DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Költségvetési tanácsi Elnök Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! És tisztelt Képviselőtársaim! Hát egy érdekes műfaj ez, amit mi itt művelünk, költségvetési vitának tituláljuk, de valójában a megszólaló ellenzéki képviselők senkitől és semmitől nem zavartatva magukat, valójában csak az előre megírt brosurájukat mondják el. (Tóbiás József nem a helyén ül.) Miközben Tóbiás képviselő úr, aki miután elmondta a magáét, azonnal elhagyta az üléstermet, azzal kezdte… (Közbeszólások az MSZP soraiból: Itt van! Itt ül! - Tóbiás József: Itt vagyok!) Bocsánat. Azzal kezdte a mondandóját, hogy ha Rogán képviselő úr hallgatta volna a Költségvetési Tanács elnökének és a számvevőszéki bizottság elnökének a véleményét, akkor el se mondta volna így a beszédét, ahogy elmondta. (Tóbiás József: Bent se voltál, János!) Én itt voltam, végig itt voltam, úgyhogy ebben nyugodtan egyezzünk meg, mint ahogy Tóbiás képviselő úr is itt volt, azt láttam.
Tóbiás képviselő úr esetében először tapasztalom a szocialistáknál - majd még megpróbálom megfejteni, hogy ez miért történt -, hogy egy költségvetési törvény vitája során nem az első számú gazdaságpolitikusok szólalnak meg. Kérdezik tőlünk állandóan, hol van Matolcsy miniszter úr, aki miután elmondta az expozéját, kétségtelen, hogy eltávozott. Én megkérdezem önöktől, hol van Veres János (Tóbiás József: Beteg, sajnos!), hol van Gyurcsány Ferenc (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hiányzik?), az elmúlt nyolc év, mármint a Fidesz-kormány előtti elmúlt nyolc év gazdaságpolitikájának kézlenyomata elsősorban hozzájuk kötődik. Érdekes lenne az ő véleményüket hallani a mai költségvetési politikáról.
Persze, jelszavakat mondhatunk egymásnak, de addig, ameddig Szekeres képviselő úr - aki valamikor foglalkozott gazdaságpolitikával is, legalábbis bizottsági szinten - egyszerűen azt mondja, hogy a szocialisták álláspontja az, hogy a kormány vonja vissza a beterjesztett költségvetést, mert úgy rossz, ahogy van, addig azért azok, akik tőlem jobbra ülnek - és itt most nem a képviselőtársaimról beszélek, hanem az Állami Számvevőszék elnökéről és a Költségvetési Tanács elnökéről -, azt a véleményüket fogalmazták meg, hogy a beterjesztett költségvetés védhető és tartható. Volt fülem ahhoz, amit elmondtak, kockázatokról is beszéltek, de a végkonklúziója ennek a két intézménynek ez volt, tisztelt szocialista képviselőtársak, és nem az, hogy mondjuk, vissza kellene vonni ezt a költségvetést.
Ráadásul ez az első olyan költségvetési év, ez az első olyan költségvetés, hogy az alaptörvény és a Költségvetési Tanácsról szóló törvény, a jogszabályi környezet megadja a Költségvetési Tanácsnak azt a lehetőséget, hogy ha nagy gondot lát ezzel a költségvetéssel, és ha ezt megalapozatlannak gondolja vagy adósságot növelőnek gondolja, akkor megállíthatta volna a költségvetés tárgyalását, és ma nem lenne itt előttünk. Ennyit a tényekről: két országgyűlési intézmény, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács minden, egyébként hallható kritikája mellett is a beterjesztett költségvetést teljesíthetőnek tartja, sőt ennek a költségvetésnek a teljesítéséhez erőteljes biztosítást ad számunkra. Ezek a tények, ez az a környezet, ami ezt a költségvetési vitát, ha úgy tetszik, keretezi.
Mi a kereszténydemokraták álláspontja a beterjesztett költségvetésről? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Na, arra kíváncsi vagyok!) Ahhoz, hogy a jelenlegi 2013-as költségvetési törvény tervezetét meg tudjuk ítélni, nyilvánvalóan költségvetések láncolatát kell bemutatnunk, egy-egy költségvetés önmagában nem vagy alig értelmezhető. Ha mindig egyébként önmagában értelmezhető lenne, akkor az egy kapkodó költségvetési politikát jelentene.
(11.40)
Nyilvánvalóan amit az Orbán-kormány tesz, azt 2010 óta következetesen teszi, és ez a harmadik költségvetés, amit ebben a következetes költségvetési politikában, amit beterjesztettek, amiről részletesen szólni fogok.
2008-ig kell visszanyúlni, és nem akarok különösebben demagóg lenni, nem akarom az elmúlt nyolc évet ostorozni, mert annak az égvilágon semmi értelme nincs, de az őszödi beszédnek egy mondatát azért hadd idézzem fel, és nem azt, amit egyébként a televíziónézők fel tudnának idézni, mert meggyőződésem, hogy ha az embereket megkérdeznénk, hogy mi az az egyetlen mondat, amit visszaidéznek, akkor egész biztos, hogy tízből kilencen azt mondják, hogy hazudtunk éjjel-nappal meg délben. Ezek tények, hisz ők mondták, ezt tegyük félre.
Volt annak a beszédnek egy nagyon lényeges mozzanata, és ez összefügg a mai költségvetési gondolkodásunkkal, a kormány költségvetésről alkotott gondolkodásával. Ez Gyurcsány Ferencnek az a mondata, hogy elkövettük egyrészt a trükkök százait, ezért vagyunk még felszínen, és egy még fontosabb mondat, hogy ahhoz, hogy még felszínen vagyunk - mondta ő ezt 2008 előtt, 2006-ban -, ahhoz a világgazdaság pénzbősége segített minket hozzá, mindenre és az ellenkezőjére is volt pénz. A szocialisták minden költségvetési gondolkodást erre építettek: tényeket az európai pénzvilág előtt, az Európai Unió előtt elleplezni, trükközni és hitelt hitelre felvenni nyakló nélkül, eladósítani az országot, és ebből átmenetileg fenntartani, mondjuk, az akkori kormányzati hatalmat. Ezek után Tóbiás József képviselő úr itt percekkel ezelőtt azt mondja, hogy ennek a kormánynak nincsen más célja, mint elzálogosítani a jövőt. Nyolc év szocialista kormányzás után, tisztelt Tóbiás képviselő úr, hogy lehet az ön szájából egy ilyen mondatot elmondani?
Sok mindent lehet mondani erről a költségvetésről, csak azzal vádolni ezt a kormányt, hogy mi akarjuk elzálogosítani a jövőt (Dr. Lamperth Mónika: Magánnyugdíj, MOL-részvények!), amikor semmi mást nem teszünk vagy alapvetően azt tesszük ebben az általam felidézett három költségvetésben (Az elnök csenget.), hogy azt a költségvetési ámokfutást, amit önök tettek, ami, mondom, az adósság felhalmozását, a hiány növelését jelentette, túlélésre játszott, ennek próbálunk féket szabni. Azért is kényszerülünk rá, mert ez egyrészt ésszerű, fel kellett ismerni, hogy az a gazdaságpolitika, képviselő úr, tarthatatlan, és egyébként ha ezt nem akartuk volna felismerni, a világgazdaság realitásait, hogy nincs pénzbőség a világgazdaságban, az úgyis rádöbbentett volna minket arra, hogy az önök által járt út járhatatlan.
2008-ban - 2010-ben is, amikor mi kormányra kerültünk, de 2008-ban egészen biztosan - senki nem tudta, hogy egy ilyen elhúzódó válsággal fogunk szembenézni. Ma Matolcsy miniszter úr azt mondta, hogy arra is fel kell készülnünk, és egyébként figyelve a világ realitásait arra is fel kell készülnünk, hogy akár egy évtizedig is egy elhúzódó gazdasági válsággal állunk szemben, és azt is látnunk kell nekünk, akik itt Európában élünk, hogy ez a világot megrázó válság talán az Európai Unióban a legerőteljesebb. Legalábbis, ha a világgazdaság gazdasági centrumait nézzük, akkor az Európai Unió polgáraiként mi semmiképpen sem lehetünk optimisták, sőt azt is megkockáztathatom, hogy a magyar költségvetésnek ma a legtöbb gondot az eurózóna gondjai okozzák.
Tehát egy olyan tagállam költségvetését tárgyaljuk, ami nem tagja az eurózónának, és az eurózónában lévő válsághelyzet, amire az eurózóna tagországai nem tudnak egyelőre semmilyen módon reagálni, beárnyékolja a mozgási lehetőségeinket. Emlékezzünk vissza, pár nappal ezelőtt hogyan szurkoltunk azért, hogy Görögországban jöjjön létre egy olyan kormány, ami Európa-barát, és ne szélsőbaloldaliak alakítsanak kormányt, mert az megingatja megint a magyar forintot és így tovább. Spanyolország gondjai, Olaszország gondjai, Portugália gondjai, Írország gondjai mind-mind a mi mozgási lehetőségeinket szűkítik.
Arra törekedtünk az elmúlt három évben, hogy azt a csapdahelyzetet, amit örökül hagytak a szocialista kormányok számunkra, megpróbáljuk orvosolni. Minden költségvetésnek három jeles szereplője van: maga az állam, az állami szféra, nyilvánvalóan a családok és a vállalkozások. Egy költségvetés semmi mást tenni nem tud, mivel a Holdról vagy - a világgazdaság pénzbőségének időszakát elfelejtve - pénzügyi centrumokról felelőtlenül forrásokat lehívni ma már nem lehet, semmi mást nem tehet, mint ezek között a szereplők között megpróbál költségvetési átcsoportosításokat tenni.
Mi, azt gondolom, hogy ezt az elmúlt három évben tudatosan és sikeresen tettük. Ennek csak az egyik eredménye az, hogy az a veszélyhelyzet, ami fennállt az Európai Unió döntése folytán, hogy a kohéziós források egy részét Magyarországtól a túlzott hiány miatt, az államháztartás nagyobb hiánya miatt elveszik, azt egy hónappal ezelőtt vagy egy fél hónappal ezelőtt sikerült eloszlatnunk. Sőt, ma már megalapozottan mondhatjuk azt is, hogy ha a 2012-es esztendőt úgy tudjuk zárni, ahogy zárni tudjuk, márpedig 3 százalék alatti hiánnyal fogjuk tudni zárni, ezt most már az Európai Bizottság is így látja, és a 2013-as költségvetést a beterjesztett számoknak megfelelően tudjuk teljesíteni, ahol 2,2 százalék hiánycélt céloztunk meg, akkor a jövő év tavaszán megalapozott reményünk van arra, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás csapdájából is, amiben kilenc éve vergődünk, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, mert önök, előző kormányok azért, hogy ebből kikerüljünk, semmit nem tettek, sőt gőzerővel dolgoztak azon, hogy ez a túlzottdeficit-eljárás erőteljesen folyjon ellenünk.
Beszélni kell arról is, és ebben is kritika érte a kormányt, hogy miért most terjeszti be ezt a költségvetést. Itt a Jobbik képviselőjének, Nyikos költségvetési bizottsági elnök úrnak volt egy olyan mondata, hogy ez a költségvetés valójában a pénzvilágnak szól és nem a magyar szereplőknek. Én ezt nem gondolom, én azt gondolom, hogy ez szól a magyar állami szereplőknek, szól a családoknak és szól a magyar vállalkozásoknak, de az kétségtelen, hogy szól a pénzvilágnak is.
Tehát az Európai Unió tagjai vagyunk, az Európai Unióban nemcsak a gazdaságpolitikájukat hangolják ma már össze az Európai Unió szerződéséből adódóan a tagállamok, hanem erőteljes összehangoló lépéseket tesznek már a költségvetési politika tekintetében. Persze, hogy szól nekik is ez a politika. Ha ebből a túlzottdeficit-eljárási csapdából szabadulni akarunk, akkor nem lehetünk tekintet nélkül a nemzetközi pénzvilág szorítására, megállapításaira, ezért ez igaz, hogy részben nekik is szól ez a költségvetés.
Én azt egy merész lépésnek tekintem a magyar kormány részéről, hogy először, példa nélkül, az év közepén igyekszik megkísérelni egy költségvetés elfogadását, elismerve azt, hogy ez hordoz kockázatokat. Igazak azok a mondatok, amiket ellenzéki képviselőtársaim itt-ott megfogalmaznak, hogy ma egy olyan világgazdasági helyzetet élünk, hogy sokszor két hétre nem lehet előre látni, mert két hét alatt is történhetnek olyan lépések, amelyek alapvetően kérdőjeleznek meg egy-egy költségvetési döntést. Ez igaz, mégis azt mondom, hogy előre kell futnunk, előre kell terveznünk és meg kell győznünk a nemzetközi pénzvilágot is arról, hogy nyolc év szocialista kormányzás után mi a hiánycsökkentést, az államadósság-kezelést és az államadósság csökkentését komolyan vesszük, és ezt már a jövő évre vonatkozóan minden bizonytalansági tényező mellett törvénybe is kívánjuk önteni.
Egyébként ennek a veszélye, hogy a beterjesztett költségvetés bevételi oldalán és kiadási oldalán is hiányoznak még olyan törvények, olyan törvényi megalapozások, amelyek minden szereplő számára biztossá teszik majd, hogy ez a költségvetés és a költségvetés számai tervezhetőek lesznek, ezt a kritikát, azt gondolom, hogy el kell fogadnunk, és nem kell elhárítanunk, az előretervezésből, a fél évvel ezelőtti költségvetés elfogadásából ez egyébként következik. Én azt remélem, hogy az Országgyűlés az elkövetkezendő két hétben azokat az alapvetően fontos törvényeket, adótörvényeket és kiadási törvényeket olyan szinten tudja tárgyalni, hogy a nyári szünetre már úgy mehetünk el, hogy Magyarország jövő évi költségvetését megalapozottan és biztosan alkotta meg az Országgyűlés.
Azt a makropályát, amit ez a költségvetés megcélzott, két számmal jellemezzük leginkább. Az egyik és kevésbé vitatható szám egy erőteljes szándék a kormány részéről, hogy 2,2-es hiánycélra tervezünk. A szocialista képviselők itt is kritikát fogalmaztak meg, és azt mondják, hogy mi az államadósságot, ha úgy tetszik, túlzott mértékben, rohamtempóban akarjuk csökkenteni, elég lenne egy óvatosabb csökkentés és az óvatosabb csökkentésből adódóan a költségvetésnek egy nagyobb mozgásteret hagyhatnánk. Érdekes módon a szocialisták és Nyikos képviselő úr, a Jobbik képviselője ugyanezt az álláspontot képviselte.
(11.50)
Én nem gondolom, hogy ezt a pályát kellene járnunk. Az államadósságtól szabadulnunk kell, a hiányt csökkentenünk kell, olyan módon kell csökkentenünk, amilyen módon az elvárható tőlünk. Mi azt gondoljuk, hogy ez a hiánycél reális. Megjegyzem, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is ezt az álláspontját fogalmazta meg.
Elhangzik a szocialista képviselők részéről az is, hogy elhibázott a mi részünkről az, hogy nem megállapodni akarunk az IMF-fel és az Európai Unióval, mert ha megállapodunk, akkor olcsóbban juthatunk hitelekhez, ehelyett mi azt a hibát követjük el, hogy a pénzpiacokról akarjuk hitelezni Magyarországot. Ez egy teljesen defektes gondolkodás. Ez egy teljesen elfogadhatatlan gondolkodás. Ez az ő gondolkodásuk volt. Ha mindenki ezt az utat akarná járni, akkor nem kellene a pénzpiac, mert mindenki nemzetközi szervezetek védőhálója mögé bújhatna. Mi tudatosan szakítani akartunk, tisztelt szocialista képviselők, azzal a gondolkodással, amit önök képviseltek, elzálogosítva egyébként az országot, hogy majd máshonnan döntenek arról, hogy mit kell csinálni Magyarországon, mert persze egy ilyen megállapodásnak ez feltétele. Akkor, amikor önök 2008-ban egy csőd előtti helyzetet azzal tudtak elhárítani, hogy megállapodtak ezekkel a szervezetekkel, egyébként akkor nagyon gyorsan, amit én helyeseltem, mert nyilvánvalóan egy csődöt kellett elkerülni, akkor azt is tudomásul vették, hogy a pénzvilág el fogja dönteni, hogy a következő évek költségvetésében Magyarország milyen költségvetési politikát fog folytatni.
Az IMF és az Európai Bizottság döntött arról, hogy önök el fogják venni azt a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasoktól például, amit előtte odaadtak önök nekik; hogy önök el fogják venni a közszolgáktól a 13. havi fizetést. Folytatható egy ilyen politika, de akkor nem a szuverén magyar parlament fog ezekről a kérdésekről dönteni. Tehát nem járható az az út, hogy nemzetközi szervezetekkel megállapodni akarunk, ráadásul azért akarunk megállapodni, hogy hitelekhez jussunk. Mi megállapodni akarunk, és meg is fogunk állapodni, de ezzel csak egyetlen célunk van, hogy egy olyan védőhálót biztosítsunk az országnak, amely válsághelyzetekre segítséget jelent, de nem arra törekszünk, hogy az adósságot növelve továbbra is ezekkel a szervezetekkel fizettessük meg a magyar államháztartás hiányát, mert ennek ugyanúgy nagyon magas az ára. Tehát a váltás részünkről ilyen szempontból tudatos.
Több kritika érheti, ezt én belátom, a makropálya másik izgalmas számát, az 1,6 százalékos növekedést. Igen, a magyar növekedés ma, amit 2012-ben produkálunk, egy negatív növekedés, a visegrádi országok közül is ilyen szempontból a sereghajtók vagyunk azzal, hogy ma a magyar költségvetés helyzete vagy a gazdaság helyzete stagnál, sőt valamelyest recesszió is várható, és ezek után jövőre mi mégis 1,6 százalékos bővülést irányzunk elő. Mi azt gondoljuk, hogy ha a hiánycélt tartani tudjuk, ha a foglalkoztatottak számát növelni tudjuk, ha az európai gazdaságban a második félévben elindul valamifajta remélt emelkedés, akár csak Németországban, ez Magyarországra megteszi az áldásos hatását, és talán tartható ez az 1,6 százalékos növekedés. Nyilvánvalóan a költségvetésben rákészülünk arra is, hogy ha az 1,6 százalékos növekedésnél kisebb növekedéssel kell megélnünk az elkövetkezendő 2013-as esztendőt, a költségvetésben akkor is legyenek tartalékok erre. Erre figyelmeztet minket az Állami Számvevőszék, és erre figyelmeztetett minket a Költségvetési Tanács is. Olyan tartalékok vannak beépítve a költségvetésbe, hogy akár egy 0,9 százalékos GDP-elmaradás az 1,6-hez képest is költségvetési tartalékkal kezelhető. Tehát ha nem 1,6 lesz, hanem ennél 0,9 százalékkal kevesebb, ami azért csak-csak lesz, akkor még mindig tarthatók a költségvetés számai.
Ezek után, ha a költségvetés bevételi oldaláról akarok néhány mondatot megfogalmazni, akkor én azt a fajta következetességet, amit képviselünk adópolitikában, azért azt itt megemlíteném. Ilyen szempontból is konzekvens az a három költségvetés: kettő, amit már megéltünk, egyet megéltünk, egyet most élünk, és amit most beterjesztettünk.
Elhatározott célunk a személyi jövedelemadó csökkentése. Mindig elhangzik vádként az, egyébként ez részben jogos vád, hogy úgy alakítottuk át ezt az adórendszert, egykulcsos és arányos adórendszert akartunk bevezetni és vezettünk be - megjegyzem, a visegrádi országokra ez a jellemző -, ami persze kedvezőbben érinti a nagyobb jövedelműeket, és mondjuk, nehezebben a kisebb jövedelműeket. Ez egy olyan tényhelyzet, amit nem kell eltagadni, de azt gondolom, hogy ez munkára ösztönöz, ez többletadózást eredményez, ezt mi párosítottuk - és ez nagyon fontos - családtámogatásokkal. Matolcsy úr itt elmondott néhány adatot a születésre vonatkozóan, hogy már vannak elmozdulások. Ezek egyszerűen statisztikai adatok, nem azért kell elhinni, mert Matolcsy miniszter úr ezeket mondja. Én hiszem azt, hogy következetes költségvetési politikával, következetes adópolitikával az a nagyon negatív magyarországi születési tendencia, ami ezt az országot példátlan módon jellemzi Európában, megállítható, és előbb-utóbb egy nagyobb születésszám felé viheti el az országot. Enélkül ugyanis az ország keserű kilátások elé nézne. Ilyen szempontból az szja-ban való következetes gondolkodásunkat, benne a családtámogatásokat, a gyermekeket vállalók támogatását én egy helyes iránynak tartom. És persze mivel a személyi jövedelemadó tekintetében, ha úgy tetszik, pénzt hagyunk a magyar családoknál, óhatatlanul következik az, hogy a fogyasztási típusú és az ilyen típusú adókat növelnünk kellett. Ezt tettük az elmúlt években is, és ez a fajta adóterhelés az előző kompenzációjaként persze megjelenik az idei költségvetésben is.
Azonban én azt is egy fontos hangsúlyeltolódásnak tekintem, hogy ameddig az elmúlt nyolc évben, az elmúlt nyolc évet a szocialista nyolc évre gondolva értem, az volt a jellemző, hogy elsősorban a terhelések a családoknál jelentkeztek, sokszor fogyasztási adók, személyi jövedelemadó formájában, ezeket a terheket mi csökkentettük, és a terheket olyan pénzügyi szektorok felé, multinacionális nagyvállalatok felé visszük el a többletterheket, amelyek előtte azért kevésbé voltak adóztatottak, és nem a magyar kis- és középvállalkozási szektort vagy az önfoglalkoztatók terheit növeljük, ami mindig szocialista reakció volt.
Érdemes beszélni az ideiglenes adók kérdéséről is. Az Európai Uniótól joggal kaptunk kritikát akkor, amikor egyrészt középtávon akartuk bemutatni a konvergenciapályánkat, és ez ellentmondásban volt azzal, hogy ideiglenes adókkal operáltunk. Azt is látni kell azonban, hogy ezeket az ideiglenes adókat úgy váltjuk fel végleges adókkal, hogy többé vagy kevésbé, de inkább többé, végleges adókkal ugyanazokat a szektorokat terheljük, amelyek az ideiglenes adóval is terhelve voltak; energiaszolgáltatók, amelyek monopolhelyzetben vannak, a banki szektor - azért Magyarországon a bankok jövedelmi pozíciója nem olyan, hogy keseregniük kellett volna -, tehát ebbe az iránya vittük el most már a végleges adókat is. Azt látom, hogy ezzel az adópolitikai átrendezéssel a költségvetés bevételi oldalát hosszú távon is stabilizálni leszünk képesek. Fontos itt megemlíteni azt is, hogy ebben a gondolkodásban még mindig a bevételi oldalon az energiaszolgáltatók mellett a közműszolgáltatók, a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégekre is kiterjesztjük ezt a növelt adót 8 százalékról 11 százalék mértékben.
A biztosítási adó valójában nyilvánvalóan a biztosítók számára tehernövekedést jelent. Az is biztos, hogy valamilyen részét áthárítják a biztosítottakra, de valójában és alapvetően itt több eddigi külön futó adó összevonásáról van szó.
Mi bízunk abban, hogy mondjuk, a telefonadó, amit szintén bevezettünk, érzékelem magam is, hogy már a szolgáltatók keresik az ügyfeleiket, a nagyobb adóterhek miatt hárítanak át költségeket, de az a piaci verseny, ami ebben a szegmensben van, azért az féken fogja tartani őket. Nyilvánvalóan megkísérelik átterhelni ezeket a tételeket a kuncsaftjaikra, de azt gondolom, ez sikerülni középtávon sem fog, mert a piaci verseny ettől el fogja őket téríteni.
Érdemes szólni azokról a fontos változásokról is, amelyek ebben a költségvetésben a kiadási oldalon is ott vannak, és itt is szakítunk azzal, amit a szocialista kormányok időszakában megszoktunk. Mert azt még csak-csak megéltük, hogy bevételi oldalon vitatkozunk adótételekről, megszorítunk vagy nem megszorítunk, hova helyezzük a nagyobb terheket, erről beszéltem én eddig. Hova tették a szocialisták a terheket? A családokra, a kisvállalkozásokra. Mi elsősorban a multikra. De nézzük meg azt, hogy mi történt eddig mindig a kiadási oldalon!
(12.00)
A kiadási oldalon - valljuk be - szándékok mindig megfogalmazódtak, de sok minden nem tudott történni. Hány és hány megszorítást élt már meg a magyarság, a magyar vállalkozók, és mivel a kiadási szerkezetet mindig változatlanul hagytuk, ezért az adósság, a hiány újratermelődött, és a magyarok, a magyar családok, a magyar vállalkozók mindig hiába várták a boldog jövőt.
Itt alapvető átrendeződés történik: a magyar állam összehúzza magát, most már nem csak szavakban és a deklarációk szintjén. Ez van benne ebben a költségvetésben. Amikor a magyar állami kiadásokra gondolok, akkor persze az önkormányzatokra is gondolok. Tóbiás képviselő úr mondhat ilyet, hogy az önkormányzati szuverenitásnak vége, csakhogy önkormányzati szuverenitás, képviselő úr, nincs, soha nem is volt. Amikor önkormányzatokról és önkormányzati feladatellátásról beszélünk, az egy állami feladatellátásnak önkormányzatok által történő megvalósítása; olyan, hogy önkormányzati szuverenitás az államtól, egyszerűen nincs.
Akkor tehát, amikor az állam visszavonul - és azért vonul vissza a saját költségeit illetően, hogy nagyobb összegeket hagyjon a magyar családoknál vagy a magyar vállalkozásoknál -, az állam ezt helyesen teszi, de az állam visszavonulása mellett az önkormányzatok visszavonulását is érteni kell. Ne kergessen senki olyan illúziókat, hogy itt csak 400 milliárd átcsoportosításáról van szó az önkormányzati szektortól az állami szektor irányába, mert ha csak ezt tettük volna, akkor nem csináltunk volna semmit. Átcsoportosításról is szó van, mert azt gondoljuk, hogy az állam hatékonyabban képes majd bizonyos államigazgatási, egészségügyi vagy oktatási feladatokat megoldani, de itt azért egy költségvetési visszavonulásról is szó van, mert enélkül nincs kiadási szerkezetátrendezés. Ez érinti az egészségügyet, az oktatást és érinti az igazgatási költségeket, ezt nyugodtan ki lehet mondani, mert úgyis mindenki tudja, nem kell ilyen szempontból ködösíteni, és ez egy elkerülhetetlen lépés, mert különben minden, bevételi oldalon történt racionalizálás értelmetlen, ha ezt nem kíséri a kiadási oldalon egy ilyen típusú gondolkodás.
Önmagában a járási rendszer létrehozása nem hoz létre jobb igazgatási egységeket, megjegyzem, a forrásait se tökéletesen látom a költségvetésben e rendszer működtetésének. Ha az állam valahol még vissza akar vonulni, azt nem középszinten, nem a megyék, a leendő járások szintjén kell megcsinálni, ahol mi az ügyfelekkel találkozunk, hanem a minisztériumok és a kormányhivatalok közti mezőben, országos főhivatalok esetében, ahol még mindig jelentős lehetőség van visszavonulásokra, hogy az állam önmagán szűkítsen.
Fontosnak tartom ezt a gondolkodást - ami sokszor gúny tárgya az önök részéről, tisztelt szocialista képviselők -, amit mi a foglalkoztatás terén képviselünk: egymillió munkahely. Nem kőbe vésett szám volt az, hogy márpedig ennyi lesz, hanem cél, és most se adtuk fel ezt a célt, Csehország teljesíti hozzánk képest az egymillióval több munkahelyet, és ez nálunk se egy illuzórikus elvárás. Ezt tíz év alatt mondtuk, és nyilvánvalóan nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy milyen erős lesz a világgazdaság szorítása, ami nyilvánvalóan megnehezíti a törekvéseinket. Éppen ezért rendkívül fontos az, hogy az idei 200 ezer ember helyett jövőre már 300 ezer ember közfoglalkoztatását célozzuk meg. Lehet ezen gúnyolódni, lehet ezt a nevetség tárgyává tenni, lehet azt mondani, hogy 47 ezer forintból nem lehet megélni - én is azt gondolom, hogy ezek az emberek életművészek, akik mégis megélnek ezekből az összegekből -, de ez mégiscsak több, mint otthon lenni, és azt az érzést táplálni bennük, hogy rátok évtizedekig nem számítunk, nektek alamizsnaként valami segélyt küldünk, menjetek el a feketepiacra, és tartsátok el magatokat. Ez egy nagy szemléleti váltás, amit a magyar költségvetés képvisel, és meggyőződésem, hogy egy fontos cél ennek a jövőben történő fenntartása is. Érték az, ha 300 ezer nagyon nehéz helyzetben lévő embert közfoglalkoztatás keretei között értékteremtő munkával tudunk ellátni, és erre az elkövetkezendő időszakban is törekedni fogunk.
Kiadási oldalon az eszközkezelő gondja: nem pontosan látjuk azokat a számokat, hogy az eszközkezelő mire lesz képes. Amit a szocialista képviselők megfogalmaztak, sőt Nyikos elnök úr is megfogalmazott, ezekkel én egyetértek, de az eszközkezelő még a családokon való könnyítés gondolatát viszi tovább most már a második költségvetésben. Itt most megint utalhatnék arra - idő hiányában nem teszem -, hogy a devizaadósság kezelésének problematikájára milyen erőfeszítéseket tett az előző költségvetés, és az eszközkezelőn keresztül ez nyilvánvalóan folytatódik.
Egy szó mint száz, azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy következetes költségvetés van előttünk; következetes olyan tekintetben, hogy követi az általunk benyújtott előző két év költségvetését. Teljesíthető számokat tartalmaz, nem azért, mert a miniszter ezt állítja, és mert én mondom, hanem elsősorban azért, mert az Országgyűlés erre hivatott intézményei - Állami Számvevőszék és Költségvetési Tanács - is ezt állítják. Higgyünk benne, hogy ez megvalósítható, és segítsenek minket, tisztelt ellenzéki képviselők abban, hogy ez meg is történhessen, mert ez az ország és az önök érdeke is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
