DR. BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A bizottság némi megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy ellentétben azzal, amit Rogán képviselőtársam, a Fidesz frakcióvezetője, aki egyben a bizottság elnöke is… - amikor frakcióvezetővé választották, azt nyilatkozta, hogy most már megszűnik az a típusú jogalkotás, mint ami eddig volt, egy konszolidációs szakaszba lép az Országgyűlés, és normál menetrendben fogjuk vitatni azokat a jogszabályokat, amelyek fontosak. A normál menetrend nagyjából azt jelenti, hogy nyilván a kormány megtárgyalja azokat a problémákat, amelyek ilyen nagy súlyú problémák, mint például ez a szabályozás itt - ez nem egy kis léptékű szabályozásváltozás egyébként -, és akkor a kormány a maga rendszerében nyilván a szükséges ágazati igazgatási egyeztetések lefolytatásával a parlament elé hozza a törvényjavaslatot. Nem elvitatva természetesen képviselőtársaim, Cser-Palkovics András, Koszorús László kompetenciáját ebben a kérdésben, mégis úgy gondoljuk, és a bizottság kisebbségi véleménye is úgy gondolta, hogy lehet, hogy ilyen javaslatokat tehetnek, de a jelenlegi hírközlési törvény 6. §-a előír ilyen szabályozás esetében egy kötelező eljárásrendet a kormányzat számára vagy az előterjesztő számára, ez a kötelező eljárásrend pedig az érintettekkel való egyeztetést jelenti.
A bizottsági ülésen az merült fel, és erre megnyugtató választ a mai napig sem kaptunk, hogy ezen 6. § szerint az érintettekkel ez a típusú törvényalkotási változtatás létrejött-e vagy nem jött létre. Én most úgy látom, az államtitkár úr korrekten elmondta, mi a tárca álláspontja, a bizottsági ülésen is nagyjából ugyanezt elmondta a tárca képviselője, azonban hozzá szeretném tenni, ez nem csak egy tárcának a kérdése. A hírközlési hatóság a maga formájában - ezt már az első alkalommal is elmondtuk, a Média- és Hírközlési Hatóságról van szó - állam lett Magyarországon az államban. Ez a javaslat csak még hangsúlyosabbá teszi a hírközlési hatóság, illetve a Média- és Hírközlési Hatóság ilyen típusú szerepét. Az állam az államban azt is jelenti a mi olvasatunkban, hogy ez egy kontrollálatlan szervezetté válik. Ennek vannak bizonyos szakmai elemei, amelyeket önök helyesen érintettek, az uniós szabályokból és egyebekből is következnek, de ezek például konkretice nem.
A bizottság kisebbségi tagjai ezért is ajánljuk a köztársasági elnök úr figyelmébe is azt az eljárásrendi problémát, amely szerint egy ilyen javaslat, amely - tehát még egyszer mondom - az önök által elfogadott elektronikus hírközlési törvény szerint sem kerülhetne a Ház elé, hiszen egyetlenegy érdemi szervezettel ezt nem egyeztették; márpedig itt olyan szerződési kötelezettségbeli átalakítások lesznek, amelyek mélyen érinteni fogják az egész hírközlési piacot. Ezért a mi véleményünk szerint nem alkalmas a társadalmi vitára, mert itt hiányzik az a jogi garancia, amely alapján ez a Ház asztalán lehetne. Ez a jogi garancia, különösen akkor, amikor nagyon jelentős cégek szerződéseit fogjuk átalakítani, az összes mobilszolgáltató szerződését ez alapján a papír alapján, illetve majd a megszületett törvény alapján a hatóság elnökeként ezt egy speciális eljárásrenden keresztül - erre majd még később visszatérek a vitában - alakítják át. Most a mi véleményünk szerint az, hogy ezt a törvényt adott esetben nem jogszerűen fogadja el a Ház, komoly problémákat jelenthet később a szolgáltatóval egy vita esetében is, egészen az Európai Parlamentig és az Európai Bíróságig elmehetnek. Fontos tehát, hogy itt minden jogi feltétel precízen megfeleljen annak, hogy megfelelő törvényt hozhassunk.
De a mi megítélésünk szerint ezek a feltételek tehát nem állnak rendelkezésre, ezért a kisebbségi véleményben azt mondtuk a gazdasági és informatikai bizottságban, hogy az egyeztetés hiánya miatt lényegében ez a törvényjavaslat általános vitára alkalmatlan.
Elnök úr, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem