól függően, hogy az intézmény milyen követelményeket vagy milyen kéréseket támaszt a gyermekkel és a szülővel kapcsolatban.
Itt is felvetődhet tehát az a kérdés, hogy miközben ingyenes az alapfokú oktatás hazánkban, miközben mindannyian tudjuk, hogy ez az ingyenesség nem ingyenességet jelent, hanem számtalan formában felmerülő költséget, nem megkerülhető az a kérdés, hogy vajon a munkáltatók mennyire vannak ösztönözve arra, hogy ezeket a felmerülő és egyébként nem csekély költségeket megpróbálják enyhíteni az iskolakezdés tájékán.
(10.10)
Azért kell erről mindenképpen szólni, mert a rendszer maga, tehát hogy piaci szereplők által kibocsátott utalvány lesz az, amiben be lehet majd váltani az iskolakezdés úgynevezett csomagjára ezt a bizonyos munkáltatói támogatást, úgy látszik, az elmúlt időszakban lényegesen csökkent reálértékben. Hiszen lényegesen csökken a munkáltatói lehetőség, és természetesen sok esetben lényegesen növekszik az iskolakezdési támogatás, amely nem feltétlenül tanszerek megvásárlását, nem feltétlenül csak az oktatáshoz szükséges eszközök megvásárlását jelenti, hanem természetesen a ruházatot vagy mindazt, ami egy iskolakezdés tájékán egy gyermeknek szükségessé válik. Ezért tehát, államtitkár úr, kérdésként is fogalmazom meg, hogy vajon ebben a rendszerben megfontolták-e azt, hogy a munkáltatókat - amelyek utalványokat vásárolnak, és azokat adják majd az iskolakezdési támogatásban részesülő dolgozóiknak, már ha adnak ilyet természetesen, ezt le kell szögezni, mert ez egy lehetőség - legalább valamilyen mértékben ösztönözzük arra, hogy segítsék a szülőket abban, hogy az iskolakezdés tájékán nagyobb összegben részesülhessenek, ezáltal a gondjaik is enyhüljenek.
Másfelől, azt gondolom, a piaci szereplők által forgalmazott utalványok megvásárlása bizonyos mértékig terelése is ezeknek az igényeknek; jelen pillanatban nem tudjuk megítélni, hogy milyen irányba való terelése. Ugyanis valószínűsítem, hogy nem minden piaci szereplő fog kibocsátani ilyen utalványt, és valószínűsítem, hogy ezáltal leszűkítik azt a lehetőséget, amelyben a szülő viszonylag szabadon dönthetett abban, hogy mit vásárol a gyereknek, milyen minőségben vásárol a gyermeknek, mennyit tud ruhára szánni, és mennyit szán majd az iskola által támasztott követelményekre. Ezáltal a döntés szabadsága ebben sérül, nemcsak abban az értelemben, hogy a fajtát nem tudja megválasztani, hanem nem tudja a minőséget, ezáltal az árat sem megválasztani, ezért ez a fajta megoldás minimálisan aggályos.
Nem tudom, hogy abban a tekintetben születtek-e megnyugtató válaszok, akár a szakbizottságban is, hogy vajon kellőképpen körbejárták-e azt a kérdést, hogy csak és kizárólag ebben a rendszerben lehet-e megoldani azt a támogatást, amelyet érthetően - vagy legalábbis vélem, hogy érthetően - a kormány abból a célból vezet be, hogy a munkáltató ne készpénzt adjon, és a munkáltató készpénze pedig ne az oktatásban részesülő gyermek irányába menjen. Amennyiben erről van szó, nyilván akkor erről kellene ejteni néhány mondatot, mert nagyon erős az aggályom, hogy miközben a kormányzat éppen ezt akarja kiszűrni, azonközben azt is vélelmezi, hogy ezek a pénzek nem jutnak el az oktatásban lévő gyermekhez. Én ebben ellenvéleményen vagyok, hiszen azt gondolom, hogy a szülői felelősség döntő részben irányul arra, hogy a gyermek az iskolakezdésekor a lehető legjobb körülményekben részesüljön minden családban, és természetesen nemcsak a munkáltató által adott vagy adható támogatást, hanem nyilvánvalóan a saját pénzeiket is felhasználják azokon az augusztusokon, amikor a gyermek éppen iskolaévet kezd.
Ezért tehát, ha az államtitkár úr esetleg reagál rá, kérem, hogy térjen ki erre az utalványrendszerre, amelyben nem világos, hogy egyes piaci szereplők, vagy hány piaci szereplő, minden piaci szereplő, minden oktatási eszközt árusító szereplő, egyáltalán kik lesznek azok, akik ezt teszik, hogyan lehet ehhez hozzáférni. Hiszen, természetesen nem demagógiából mondom, de nem mindegy az, hogy Budapesten akarja elérni ezeket az eszközöket egy szülő, vagy pedig egy Borsod megyei zsákfaluból próbálja meg esetleg a szomszéd faluban lévő intézménybe útnak engedni a gyermekét úgy, hogy a vásárlási lehetőségei ott csökkennek. Tehát ebből a szempontból azért, úgy gondolom, ez a rendszer nem teljesen végiggondolt.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az első esetben, úgy látom, a finanszírozási szükség, amely nagyon-nagyon jelentős, és amelyben kitérhettem volna természetesen a gazdaságpolitika kritikájára bővebben is, de mindannyian tudjuk, hogy az a gazdaságpolitika, amelyet jelen pillanatban követnek - szerintem hibás módon követnek -, egyre több forrást kínál, különösen a piacon megújított papírok esetében, úgy gondolom, hogy ez a fajta kötelezettség, ez a fajta államosítás, ez a fajta, erősen a magánnyugdíjpénztárak államosítására hajazó módszer megoldás nem lehet.
A második esetben pedig, mivel - mint ahogy a babakötvényt - az induláskor adott pénzt növelni is lehet és célszerű a költségvetésben, és úgy gondolom, hogy szükséges a munkáltató ösztönzése a nagyobb felelősség- és kötelezettségvállalásra esetleges előnyök nyújtásával, valamint a rendszer bizonytalansága és instabilitása miatt - magyarul: hol válthatók be az utalványok és mire - a Szocialista Párt frakciója ezt a kezdeményezést támogatni nem fogja.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
