DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kiss Sándor képviselő úr azt a témát vetette most fel, amit én magam is elmondtam, és egyetértek, hogy ez a kategória nem szerencsés. Viszont abból a szempontból valószínűleg félreérti a szöveget, hogy a hátrányos helyzetű hallgatókra oda kell figyelni. Ez nem arról szól, hogy az egyetem kiküld szerte a világba felderítőket, hogy keressék meg a hátrányos helyzetű emberkéket és tanulni vágyókat, hanem egyszerűen arról szól, hogy a falain belül, aki már benn van, próbáljon ezekre odafigyelni, mert jó néhány esetben, saját tapasztalatból is tudom mondani, hogy vannak olyan hallgatók, akik jó képességűek, szorgalmasak, tanulnak, és hihetetlenül rossz szociális körülmények között vannak. Ezek számára, ha lehet, akkor próbáljon védőhálót nyújtani, szerintem ez fontos dolog.
Az már egy másik kérdés, hogy ebben a kategóriában van-e helye vagy sem, szerintem nincsen - ez a magánvéleményem - helye külön egy egyetemen vagy főiskolán a szakkollégium mellett roma szakkollégiumnak. Szerintem nincs helye, merthogy az egyetemnek és a főiskolának van egy egységes követelményrendszere, a szakkollégium tehetséggondozás céljából van, és a tehetséggondozásnál, azt gondolom, ilyen típusú különbséget meg nem szabad tenni, hogy valaki roma vagy éppen nem roma, hanem a szakkollégiumba minden tehetségest fel kell venni a származástól függetlenül. Ha meg ilyen különbséget teszünk, akkor sajnos pont az ellenkező hatást érjük el. Azt gondolom, inkább ez az aggályos ebben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem