DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, államtitkár úr. Akkor minden más, amit mondtunk, helyénvaló. Ennek nagyon örülünk, ha csak ennyi volt az apró félreértés.
Egyébként gyakrabban is nyomhatna kétpercest, mert öröm önnel vitatkozni. Tehát valóban, ez az érdemi vita, amikor egymást rádöbbentjük arra, hogy már esetleg olyan dolgok, amikor mi megvádoljuk önöket fondorlatos behozással, azok esetleg már a jogrendszerben benne vannak, és fondorlatos módon esetleg már úgy benne vannak, hogy ezt már alkalmazták is.
De viszont a 31. ajánlási pontnál szintén a kiemelt jelentőségű ügy koordinációja és erre a kormánymegbízott szerepe és hatásköre újdonság, tehát azt nem mondhatja, államtitkár úr, hogy nem változnak ezek a szabályok. Lehet, hogy éppen az az egy pont, amit ön mondott, az abban a tekintetben volt így, de hogyha ezt tudták, és ennyire tisztában voltak vele, hogy 2009 óta így van, akkor viszont a bűnük ebben a tekintetben még nagyobb, hogy alkalmazzák, és nem tesznek semmit a kivétellel.
De le szeretném zárni a vitát, és örülök, hogy érdemben bekapcsolódott a vitába, és remélem, a következő szakaszoknál is számíthatunk az államtitkár úr építő hozzászólásaira. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem