DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyik ellenzéki párt sem támogatta az általános vitára való alkalmasságot a felsőoktatási törvény esetében sem. Az eljárásra vonatkozó kritikák ugyanazok, mint az előbbi két esetben voltak.
A tartalmi kritikákra térve az LMP és a Jobbik volt az, amely a hallgatói szerződés mikéntjét, illetve a garanciális elemeinek a hiányát megfogalmazta, és ehhez a véleményhez csatlakozott az egyébként az általános vitára igennel szavazó Pokorni Zoltán elnök úr is. Az MSZP részéről pedig elsősorban a MAB-ra vonatkozó rendelkezéseket, egész pontosan a felülvizsgálati bizottság létrehozásának módjára vonatkozó rendelkezést kritizálta Hiller István, illetve a MAB-bal kapcsolatos általános kritikáját fejezte ki.
Elhangzott még az, hogy kerettörvénynek szánták a felsőoktatási törvényt, és máris módosítják az előtt, hogy hatályba sem lépett.
(14.50)
Ezt is kritika tárgyává tették az ellenzékiek, valamint a tanító-, konduktorképzés esetében azt, hogy a kötelező gyakorlati idő - a 8 féléven túl kötelező gyakorlati idő, a két féléves gyakorlati idő - kikerül a képzési követelmények közül. Ezzel sem értett egyet az ellenzék több képviselője, és ezek miatt a kritikák miatt annak az általános vitára való alkalmasságát egyik ellenzéki párt sem támogatta.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem