DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Nem csodálhatjuk a szocialisták bekiabálásait, hiszen a nép véleményével elég rossz viszonyban vannak az utóbbi években. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Kezdődött a szociális népszavazással, amitől szétesett a kormánykoalíciójuk, folytatódott a 2010-es választásokkal, amikor… (Gőgös Zoltán közbeszól.) - népszavazással, így van -, folytatódott a 2010-es választásokkal, ahol a Fidesz-KDNP kétharmados többséget ért el (Gőgös Zoltán közbeszól.), úgyhogy valóban nem csodálom, hogy bekiabálnak a padsorokból, és hogy úgy mondjam, a nép által kinyilvánított akarattal nem mindig tudnak azonosulni. Ismerjük a szocialista nemzeti konzultációt is; bár nem kérték ki az emberek véleményét, de az emberek százezer számra mentek az utcákra, és követelték az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc lemondását; meg is kapták a választ: kardlapozást és lovasrohamot. Ez volt a nemzeti konzultáció szocialista módra, amikor a nép ott kifejezte valamilyen módon a miniszterelnökkel szembeni akaratát, akkor ők erre így válaszoltak.
Mi azonban már ellenzékben elkezdtük ennek a fajta konzultációnak az újfajta, új, demokratikus kultúrájának a meghonosítását (Gőgös Zoltán közbeszól.), hiszen nemcsak amikor kormánypárt voltunk, akkor kértük ki az emberek véleményét, magát a választási programunkat, az egész politikánkat igyekeztünk az emberek véleményére alapozni. Mi nem ilyen II. József-féle jozefinista álláspontot követünk, hogy mindent az emberekért, de semmit sem általuk, hanem igenis az emberekkel együtt akarjuk kialakítani az álláspontunkat, mert abban hiszünk, hogy úgy tudjuk leginkább a demokráciát megerősíteni, ha az embereknek közvetlen beleszólást engedünk sok esetben a törvényhozás folyamatába. Amikor valaki a kérdőívek begyűjtésére és bezúzására buzdít másokat, az lényegében a képviseleti demokráciában, a részvételi demokráciában való nem hívését bizonyítja, az az ember nem hisz a demokratikus értékrendben, aki azt mondja, hogy ne nyilvánítson valaki véleményt. Ez körülbelül olyan, mint hogyha valaki azt kérné, hogy mindenki tépje szét a kopogtatócéduláját, és ne menjen a választások napján szavazni.
Azt mondta itt Gőgös képviselőtársunk, azt kiabálta pontosabban, hogy hiába mondanak bármit is az emberek, a kormány nem abba az irányba kormányoz, amit ők a nemzeti konzultációban a korábbi években elmondtak. (Gőgös Zoltán: Ez így van, pontosan! - Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Tévedés!) Tisztelt Gőgös képviselőtársam, szerintem ön sem, és más sem tud olyan nemzeti konzultációs kérdésre adott egyöntetű választ mondani, amivel szemben a Fidesz-KDNP-kormánytöbbség itt a parlament falain belül törvényjavaslatokat terjesztett volna elő. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Nézzük például az alaptörvényt, amelyből pontosan az állampolgárok véleménye alapján került ki a családi választójog, de került be, hogy ne csak jogok, hanem kötelezettségek is legyenek megnevezve az új alaptörvényben. A költségvetési plafon szintén nemzeti konzultáció eredményeként került bele az új magyar alaptörvénybe. (Gőgös Zoltán közbeszól.) A családi adókedvezmények rendszere, amely nemcsak az adótörvényben, hanem az alapjai, elvi alapjai sarkalatos törvényben, a családok védelméről szóló sarkalatos törvényben szerepel, szintén nemzeti konzultáció eredménye. A nemzeti összetartozás hangsúlyozása az alaptörvényben szintén a nemzeti konzultációra adott válaszok alapján történt meg, akár csak a tényleges életfogytiglan mint szankció bevezetése a büntető jogszabályok közé. A szociális konzultáció biztatta a kormányt a devizahitelesek hatékonyabb megsegítésére, erre vonatkozó kérdés a mostani kérdéssorban is szerepel - ezek húsbavágó kérdések továbbra is -, de a gyógyszergyárakkal szembeni állami fellépésre is nemzeti konzultáció hatalmazta fel a kormányzatot, méghozzá milliós nagyságrendű válasszal, ami a korábbi bármiféle ilyesfajta egyeztetésekhez képest óriási szám. De ugyanígy július 1-jétől fog hatályba lépni az új munka törvénykönyvében a védett kor intézménye, ez szintén nemzeti konzultáció eredménye volt.
Sem a szocialisták, sem mások nem tudnak olyan egyöntetű választ mutatni a nemzeti konzultációs kérdésekre adott válaszok közül, amivel szembement volna a kormányzat, viszont szinte mindegyikre igyekeztünk megfelelő törvényeket hozni, pontosan azért, mert mi elkötelezett demokraták vagyunk, és hiszünk abban, hogy akkor kormányzunk jól, ha nemcsak négyévente tudnak egy igent vagy egy nemet mondani a kormány politikájára az emberek, hanem időközben is meg tudjuk őket kérdezni. Ez számunkra is nagyon nagy segítség, hiszen így a választók akaratát sokkal inkább meg tudjuk testesíteni; egy alaptörvénynél is sokkal - hogy úgy mondjam - összetettebb és sokkal inkább rámutat a lényegre, hogyha nemcsak egy kérdésben, hanem tizenegynéhány kérdésben tudnak az állampolgárok véleményt mondani, nemcsak az egész alkotmányt támogatják vagy nem támogatják, hanem egyes részeiből az egyiket igen, a másikat nem, és egy-egy, számukra nem tetsző szabályozás miatt nem kell az egészet elutasítsák.
Úgyhogy én azt javaslom minden szocialista képviselőnek, aki bezúzatná a nemzeti konzultációs kérdőíveket, és száz forintot is sajnál a választóktól azzal kapcsolatban, hogy a véleményüket megkapják, hogy azért próbálják meg beleélni magukat egy átlag magyar, kispesti vagy vidéki választópolgárnak, embernek az életébe, próbálják meg megérteni, hogy nekik milyen problémáik vannak, és éppen ezért miért fontos (Az elnök csenget.) a több millió válasz, amit eddig is (Az elnök csenget.), és reméljük, hogy ezután is kapunk a nemzeti konzultációban. Bízunk benne, hogy nemcsak az emberekért, de az emberekkel együtt is tudunk kormányozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem