DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Államtitkár Úr!
Három törvényjavaslatot, három törvénymódosítást tárgyalunk egyszerre, és igazából még egy negyediket is, amely megnevezve itt nincsen, de a sorok között ott van, hiszen mindaz, ami akár a tankönyvpiacról, akár az önök által köznevelésnek nevezett közoktatásról, akár a felsőoktatási törvény módosításáról szól, pénzbe kerül. Pénzbe kerül, és éppen ezen a héten tárgyalja az Országgyűlés az önök által beterjesztett jövő évi költségvetés tervezetét is, amelynek külön lesz vitája, de mégis érdemes tematikusan egy pillantást arra is vetni, mert különben mindazok a leírt gondolatok és kimondott szavak, amelyek itt a három beterjesztett törvénymódosításban vagy annak kapcsán szerepelnek, azok elrepülhetnek, felelősség nélküliek. Akkor van itt valaminek értelme és súlya, ha lehet látni, hogy az elhatározás és a szándék - ne kételkedjünk abban, hogy minden szándék a magyar oktatásügy színvonalának emelésére irányul - súlytalan marad, ha financiálisan, pénzügyekkel, illetve a költségvetéssel nincs kellően alátámasztva.
Mindazonáltal mégiscsak föl kell vetni azt a kérdést, amire egyfajta megelőző hadműveletként a kormány beszélő képviselője, államtitkár asszony is kitért, hogy ezen köznevelésinek nevezett törvény, illetve az új felsőoktatási törvény kapcsán ebben a mi országunkban egyetlen tanár, egyetlen professzor egyetlen tanórát, egyetlen előadást nem tartott még egyetlen magyar iskolában, egyetlen felsőoktatási intézményben, aztán mégis módosítjuk már.
Valahol mégiscsak van valamiféle elképzelés a mögött, hogy fölvetjük: mi az oka annak, hogy sikerült olyan törvényeket legyártaniuk kevesebb mint fél évvel ezelőtt, amelyek alapján még gyakorlati tapasztalatuk nem lehet? Hiszen, mint említettem, egyetlen tanórát nem tartottak ezen törvények alapján, mégis rájöttek, hogy fél évvel vagy kevesebb mint fél évvel a hamar jött elfogadtatás után módosítani kell. Ennek van egy jogtechnikai része, ezt elismerjük, önök is emberek, most már mi is tudjuk, önök is hibáztak, most belátják, és ezt javítják. Ez szerintem teljesen rendben van, tisztességes dolog.
A másik része az, amiről nem szóltak. Belátták, hogy a törvények néhány alapvető része nem jó és működésképtelen. Ne tessenek arról beszélni, hogy azért történik most ez a módosítás, mert akkor még nem volt meg a járásokról szóló törvény, mert elhatározott szándékuk volt, hogy az Oktatási Hivatalhoz és annak területi csápjaihoz telepítik mindazt, amit most arra fognak, hogy módosítani kell, hogy a járásokhoz telepítik. Dehogyis! Nem azért módosítják. Világosan elhangzott fél évvel ezelőtt a vitában - kérem, keressenek elő interjúkat, nyilatkozatokat -, hogy az Oktatási Hivatal lesz az a központi egység, amely központilag, illetve az Oktatási Hivatal különböző részlegei, amelyek területileg levezénylik a köznevelési törvényt, és a köznevelési törvénynek utána érvényt szabtak.
Az a helyzet, hogy belátták: ez működésképtelen, és a működésképtelenséget most egy törvénymódosítással kívánják orvosolni, de úgy - ez sem hangzott el -, hogy egyébként nem az Oktatási Hivatal által, hanem egy másik nagy központi vezérlő egységet hozva létre, ez lenne a Klebelsberg intézet vagy központ, kívánják egy újabb megaintézmény felállításával valamiféle vezérlő egységből irányítani ezt a dolgot. Ezért van szükség a módosításra, és ez nem valamiféle félreértés, és abban sincsen különleges meglepetés, hogy kettőnk között, már a két különböző vélekedés között markáns különbség van, mi ezt az egészet másként gondoljuk. De egyébiránt önök, ahogy elképzelték és elgondolták ezt fél évvel ezelőtt, még mielőtt ennek gyakorlati példája lett volna, belátták, hogy nem tud működni. Ez a módosítás valóságos célja. Ez a módosításnak azon célja, ami miatt itt a köznevelésinek nevezett törvényt átalakítani kell.
Hasonlóképpen szükséges beszélni arról a társadalomképről, amelyet önök az oktatási törvényekkel, az itt most nem szereplő szakképzési törvényt is beleértve, de a jelenleg napirenden szereplő tankönyvpiaci törvénnyel kapcsolatban vallanak, de legalábbis kiolvasható. Ez a társadalomkép egy olyan magyar társadalmat vizionál, amelyben lényegesen kevesebb diplomás, sokkal kevesebb felsőfokú tanulmányokat végző magyar fiatal, kevesebb gimnazista és sokkal több szakképzésben résztvevő szerepel. Ráadásul olyan szakképzésben, amelyben a közismeretet lényegesen, nagyságrenddel csökkentették.
Ez egy olyan társadalomkép, amelyet önök vallhatnak, és nem is kell külföldi példát említeni és önök elé tenni, csak megemlítem, hogy nincs olyan európai uniós ország, sőt továbbmegyek, nincs olyan európai ország, amely ezt az irányt követné. Ettől önök még hihetnek ebben az irányban, de nekünk, demokratikus ellenzéknek felelőssége, más tekintetben lehetősége is az, hogy elmondjuk: ebben önök teljesen egyedül vannak az Unión belül, meg Európában. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ez lehet, hogy önöknek érdem, nálam mindenesetre kérdés, hogy vajon mindenki más téved-e, és csak önök járnak-e jó úton, miközben a fél évvel ezelőtt elfogadott törvényt már módosítják, miközben gyakorlatilag még életbe sem lépett.
Ha az egyes törvényekre rátérünk, akkor érdemes fölhívni arra a figyelmet, hogy a köznevelésinek nevezett törvényhez jelen pillanatig önök, kormánypárti képviselők - a módosításhoz! - már beadtak 53 darab módosítást. Következésképpen csak lehet abban valami, amit próbálok, próbálunk összerakni. 2011 decemberében elfogadnak egy törvényt, amely még nem lépett életbe. Azt most módosítják egy, illetve három parlamenti képviselői önálló indítvánnyal. De az önálló indítványhoz is a vita lezárta előtt már kormánypárti 54 módosítót adnak be, következésképpen csak van csiszolnivaló azon, amit ha megfordítok, talán érdemesebb lett volna több időt, energiát, tanácsot figyelembe venni.
Az a nagy egyeztetés, amiről az előbb államtitkár asszony beszélt, arról mindenki tudja, legalábbis én hittel vallom, olyan hihetetlenül formális volt, hogy azok a szervezetek, amelyek akár ezen törvények miatt jöttek létre, akár korábbi szervezetekként, érdekvédelmi vagy szakmai szervezetekként, egyöntetűen hangoztatták, hogy ők nem találkozni akarnak az igen tisztelt kormány képviselőivel - bár biztosan ez nagyon felemelő dolog -, hanem véleményeiket érvényre juttatva megbeszéléseket folytatni. A parlamenti képviselői önálló indítványok formájában beterjesztett törvénymódosítások a magyar jogrend szerint és a jogalkotási törvény szerint ilyesfajta egyeztetéseket nem kell hogy magukkal vonjanak. Következésképpen, miközben öt hónappal ezelőtt elfogadtak egy olyan törvényt, törvénycsomagot, amelyben önök azt mondják, elképesztő, hogy micsoda egyeztetés volt, csak más nem vette észre, most ezt úgy módosítják, hogy olyan formában adják be javaslataikat, hogy ahhoz jog és törvény szerint egyeztetés nem kell.
Tehát az eredeti alapot úgy módosítják, hogy abba sem a szakmai szervezeteknek, sem a szakszervezeteknek, sem más szervezeteknek hivatalos formában a véleményét kikérni nem kell.
(15.20)
Ez egy lényeges és fontos alap, még mielőtt a felmérések által bizonyított óriási egyetértésre kellene gondolni.
Ami a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényt illeti, el kell mondani mindenekelőtt, mert ez valahogy kimaradt az eddigi felszólalásokból, hogy itt azért egy 15-16 milliárdos piac államosításáról, központosításáról van szó.
Az elvek között egyébként vannak olyan pontok, amelyekkel egyetértek, vannak olyan pontok, amelyekkel nem értek egyet, de azt a tételt csak ki kell mondani, hogy egy hosszú idő óta létrejött és működő piacot önök egy központosító intézkedéssel gyakorlatilag úgy államosítanak, hogy abban a törvényjavaslat, illetve a módosítás által megfogalmazott - azonnal idézem - szöveg semmilyen módon nincs biztosítva.
Mert mit is mond az önök által beadott módosítás? Az intézmény, illetve ez a technika, amiről beszélek - idézem -, “garantálhatja, hogy az új kerettantervekhez garantáltan magas minőségű tankönyvek álljanak rendelkezésre 2013. szeptember elejére”. Aztán mitől garantált? Már azon kívül, hogy egy mondatban sikerült kétszer használni a szép latin “garancia” szót, ez nagyon erősíti az érvelést, de tessék már megmondani, hogy attól, hogy létrehoznak egy új, központosított intézkedési mechanizmus, hogy mégse szakértőkre bízzák azt, hogy egész életüket, egész tudományos vagy pedagógiai pályájukat ezzel töltő emberek mondják meg, hogy ez szerintük helyes vagy nem helyes, ráadásul nem egy, hanem kötelezően egy csoport, egy team, ehelyett most van az oktatásért felelős miniszter, illetve adott esetben az önök kormánystruktúrájában nyilván az erről javaslatot tevő államtitkár, akinek a véleménye erősebb, megfontoltabb, biztosabb, okosabb, mint a szakértők együttes véleménye. Ráadásul erre azt mondják, hogy ez a mechanizmus garantálja a magasabb színvonalat.
Szerintem ebben semmilyen garancia nincs. Ebben egy fogadkozás van, még azt is el tudom fogadni, hogy önök ezt hiszik, de hogy ebben szakmai értelemben semmilyen garancia nincs, az állítható.
Hasonlóképpen, kiválasztanak egy 100 százalékban levő állami céget, vállalatot, a tankönyvellátót, amelyre a következő feladatokat bízzák. Csak úgy megemlítem, 2013. szeptember 1-jén ezeket a feladatokat, tehát a nem most, hanem a következő ősszel kezdődő tanévnél ez a szervezet a következő feladatokat kellene hogy ellássa. Nyilván már előtte meg kellene hogy rendelje az összes tankönyvet. A tankönyveket, az összeset beszerzi ez a vállalat. Ugye tudják, összességében sok millió példányszámú tankönyvdarabról van szó. Ezeket megrendeli és beszerzi. Az iskolákhoz eljuttatja, ez az egy szervezet, ahhoz a jelenleg körülbelül 3800-hoz, úgy önmagában. Ezen kívül a vételárat, amit kifizetnek a tankönyvért, illetve tartós tankönyvért, szintén ez a szervezet, a könyvtárellátó be is szedi mind a 3800 iskolában tanuló körülbelül 760 ezer diáktól - mínusz azok, akik ingyen kapják a tankönyvet -, majd a beszedett pénzzel elszámol a Kincstár felé.
Tényleg komolyan gondolják, hogy jelen pillanatban egy durván 70-80 fős vállalat ezt képes lebonyolítani? Valóban komolyan úgy tervezik, hogy ez a vállalat 750 ezer diákhoz, 3800 intézményhez eljuttatja, előtte beszerzi, beszedi a pénzt, és még ráadásul el is számol? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Miért nem?) Tegyék, csinálják, rendben van! Majd itt fogunk állni 2013 szeptemberében, lássuk! Én mindenesetre azt mondom, hogy ez az önök fogalmai szerint… Bár még egyszer azért érdemes lett volna a garancia szót ebbe a mondatba betenni, hátha erősebb lenne az állítás, szükségük lesz rá. Itt egyelőre csak azt mondják, hogy ez garantálja a magas minőségű tankönyvek rendelkezésre állását. Akkor egyelőre maradjunk ennyiben!
Én ezt vitatom, nem is fogom megszavazni; önök állítják, meg fogják szavazni. Következésképpen a gyakorlat próbája majd 2013-ban lesz, hacsak addig nem módosítják, mert ez a jelenlegi dolog, amit most módosítanak, ez se került be a gyakorlat szintjére, hiszen öt hónappal ezelőtt fogadták el.
Ami a köznevelésinek nevezett közoktatásról szóló törvény egy fontos passzusa, szintén az államosítás kérdését veti föl, ezen belül is van egy kitétel, amelyet érdemes fölvetni, és ezen együtt elgondolkodni.
Azt mondják: 3000 fő alatti településeknél lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy az intézmény, az iskola működtetési kötelezettségét átadhassa az államnak, 3000 fő felett pedig erről gondoskodik. Ezt a kifejezést, ezt az igét használják. A 3000 fő feletti önkormányzat erről gondoskodik. Mindezt azért - mondják -, amiről egyébként hallhattunk. Önmagában az állítás helyes, hogy tudniillik nagyok az önkormányzatok vagyoni különbségei.
Tetszenek gondolni, hogy ezzel lehet kiküszöbölni a vagyoni különbséget, ez egy jó mérőszám, hogy 3000 fő alatti, meg 3000 fő fölötti? Tényleg? Gondolnak arra, hogy nem lehetne arra példát mondani… (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Nagyon jó, hogyha jelentkezik a képviselő úr, mert akkor már most elmondhatom, hogy minden további nélkül van ellenpélda arra, amit még el se mondott. (Derültség.) Simán állítható, hogy van olyan magyar önkormányzat, amely 3000 fő alatti, és lényegesen gazdagabb, vagyonosabb, mint az országunk egy másik részén a 3000 főnél sokkal nagyobb település. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Igaz!) Na most akkor, ha ez így van, akkor az egyik önkormányzatnál, tegyük föl, egy nyugat-dunántúli, 3000 lakosnál kisebb önkormányzatnál, amely relatíve vagyonosabb, ő megteheti, hogy átadja a működtetési jogot az államnak, az az önkormányzat viszont, amelyik 5000 vagy 7000 fős az ország másik részén, és sokkal szegényebb, az meg nem teheti meg.
Önök szerint ez jó mutató? Sikerült jól kiválasztani azt a szempontot, ami alapján itt a vagyoni különbségekben az iskolafenntartást és annak a színvonalát közelíteni tudják?
A probléma önmagában, amit fölvetnek, helyes, ez a válaszadás meg csapnivaló. Azt kell mondjam önöknek, hogy ebből nem színvonal-kiegyenlítés lesz, hanem a jó színvonalon működő iskoláktól elveszik a pénzt, a lehetőséget, és kockáztatják a színvonalat, és semmilyen módon nem tudnak arra utat mutatni, hogy a gyengébb teljesítményű, szerényebb lehetőségekkel bíró iskolák színvonalát emeljék. Nem magasabb szinten realizálják a színvonal-kiegyenlítést, hanem alacsonyabb szintre viszik. Én ezt egy nagyon súlyos problémának tartom, amelyet itt érdemes fölvetni és erről beszélni, vitatkozni.
Hasonlóképpen fontos kérdés, itt csak jelzem, a költségvetési vitában részletesen ki fogom fejteni, de mégiscsak idetartozik. Amikor azt mondják, hogy az intézmények, az iskolák működési kötelezettsége az előbb elmondottak szerint az önkormányzatoknál marad - az előbbi megkötést most vegyük bele ebbe a gondolatba -, akkor a költségvetésbe erre a működési költségre semmit nem biztosítanak az önkormányzatoknak, semmit.
Önök biztosítanak költségvetést a pedagógusok központilag irányított bérére, elvonnak az önkormányzatoktól különböző saját bevételeket, így a helyben maradó szja-t, a gépjárműadót és a teljes illetékbevételt, ebből finanszíroznak bérjellegű költségeket, otthagyják az önkormányzatoknál a működési kötelezettséget, erre azonban semmiféle forrást nem biztosítanak, semmit. Azt mondhatom, hogy vagyoni helyzettől függetlenül minden 3000 fő alatti település, önkormányzat rohanni fog az államhoz, hogy a működési költségét vegye át, mert központilag a költségvetésben nem biztosítanak erre forrást - de ettől még nem lesz a költségvetésben több pénz!
(15.30)
Ez a felvetés, ez a javaslat ezért e tekintetben is, azt kell mondani, hogy megalapozatlan. Megalapozatlan, mert úgy választják ketté a fenntartói feladatokat, az oktatás-nevelés céljainak megvalósítását, más tekintetben az épület, az ingatlan működtetését, az iskola ellátását, hogy annak felére nem biztosítanak forrást.
Önök között tucatjával ülnek itt önkormányzati képviselők és polgármesterek. Pontosan tudják a napi valóságot, amikor az iskola működtetésére - hagyjuk tehát most a bérjellegű költségeket és az oktatás-neveléssel mint funkcióval járó költségeket! -, a villanyszámlára, a fűtésre, az iskolaszerekre a központi költségvetés, miközben az önkormányzatoktól elvon, nem biztosít semmilyen forrást. Így akarják a színvonalat emelni. Semmilyen színvonalemelésre nem alkalmas ez a javaslat.
A harmadik törvény a felsőoktatási törvény módosítása, amiről beszélni kell. Itt valóban elhangzott a kisebbségi véleményben, korrekt módon - én a parlamenti bizottsági ülésen felvetettem, és itt is mondom -, hogy az, amit a Magyar Akkreditációs Bizottsággal műveltek és művelnek, az minden kritikán aluli. Ráadásul az a hivatkozás, amivel teszik, semmilyen módon nem biztosítja a magyar felsőoktatás belső reputációját, külső megítélésének javulását - semmilyen módon!
Mi történik? A Magyar Akkreditációs Bizottsághoz felállítanak egy testületet, ez a felülvizsgálati bizottság, amelyet, mondják, azért kell felállítani, mert jön a Magyar Akkreditációs Bizottságnak egy nemzetközi ellenőrzése, akkreditációja, hogy tudniillik nemzetközileg is elfogadott legyen a Magyar Akkreditációs Bizottság és annak tevékenysége. Ehhez kell egy felülvizsgálati bizottság. Így van. De mi van utána a mondatban? Hogy a felülvizsgálati bizottság összes tagját a miniszter delegálja. Tessenek már megmondani, hogy akkor miért van szükség Magyar Akkreditációs Bizottságra?! Hát ha a miniszter delegál három vagy öt embert, akiknek a beadvány révén teljes joguk van a Magyar Akkreditációs Bizottság döntését felülvizsgálni, és egy másfajta döntést hozni, abban már egyetlen testületnek, se az Akadémiának, se a Rektori Konferenciának, senkinek nincsen delegáltja, csak a miniszternek. Hát akkor nem lenne jobb mégis a felülvizsgálati bizottságot Magyar Akkreditációs Bizottságnak nevezni, és akkor ezt az egész cirkuszt meg lehetne takarítani?
Legalább arra adtak volna, hogy legalább kisebbséget biztosítanak az egyetemi oktatóknak, a rektoroknak vagy a Tudományos Akadémiának, de még arra se! Az összes tagot a miniszter delegálja, az összes miniszter által delegált tag a munkájáról a miniszternek kell hogy felelősséggel beszámoljon. Hol van ebben a függetlenség? Milyen függetlenség? Mutassanak egyetlenegy európai uniós országot, ahol a felsőoktatási minőségbiztosítás teljes és totális mértékben az államhoz, a kormányhoz és annak egy tisztségviselőjéhez kötött. Egyet se fognak tudni mutatni! Egyet!
Februárban szétverték a régi akkreditációs bizottságot, eltelt most durván egy évszak. Az évszak végére az akkreditációs bizottság fölé odatesznek egy kormány, illetve miniszter által kinevezett delegátust, egy testületet, amit felülvizsgálati bizottságnak hívnak. Szerintem ez így nincs rendben! Ott fog ülni az Akadémia tiszteletreméltó képviselője, és gondolják, hogy lesz olyan, a saját tudományos pályájára valamit is adó akadémikus, aki vállalja, hogy a saját döntései fölött egy miniszter által kinevezett testület azt mond, amit akar? Kéthavonta fognak lemondani ezek az emberek, joggal!
Kérem, gondolják végig, hogy a felülvizsgálati bizottság összetételét megváltoztassák, és ugyanolyan módon a szakmai testületek adják a többséget, mint a korábbiakban.
Hasonlóképpen tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy durván két héttel ezelőtt a Magyar Rektori Konferencia valóban kiáltásszerű közleményt tett, még pontosabban a minisztériumhoz és a kormányzathoz fordult, hogy az, amit egyszerre művelnek a költségvetésben felsőoktatás címén és egyszerre a vagyontörvényben, ez a magyar felsőoktatás számára immáron elviselhetetlen. Semmilyen választ nem kaptak. Itt az alkalom: megnyitásra került a felsőoktatási törvény, plusz ezen a héten tárgyaljuk a költségvetést.
Csak emlékeztetni szeretnék. A tavalyi évben durván 20 milliárddal csökkentették a felsőoktatás állami támogatását. Ebben az évben 23 milliárddal csökkentik, ami 16 százalékos csökkentés egyik évről a másikra, 4 százalékos inflációval reálértékében 20 százalékkal csökkentik a magyar felsőoktatás állami támogatását. Egy év alatt! Ehhez képest még hozzáteszik azt a vagyontörvényt, ami teljesen és totálisan beszűkíti a magyar felsőoktatási intézmények ilyen jellegű mozgásterét. A kettő együtt szakmailag és intézményfenntartás tekintetében is valóban elviselhetetlen.
Ezért azt gondolom, hogy a benyújtott módosítások egyike sem állja ki a szakmaiság próbáját. Egyike sem olyan, amelyet változtatás nélkül és a színvonalemelést szem előtt tartva a Szocialista Párt elfogadásra ajánlana, és, mint ahogy gondolom, ez nem túl nagy meglepetés, mi a magunk részéről el is fogjuk utasítani.
De minthogy az általános vita szakaszában vagyunk, a részletes vita előtt, mi még nem nyújtottuk be a módosítóinkat, ezt meg fogjuk tenni, miután elmondtam a vezérszónoki felszólalásomat. De az nagyon beszédes, hogy önök már a most benyújtott törvénymódosító javaslatokhoz is 54, vagy, ha azóta még beadtak, közel 60 módosítóval próbálják javítani saját módosítójukat. Értem!
Azt kell mondjam önöknek, hogy ez a három törvénymódosítás a magyar oktatási rendszerben egyetlenegy konfliktust nem old meg, viszont számos újat létrehoz. Számos újat, amely akár az önök társadalomképének gyakorlati lebontása terén is problémákat fog okozni. Ez önmagában egyébként nem vezeti önöket arra, hogy visszavonják, vagy új módosítást adjanak be, de hogyha már ma beszélünk ezekről a törvényekről, tisztelettel felhívom a figyelmüket, minthogy ezekből a törvényekből, illetve a felsőoktatási törvényből következően itt ültünk, itt álltunk és itt vitatkoztunk heteken keresztül a felsőoktatási keretszámok dolgáról; elmondtuk, én magam is elmondtam, hogy az a rendszer, amit az új felsőoktatási törvényben létrehoztak, működésképtelen, nem lesz elég jelentkező; ehhez képest megcsinálták, késve ugyan, a felvételi tájékoztatót, késve ugyan, de kiírták a helyeket. Eltelt három hónap, és az egyik formára, történetesen a részösztöndíjas formára gyakorlatilag nem volt jelentkező.
Ezért kellett az államtitkáruknak ma megtenni azt a bejelentést, hogy a részösztöndíjas helyeket gyakorlatilag becserélik állami ösztöndíjas helyekre, mert létrehoztak egy olyan szisztémát, aminek a gyakorlati megvalósulása az első adandó alkalommal megbukott. Az a forma, amit kiírnak, majd arra olyan minimális jelentkező van, hogy nincs értelme működtetni, az utolsó pillanatban, menet közben megváltoztatva a játékszabályokat, most átcsoportosítják, mutatja, hogy az az elméleti alapvetés, amelyet itt törvényekben gondoltak végig, de nem elég alaposan, a gyakorlatban nem tud működni, és módosítani kell.
Ezért kérem önöket, mert nem önmagában parlamenti képviselők egymás közötti vitájáról van szó, hanem nagyon gyorsan, időben nagyon gyorsan bekövetkező változásokról, ami magyar fiatalok hétköznapi életét és jövőjét alapvetően befolyásolja, ez a lépés, amit egyébként több hét kivárása és huzavona után tettek meg, de az utolsó pillanatban legalább meghátrálva megtettek, a rendszert legalább átmentette, hogy nem sült bent több mint 10 ezer magyar felsőoktatási hely: legyen ez a példa gyakorlati intelem is az önök számára, és kérem, gondolják át, mert se a tankönyvpiac ellátásáról szóló, se a köznevelési, se a felsőoktatási törvényhez beadott módosításuk szakmailag nem állja meg a helyét, nem helyes, és nem jó irányba visz, nem szolgálja az oktatás színvonalának emelését.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(15.40)
