VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Én is arra a problémára szeretnék reagálni, amit képviselőtársam mondott, hogy ő egy 5 ezer lakosú település polgármestere. Nem tudom, kedves polgármester úr, akkor elolvasta-e az új törvényjavaslat 24. §-át, de a 76. § (1) bekezdését módosító passzust. Azt azért érdemes lenne elolvasni, mert gyakorlatilag ott van leírva, hogy azok a települési önkormányzatok, amelyeknél egyelőre a törvény most azt mondja, hogy 3 ezer fő felett át kell venni, és majd egy külön jogszabály fogja meghatározni azt, hogy milyen feltételekkel lehet majd ezeknek a településeknek azt mondani, hogy köszönik szépen, nem szeretnének részt venni ebben a feladatellátásban, oldja meg az állam. Én megértem az önkormányzatokat, persze, nekik az a fontos, hogy egy fillért ne kelljen beletenni, és beváltsa az állam azt az ígéretét, hogy sokkal magasabb színvonalon fogja biztosítani a szolgáltatást.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ki lenne az a polgármester vagy képviselő-testület, amelyik ne azt mondaná, hogy akkor persze, hogy nem fizetünk, fizessen az állam? Csak az a helyzet, hogy nem ez van ide leírva. Az van leírva - és ez innen kezdve most már nyilván vélemény, az én véleményem -, hogy aki azt akarja, hogy iskolája legyen, az abba tegyen pénzt. Ez teljesen egyértelmű, csak még nincsenek ezek a jogszabályi feltételek kifejtve. (Michl József: Ez eddig is így volt!) Csak az a baj, kedves képviselőtársam, hogy önök nem ezt ígérték! Azért van az, amit a polgármester úr mond, mert mindenki azt gondolta, hogy az állam majd átvesz mindent, marha magas oktatási színvonal lesz, ehhez lesz forrás. Kiderült, hogy forrás nincs, az önkormányzatoktól kellett így is nagyon komoly forrásokat elvenni, a 100 százalék gépjárműadó helyett gyakorlatilag 40 százalék marad, nincs szja visszaosztott 8 százalék (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), gyakorlatilag nincs… Köszönöm szépen, folytatni fogom a következő kétpercesben, elnök úr.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem