DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy nekem Kolber képviselő úrral ellentétben elég sok akkreditációt volt módon megélni. A magyar akkreditációs testület, akármilyen időszakot is nézünk, nem túl nagy testület. Nem akarok ezzel megbántani senki, de bizony jó néhány esetben lehetett tudni vagy érzékelni döntésekről, hogy kéz kezet mos alapon történtek: én megszavazom a te intézményednél, te megszavazod az én intézményemnél.
A mostani szöveg, ami belekerült a 15. §-ba, megpróbál valamilyen garanciális elemet behozni. Félreértés ne essék, nem állítom azt, hogy ezzel egy csapásra megoldunk mindent, ez egy próbálkozás, és nem véletlenül van benne az a kitétel is, hogy olyanok lehetnek ennek a tagjai, akik ezt megelőzően három éve semmilyen módon nem voltak a MAB-hoz köthetők. Azt gondolom, hogy meg kell próbálkozni ezzel, mert ne felejtsük el, hogy az akkreditáció egy nagyon fontos belépőt jelent ahhoz, hogy például közpénzekre igényt lehessen formálni felsőoktatási területeken, szakindításoknál és így tovább. Erre tehát oda kell figyelnünk, és nem szabad azt a lehetőséget megadni, hogy létezzen az a bizonyos urambátyám, amire Osztolykán Ágnes is utalt, csak tegyük hozzá, hogy amikor képviselő asszony erre utalt, akkor a múltra kellett volna utalnia, nem pedig a jövőre.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem