DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a törvénnyel kapcsolatban is elmondhatnám ugyanazokat az eljárásra vonatkozóan, amit a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosításával kapcsolatban elmondtam. Nem szeretném ismételni magamat, azonban a bizottsági ülésen elhangzott ezzel kapcsolatban is az ellenzéki pártok részéről a méltatlan eljárás.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítása kapcsán a bizottsági ülésen elhangzott az ellenzéki képviselők részéről, hogy egyik ellenzéki párt sem értett egyet az államosítással, és a vidék elsorvadását látják abban, hogy ezeket az iskolákat az állam veszi át, illetve a működésük biztosítását és fennmaradását nem látják biztosítottnak.
Elhangzott még a bizottsági ülésen az is kérdésként, illetve kritikaként, hogy az Országos Diákjogi Tanács és az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács megszüntetését is tartalmazza ez a törvényjavaslat. Az ellenzéki pártok ezt is tehát kifogás tárgyává tették, de a kritika legnagyobb része arra vonatkozott, hogy az államosítás folyamatával és magával az államosítással sem értettek egyet, és ezért az ellenzéknek mind a három pártja nem tartotta általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem