DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három olyan törvényjavaslatot tárgyalunk most együttesen, amelyeknek nem sok közük van egymáshoz, különböző területeket érintenek, talán az egyetlen közös az bennük, hogy mindegyik az oktatást érinti, de hát elég távol állnak egymástól.
Mielőtt a konkrét tartalmi elemekre rátérnék, egy kicsit az oktatáspolitikai helyzetről szeretnék beszélni, illetve arról, hogy miért kerül most sor ezeknek a törvényeknek a módosítására, és az hogyan történik. A kisebbségi vélemény ismertetésekor is elmondtam, hogy az az eljárás, ahogy az a bizottság elé került, méltatlan volt, hiszen nem volt egyetlen munkanapunk sem arra, hogy ezekről a törvényekről egyeztessünk, és úgy kellett a bizottságban véleményt alkotnunk róla és érdemi vitát folytatni, hiszen a bizottsági ülés is arra való, hogy ott is elmondjuk az észrevételeinket, és vitákat folytassunk ezekről.
Emellett ki kell emelni azt is, hogy olyan törvények módosításáról van szó a köznevelési és a felsőoktatási törvény esetében, amelyek még nem léptek hatályba, illetve nagy részük nem lépett hatályba, mégis máris a módosítására kerül sor kormánypárti részről. Tehát nem arról van szó, hogy az ellenzék szeretné a saját elképzeléseit ezekben a törvényekben eszközölni, hanem kormánypárti oldalról érkezik, és nem is kis terjedelmű módosítás. Az egyik módosító javaslat 40 oldalas. És mindez annak ellenére történik, hogy még nem lépett hatályba, ráadásul államtitkár asszony rendszeresen azzal védekezett a felsőoktatási és a köznevelési törvény esetében is, hogy kerettörvényeket fog alkotni az Országgyűlés, és a részletszabályokat alacsonyabb szintű jogszabályokban kívánják megalkotni. Arra hivatkozott államtitkár asszony, hogy az 1993-as közoktatási törvényt is számos alkalommal módosítani kellett, de ez majd nem így lesz a köznevelési és felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban. Nos, nemcsak ezeket a törvényeket módosítjuk tehát a hatálybalépésük előtt, fél évvel az elfogadásuk után, hanem ugyanez történt a szakképzési törvény esetében is, amit szintén tavaly év végén fogadott el az Országgyűlés, és már annak a módosítását is elfogadtuk.
A tankönyvpiac rendjéről szóló törvénnyel kezdeném a konkrét észrevételeink ismertetését. Egyetértek az előterjesztő azon szándékaival, hogy a tankönyvek színvonalának emelése szükséges, és azzal is, hogy túlságosan liberális és kínálatközpontú a tankönyvpiac. A tankönyvek néha már-már a szórakoztató irodalomra hasonlítanak Magyarországon, annyira röhejes mondatokat lehet olvasni bennük, amelyek olvasása közben az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Még a feladatmegoldó könyvekben is olyan indokolások és feladatok szerepelnek, amelyek egyáltalán nem szolgálják azt, hogy a gyerekek megértsék azokat, és elsajátítsák azt a tudást, amire szükségük lenne. Például olyan magyarázatok vannak egy-egy feleletválasztós teszttankönyvben, hogy azért a d) megoldás a jó, mert a másik három nem jó. Ebből aztán nagyon meg fogja tanulni a gyerek, hogy miért az a jó megoldás.
A szándékkal tehát egyetértünk, ugyanakkor nem látjuk biztosítottnak a tankönyvek esetében, hogy a szakmai szempontok fognak érvényesülni a későbbiekben, ha a miniszter lesz az, aki dönt arról, hogy mi válhat tankönyvvé, mi kerülhet az iskolások asztalára. Nem tartjuk ördögtől valónak azt, hogy a miniszter ebben szerepet kapjon, azonban elutasítjuk azt, hogy kizárólagosan ő legyen a döntéshozó, pláne abban a helyzetben, amelyben most vagyunk, ugyanis egy olyan mamutminisztérium minisztere fog dönteni Balog miniszter úr személyében, amelyben annyira sok terület kapott helyet, aminek következtében nyilvánvaló, hogy nincs olyan ember, aki megalapozott döntéseket tudna hozni mindegyik terület esetében. Ezért úgy gondoljuk - egyébként függetlenül miniszter úr vagy államtitkár asszony személyétől -, hogy nem lehet megalapozott döntéseket hozni, ráadásul olyan rövid idő alatt, mint ami rendelkezésre áll. Jövő évben már be szeretnék vezetni a tartós tankönyveket, amelynek az ideje már nagyon sürgető, és kétséges az, hogy a kivitelezés megvalósítható-e a 2013 szeptemberében kezdődő tanévre. Azt javasoljuk ebben a tekintetben, hogy az akkreditáció, ami egy szakmai testület által végzett munka, maradjon meg, és a miniszter egyetértési jogot gyakoroljon, illetve a szakmai munkába szálljon be, vagy pedig csak azokról a tankönyvekről mondjon véleményt, amelyek átestek ezen a szakmai szűrőn. Ennek a kiiktatását egyáltalán nem tartjuk elfogadhatónak.
A kormánypárti képviselők - és ez Pálffy képviselő úr részéről el is hangzott - nyilván személyi garanciát látnak államtitkár asszonyban arra, hogy minőségi tankönyvek fognak a diákok elé kerülni, azonban egy jogállamban a személyi garanciákra nem adhatunk, és olyan biztosítékokat kell beépíteni, amelyek függetlenek attól a személytől, aki ezeket a döntéseket hozza. Egyébként korábban az egyik bizottsági ülésünkön foglalkoztunk azzal, hogy az új tankönyvek el fognak-e készülni a megadott határidőre, és az új NAT-ban és a kerettantervekben egyébként helyesen kötelezőként megjelölt tartalmi elemeket sikerül-e a tankönyvekbe beépíteni. Államtitkár asszony sajtónyilatkozataiból is észlelhettük, ő maga is kétségbe vonja azt, hogy ez sikerülni fog-e 2013 szeptemberéig, tehát hogy addigra el fog-e készülni minden, és a gyerekek valóban elkezdhetik-e az új tankönyvekből a tanulást. S akkor egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha nem készülnek el, akkor év közben fogják lecserélni a tankönyveket az új, immár tartós tankönyvekre. Mit ezt nem tartjuk elfogadhatónak. Ha a kormány a saját maga által szabott határidőt sem tudja betartani, akkor sajnos nem tudjuk elfogadni, hogy megalapozott döntés fog születni erre vonatkozóan.
Még egy kérdésről beszélnék, ami talán nem tűnik annyira kardinálisnak, de egy koncepcionális különbség apró területen történő megmutatkozása, ez pedig a szakképzési tankönyvek elfogadása, illetve annak a kérdése, hogy a szakképzést a köznevelés részének tekintjük-e. A Jobbik álláspontja szerint a szakképzést a köznevelés részének kell tekinteni. A jelenlegi kormányzati struktúrában a gazdasági minisztériumhoz tartozik, a kormány tehát úgy gondolta, hogy nem az oktatási államtitkárság az, amelyik ezzel a területtel foglalkozik, ezért ebben a módosításban megjelenik az, hogy a szakképzésért felelős miniszter az, aki a szakképzési tankönyveket jóváhagyja.
(16.00)
Ez tehát egy olyan koncepcionális különbség megmutatkozása csupán, amit a szakképzési törvény és a köznevelési törvény kapcsán már jeleztünk, de most is fontosnak tartottam elmondani, hogy nem értünk azzal egyet.
Rátérve a köznevelési törvényre, fontosnak tartom az államosítás kapcsán elmondani a Jobbik álláspontját. Azzal védekezik, illetve azzal indokolja a kormányzat az iskolák államosítását, hogy így tudja fenntartani az iskolákat, így tudja biztosítani a működésüket, valamint a színvonal emelkedését, kvázi majdhogynem a kiegyenlítődését várják attól, hogy az állam lesz az iskolák fenntartója. Ennek semmilyen biztosítékát, semmilyen garanciáját nem látjuk önmagában attól, hogy az állam veszi át az iskolák fenntartását, és arra sincs egyébként garanciális elem a törvényben, hogy ha az állam átvesz egy iskolát, annak a fenntartását a későbbiekben is vállalja. Tehát az iskolabezárások réme továbbra is fenyeget, hiszen ha eddig is lett volna megfelelő forrás arra, hogy ezek az iskolák fennmaradhassanak, az állam eddig is biztosíthatta volna az önkormányzati szektor számára.
Sokkal inkább úgy gondoljuk, ami több paragrafusban és módosításban is megjelenik, hogy sajnos a vidék elsorvadásáról van szó, tehát az önkormányzatoknak - ez sok tekintetben észlelhető - le kell mondaniuk olyan feladatokról, amelyeket eddig például az önkormányzat, a település jegyzője látott el, azok most a kormányhivatalokhoz kerülnek, tehát csúsztatnak fel hatásköröket eggyel magasabb szintre, és így a településektől is elvonják ezeket a hatásköröket. Már magával az államosítással sem értettünk tehát egyet, hiszen nem látjuk azokat a hipotéziseket megalapozottnak, amelyekkel a kormány számol, hiszen a színvonal, egy általános iskola vagy akár egy középiskola színvonala nem kizárólag a fenntartótól függ, és nem látjuk azt sem biztosítottnak, hogy az állami fenntartással olyan színvonal-emelkedés indulhat be ezekben a kistelepülési iskolákban vagy akár a nagytelepülési iskolákban, olyan pluszszolgáltatásokra, plusz oktatási programok elérésére lesz lehetőség, ami eddig nem volt meg. Tehát úgy gondoljuk, hogy ez nem fogja megoldani a felzárkóztatást, és nem fogja a különbségeket kiegyenlíteni vagy közelebb hozni egymáshoz, arra viszont nagyon is alkalmas, hogy a helyi önkormányzatoktól rengeteg döntési lehetőséget és a döntésbe való beleszólás jogát elvegyék.
Ez a köznevelési törvénymódosítás megszünteti az Országos Diákjogi Tanácsot és az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanácsot is, amiről szintén szólnunk kell, de már az előbbiekben elfogadott köznevelési törvény megszüntette a Közoktatási Tanácsot is, és ennek a folytatása zajlik. Ezek olyan konzultációs testületek, amelyek bevonása a döntéshozatalba elengedhetetlen, és nem értjük, hogy miért kell megszüntetni ezeket.
A köznevelési törvény kapcsán az egyik sajtónyilatkozatban azt mondták, hogy majd az Oktatási Hivatal egyeztetni fog a helyi önkormányzatokkal arra vonatkozóan, hogyan veszik át az iskolákat, és ennek hogyan fog zajlani az egész menete. Azonban felhívnám a figyelmet, hogy igen rövid idő áll rendelkezésére az Oktatási Hivatalnak arra, hogy ezt megtegye, és érdemi konzultációt tudjon folytatni az iskolákkal, hiszen 2013. január 1-jétől ez a rendszer meg fog valósulni, és szinte képtelenség, hogy addig az összes érintett önkormányzattal egyeztessenek, még akkor is, ha csak a 3 ezer fő alatti településeket vesszük számba, illetve a 3 ezer fő alatti iskolafenntartó önkormányzatokat. Tehát ez az időtényező is arra enged következtetni, hogy itt érdemi egyeztetés nem fog történni.
A felsőoktatási törvényre áttérve: ugyanazokat el lehet mondani ennek módosítása kapcsán, amit a köznevelésinél elmondtam előzetesen, hogy egy kerettörvénynek szánták, mégis módosítják már a hatálybalépése előtt. Itt majdhogynem azt mondták, szinte csak jogtechnikai pontosításokról van szó. Természetesen azok is vannak benne sok helyen, azonban itt kőkemény tartalmi változásokat eszközölnek több tekintetben is. Ezek a módosítások illeszkednek azokba az elképzelésekbe, amelyeket az eredeti törvény vitája során képviseltek, de mi nem értünk egyet ezekkel, ezért szeretnék ezekre rávilágítani. Egyrészt itt is megfigyelhettük azt, amit a tankönyvpiac rendjéről szóló törvénynél, hogy a minisztert erősítik meg, szemben azokkal az intézményekkel vagy a rektorokkal, olyan pluszjogosítványokat kap a miniszter, amit eddig a rektor vagy az intézmény szenátusa gyakorolt. Itt, úgy gondoljuk, erre semmi szükség nincsen, sőt az ellenkezője lenne jó, ha azokat a döntéseket, akár a személyi döntéseket, amelyeket az intézmény meg tud hozni a saját hatáskörében, a saját hatáskörében hozza meg, nincsen szükség a miniszter közreműködésére, illetve a döntéshozatalba történő bevonására.
Nagyon fontos beszélni a hallgatói szerződésről, amelyet szintén ez a módosítás eszközöl a felsőoktatási törvényben, azonban semmilyen garanciális elemet nem tartalmaz. Az általános szabálya van mindössze leírva, de a részletszabályok nincsenek a törvénybe foglalva, csak egy kormányrendelet rendelkezik arról, hogy milyen feltételekkel, kinek kell visszafizetnie a képzése idejére vonatkozó összeget. Nagyon nehéz kérdés a hallgatói szerződések megítélése, hiszen egyrészről látjuk azt, hogy a kivándorlási szándék Magyarországról az elmúlt 20 évben soha nem volt olyan magas, mint napjainkban, és 2010 óta is a másfélszeresére nőtt azoknak a fiataloknak és általában azoknak a magyar embereknek a száma, akik külföldön terveznek munkavállalást, illetve boldogulást. Nagyon fontos itt elmondani azt, hogy külön kell választani azokat a fiatalokat, akik tapasztalatszerzés okán, tapasztalatszerzésért mennek külföldre egy-két félévet, évet tanulni, nyelvet tanulni, utána visszajönnek Magyarországra, és adott esetben itt szerzik meg a képzettségüket, vagy legalábbis itt fognak munkába állni. Természetesen ezt nem ellenezzük, hanem támogatjuk. Nagyon fontos az, amit hallgatói mobilitásnak nevezünk, hogy megismerkedjenek más intézményekkel, más országok oktatási rendszereivel is.
Azonban itt a kivándorlás során elsősorban nem erről van szó. Amikor arról beszélünk, hogy soha nem volt ilyen magas a kivándorlók aránya, akkor hozzá kell tenni, hogy döntő többségük hosszú távú, akár végleges letelepedést tervez külföldön. Tehát nem az a probléma, hogy most megnyíltak a lehetőségek a magyar felsőoktatási hallgatók előtt, most élnek azzal a lehetőséggel, hogy külföldön folytassanak tanulmányokat, de utána hazajönnek, hanem az a probléma, hogy kimennek külföldre, és nem is terveznek hazajönni. Ez a probléma, és ez az, aminek, úgy gondoljuk, gátat kell szabni, és ez az, amit korlátozni kell. Azzal az elvvel tehát, hogy az állami pénzen képzett fiatalok valamilyen módon a közért dolgozzanak, és az ő munkájuk adóforintjai hasznosuljanak Magyarország számára, egyet tudunk érteni, azonban garanciális elemeket kell a törvénybe beépítenünk ahhoz, hogy ne egy alacsonyabb szintű jogszabály határozza meg ennek a feltételét, és valóban garanciákat teremtsünk erre vonatkozóan.
A pénzkivonásról a mai napirend előtti felszólalásomban is beszéltem, illetve a tegnapi bizottsági ülésen maga a kormány képviselője mondta el, hogy igen, 26 milliárd forintot kivonnak a jövő évben a felsőoktatásból. Az, hogy most átcsoportosítják a 10 ezer részösztöndíjas hallgatói helyről 5 ezer teljes egészében államilag finanszírozott képzési helyre azt a pénzt, az nem jelenti azt, hogy most pluszforrásokhoz jut hozzá a felsőoktatás. Ezt a pénzt eddig is belekalkulálták, csak 10 ezer résztandíjas hallgatóra költötték volna el, ha lett volna jelentkező.
(16.10)
De mivel nem volt jelentkező, ezért át kell csoportosítani a pénzt, és a kormány most erre azt a megoldást találta, hogy ötezer államilag finanszírozott hallgató tanulmányait fogja ebből biztosítani. De ez eddig is ott volt az oktatásra fordítandó összegben, csak az egyik zsebükből áttették a másikba.
A tanító- és a konduktorkérdést Pósán képviselő úr is érintette a felszólalásában. Mi úgy gondoljuk, a Jobbik szerint szükséges a gyakorlat eltöltése, de akár ezt úgy is megtehetjük, hogy a 8 féléves időn belül kell valamikor eltölteni a gyakorlatot, és nem feltétlenül szükséges az, hogy az alapképzés esetében 8 félév plusz 2 félév legyen, vagy lehet az, hogy a 8 féléven belül egy vagy két félévet töltenek el gyakorlati idővel. Azonban annak biztosítását, hogy legyen benne gyakorlati idő, fontosnak tartjuk.
Rátérve a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elmúlt kétéves hányattatásaira, engedjék meg, hogy itt egy kicsit többet időzzek. A MAB költségvetésével kell kezdenem, hiszen a két évvel ezelőtt beterjesztett törvényjavaslatban még az szerepelt, hogy a MAB éves költségvetése 210 millió forint, és önálló sorként szerepelt a központi költségvetésben, majd jövőre önálló sorként már nem szerepelt, hanem egy 76 milliós összeg volt elkülönítve a MAB-nak és az FTT-nek összesen az éves működésére. Tehát elég brutálisan és elég drasztikusan visszanyesték egyik évről a másikra a MAB költségvetését, ami így a működését tette kétségessé.
Másrészt az összetételével kapcsolatban is elég radikális átalakítást végeztek, de nem a szakmaiságot, hanem a politikai függést növelték, hiszen míg korábban a MAB egy szakmai összetételű szervezet volt, most már több mint a felét így vagy úgy a minisztertől függő emberek alkotják, tehát most már sokkal inkább tekinthető politikailag irányított testületnek maga a MAB is az új törvény alapján létrejövő összetételében, mint korábban volt. Ezt súlyos hibának tartjuk. Az akkreditáció nem játék, és nagyon fontos lenne, hogy minél inkább a szakma szempontjai érvényesüljenek ebben a tekintetben.
De nem volt elég az, hogy a költségvetési támogatását radikálisan visszanyesték, nem volt elég az, hogy az összetételét is megváltoztatták, de a jogkörét is brutálisan szűkítették. A legtöbb területen az eddigi döntéshozói jogköre az új felsőoktatási törvényben már véleményező jogkörré esett vissza, tehát majdhogynem kivégezték ezt a szervezetet. Plusz erre jön rá még a hab a tortán, az a felülvizsgálati bizottság, amelyet létre lehet hozni. Lehet azt mondani, hogy a MAB fölött legyen egy ilyen bizottság, és legyen egy úgymond jogorvoslati fórum a MAB döntéseivel szemben, de hogy ennek a tagjait kizárólag a miniszter delegálja, szerintem elfogadhatatlan, és nem a szakmai szempontok érvényesülésének garanciája. Ugyanúgy, ahogy a tankönyveknél is előírhatják azt, hogy kevesebb tankönyv legyen magasabb színvonalon és kevésbé piacorientált, ez rendben van, a MAB-nál is lehet azt, igen, ez egy elfogadható érvelés, hogy legyen egy felülvizsgálati bizottság, de ahogy a tankönyvpiacnál nem a miniszter az, aki a szakmaiság biztosítéka, úgy a MAB felülvizsgálati bizottságánál sem a miniszter által delegált személyek azok, akik a szakmaiság biztosítékát jelentik.
Tehát úgy gondoljuk, hogy jogos mind a kettő törekvés, egyetértünk a törekvésekkel, de nem jól kivitelezik azokat. Sokkal jobb lenne, ha a tudomány képviselőiből állna össze a MAB felülvizsgálati bizottsága, és, ahogy említettem, a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény esetében az akkreditáció mellett lenne a miniszternek egyetértési joga, és így a szakmai szempontok is biztosítva lennének, de a miniszter is igen fontos szerepet kaphatna.
Ezek azok a legfőbb pontok, amelyeket kritikaként szerettem volna megfogalmazni, és amelyekre módosító javaslatokat fogunk benyújtani, de sajnos ebben a formában egyik törvényt sem tudjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
