SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretném ismertetni az LMP álláspontját a 2013-as költségvetés társadalompolitikájával kapcsolatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor kormányzása, úgy gondoljuk, a rendszerváltás kudarcának betetőzése. A kizárólag a költségvetési hiánycélt szem előtt tartó politika a saját csapdájában vergődik, nincsenek kitörési pontjai, és nem jelenti az ország felemelkedésének stratégiáját. Orbán Viktor kormánya képtelen arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy immár a saját, másodikként elkészített költségvetésében túllépjen a megszorítások és az osztályalapú jövedelempolitika kettősségén, és egy olyan költségvetéssel álljon elő, amely az egyensúly mellett ténylegesen a gazdasági növekedés és az általános társadalmi felemelkedés költségvetése.
(14.20)
A 2013-as költségvetés a megszorítások és a társadalmi leszakadás költségvetése. A deficitcél érdekében a kormány Bokros-csomag méretű megszorításokat készül végrehajtani 2013-ban. A sárgacsekk-adó, a telefonadó, a rezsiadó nem pusztán az adóprés további megszorítását jelentik, aminek az árát végül úgyis az állampolgárok fizetik meg, de olyan mértékű terheket jelentenek, amelyek végső soron a gazdasági növekedés alapjait ássák alá. Az egészségügyből való forráskivonások, a gyógyszertámogatások 77 milliárd forintos csökkentése, az oktatási rendszer fokozatos leépítése, újabb 10 milliárd forint elvonása a felsőoktatásból, a helyi közösségi források központosítása, a családi és szociális támogatások elsorvasztása, a feleslegessé vált közszolgák kényszernyugdíjazásával a közszolgáltatások kivéreztetése mind-mind olyan intézkedések, amelyek a növekedés valódi bázisát, vagyis az emberi tőkét rombolják.
A Fidesz-kormány 2013-as költségvetése a jövőt teszi tönkre, mert e mellett a költségvetés mellett a csökkenő beruházások, a leépülő oktatás, az egészségügyi és a közszolgáltatások mellett, a stagnáló munkanélküliség és csökkenő reálbérek mellett, a növekedő infláció mellett a jövőt a csődbe menő kis- és középvállalatok, továbbá szegényedő kétharmad és külföldre vándorló fiatalság jelenti.
Persze, most is léteznek olyanok, akik jól járnak, hiszen 2013-ban is növekszik a magas jövedelműk nettó fizetése, növekszik a Közgép árbevétele és nyeresége, növekszik a Fidesz közeli régi-új zöldbárók földbirtokainak a területe, és új stadionok nőnek ki a földből. Miközben 2013-ban - mint eddig az elmúlt 22 évben mindig - az éppen kormányzó elit a saját politikai osztályát és volt osztálytársait hozza helyzetbe, addig a társadalom nagyobb része számára egyre lakhatatlanabbá válik az ország.
A 2013-as költségvetéssel ráadásul leszakad a középosztály, a társadalom döntő többsége, leszakadnak a nyugdíjasok, akik jövedelmük egyre nagyobb részét kénytelenek gyógyszerre költeni majd, a közszolgálat dolgozói, orvosok, nővérek, tanárok és a többiek, akiket a bérek befagyasztásával büntet és 62 évesen mindenkit nyugdíjba kényszerít a kormány; a fiatalok, akik már csak külföldön remélik megvalósítani terveiket, hiszen a magyar felsőoktatás kapui bezárultak előttük; és a gyerekes családok, hiszen reálértékben tovább csökken a családi pótlék, a gyes, a gyed.
Vegyük végig a konkrét területeket a 2013-as költségvetésben! Nézzük a szociálpolitikát, a családügyet és a lakhatást! A jövő évi költségvetésben különösen problémásnak tartjuk az idén is a családi támogatások stagnálását, úgymint családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, anyasági támogatás. Ezek az univerzális ellátások az alacsony keresetűek, nélkülözésben élők számára különösen fontosak, a szegénység elleni küzdelmet szolgálják. Az univerzális ellátások szegénységenyhítő, illetve -megelőző hatása kimutathatóan hatékonyabb, mint a segélytípusú ellátások esetében. A többi szociális támogatás, különösen a segélyek esetében nem ad tiszta képet a jövő évi költségvetési tervezet, nem található meg benne a tételes normatívák szerinti bontás. Ugyanez igaz a normatív elven finanszírozandó szociális szolgáltatások rendszereire is mind a szociális alap, mind pedig a szakosított ellátások tekintetében. A költségvetési tervezet jelenlegi állapota még erősen kidolgozatlan, a fejezetek utáni mellékletek is hiányosak, holott eddig itt szerepeltek a tételesen normatív támogatási összegek, az egyes szociális intézmények támogatásai. Már csak ennek okán, ezek pontos ismerete nélkül sem tudjuk támogatni a költségvetési tervezetet.
Az államháztartás funkcionális kiadásainál tapasztalt negatív változások ezen a téren is a megszorítások folytatását sejtetik. A realitásoktól elszakadva megkurtított előirányzatok többféle káros hatására a Költségvetési Tanács is felhívta a figyelmet a 2013-as költségvetési javaslat véleményezésekor. Az idei költségvetés több speciális szociális szolgáltatás, például a támogató szolgálatok költségvetési támogatását radikálisan szűkítette. A jövő évi tervek szerint ez a fájdalmas megszorítás továbbra is érvényben marad. A tervezet ezt az idei, erősen visszavágott összeget tartalmazza ennél a tételnél. Ezzel tartóssá válhat a működési válság ezen szolgáltatások esetében, ami azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest kevesebb rászoruló, fogyatékkal élő, pszichiátriai beteg, szenvedélybeteg, idős vagy hajléktalan személy ellátására lesz lehetőség jövőre.
Továbbra sem látjuk azokat a költségvetési vállalásokat, amelyek azt mutatnák, hogy a kormányzat végre foglalkozik a lakhatási szegénységben élők problémáival, és még mindig nem kapnak érdemi megoldást a rezsihátralékosok miatt a lakásuk elvesztésével fenyegetett, leszakadó társadalmi rétegek sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! A 2013-as költségvetési tervezet szerint a gyermekétkeztetés támogatása összességében változatlan, vagyis jövőre is 29,5 milliárd forint marad. A közétkeztetés tarthatatlan állapotai ismeretesek, mégsem látjuk az erre irányuló változtatási szándékot. Az LMP többször is felhívta a figyelmet a rászoruló gyermekek étkeztetési problémájára. Például a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek csupán egyötöde jut hozzá a nyári étkeztetéshez. Úgy látszik, ezt az arányt jövőre sem sikerül növelni, hiszen 2013-ban is csupán 2,4 milliárd forintot tervez a kormány elkülöníteni erre a célra.
Nézzük az oktatást! Az idei évre vonatkozóan a költségvetésből az oktatási kiadások részaránya történelmi mélypontra, a GDP 5,08 százalékára csökkent, ha a tavalyi évben kalkulált 2012-es előirányzatokhoz viszonyítunk. A 2013-as költségvetési tervezet számításai szerint a frissebb idei előrejelzésekhez viszonyítva jövőre a GDP 5,06 százalékát költenénk az összes oktatási kiadásra. Bár az idei évhez képest a tervek szerint nőni fog a GDP-arányos finanszírozási arány, ez egyrészt még mindig alacsonyabb, mint amivel tavaly kalkuláltak az idei évre vonatkozóan, másrészt pedig önmagában is egy radikálisan alacsony ráfordítást jelent, ha a korábbi évekhez viszonyítunk.
Különösen fájó továbbá, hogy a felsőfokú oktatásra szánt kiadások még az idei rendkívüli mélyponthoz képest is tovább süllyednének, csupán a GDP 1,4 százalékára. Mindezzel egyértelmű a kormányzat szándéka: ahogy azt már a Széll Kálmán 2.0 tervben kijelentette, az oktatási rendszert egy hosszú távú leszállópályára kívánja állítani.
Az LMP számára elfogadhatatlanok az oktatási rendszereket érintő megszorítások, a tartós forráskivonás, hiszen ezzel a társadalmi felemelkedés lehetőségét vesszük el a fiataloktól. Ráadásul a GDP-arányos finanszírozást vizsgálva hozzá kell tenni, hogy a kormányzat túlzottan optimista makrogazdasági folyamatokkal számol. A növekedési kockázatokra, a bizonytalan gazdasági környezetre vonatkozó aggályait a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is jelezte.
(A jegyzői székben Móring József Attilát Földesi Gyula váltja.)
Nézzük a kultúrát és a sajtót! Az elmúlt két év kormányzásának talán legnagyobb vesztese a kulturális ágazat. A forráskivonás ráadásul együtt járt a szakmai szervezetekkel többnyire nem egyeztetett és bizonyos esetekben egyenesen alkotmánysértő módon véghezvitt átalakításokkal. A 2013-as költségvetés aligha lesz tartható, mert irreális gazdasági növekedéssel számol, sőt még az idei GDP-re vonatkozó számok sem reálisak benne, így fel kell készülnünk arra, hogy a további évekhez hasonlóan 2013-ban is lesznek év közbeni zárolások. Összességében tehát jövőre is folytatódik a szűk esztendő a kultúrában.
A közmédia támogatása a költségvetés tervezete szerint 2013-ra 68 milliárd forintra nő. A jelenlegi költségvetési helyzetben és a közmédia jelenlegi műsorstruktúrája alapján az LMP ezt az összeget indokolatlanul magasnak tartja. Egyrészt a TV-székház állami kivásárlásával és a kedvezményes állami hitellel való kiváltással jelentősen csökkentek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kiadásai. Az elmúlt két évben több mint ezer embert bocsátottak el a közmédiából, amely a magyar sajtóban élen jár a durva etikai normasértésekben, a nézettsége csökken, miközben az M1 műsorszerkezete már egyre kevésbé különbözik a kereskedelmi csatornákétól.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés legkomolyabb feszültségei az egészségügyi fejezetben találhatók. A büdzsé tervezetében nincs meg az egészségügyi béremelés fedezete, és a javaslat alapján emelkedhetnek a gyógyszerárak is. Reálértékben tovább csökken az egészségügyi költségvetés, így tovább folyik az ágazat lecsúszása. A költségvetési javaslatban az összevont szakellátásra szánt források az ideihez képest csak 4,3 milliárd forinttal nőnek, a kormányzat mégis ebből akarja kifizetni a 30,5 milliárd forintot kitevő béremelést. Ha ez igaz, akkor nem marad elég pénz a kórházi ellátásokra. Jövőre reálértékben csökken az alapellátásra fordítható pénzösszeg, és a praxisalap forrásai sem szerepelnek a büdzsében. A legkomolyabb problémák a gyógyszerpiacon várhatók, a kasszába már csak 198 milliárdot terveznek, amiből a lakossági gyógyszerfogyasztás támogatása mindössze 158 milliárd forint.
(14.30)
Ez alig több mint 43 százaléka a 2011-es összegnek. Ennek a következményei bizonyosan áremelések lesznek, tisztelt képviselőtársaim, rengeteg készítmény eltűnik majd a támogatott piacról, és a vidéki kispatikák nagyobb része is tönkremehet.
Nézzük röviden a kisebbségek helyzetét! Az LMP már többször kifejtette véleményét a kormány társadalmi felzárkózási politikájával kapcsolatban. A társadalmi felzárkózás és az integráció iránti elköteleződés bár papíron és szavak szintjén megjelenik, ugyanakkor a kormány általános társadalompolitikája ennek tökéletesen az ellenkezőjét mutatja. Főleg az oktatási rendszer átalakítása kerül szöges ellentétbe az integrációs célokkal, de a leépülő további társadalompolitikai rendszerek sem segítik azt.
Nézzük, hogy mi történik a romaintegrációval konkrétan. Úgy gondoljuk, hogy az igazán durva érvágást ezen a területen szenvedi el a magyar társadalom. A roma szakkollégiumokra szánt összegek 15 százalékkal csökkennek, a felzárkózáspolitika koordinációjára szánt összeg 70 százalékkal csökken, a roma ösztöndíjprogramok pedig több mint 7 százalékkal. Kíváncsiak vagyunk, hogy akkor a kormány nemzeti felzárkózási stratégiában vállalt célkitűzései, többek között a százezer roma munkába állása vagy tízezer roma érettségije, illetve ötezer diplomás roma segítése hogyan fog megvalósulni ebben.
A romaintegrációs politika mellett a nemzetiségi intézmények is sokat veszítenek jövőre. Nem elég, hogy a területen belül szemmel láthatólag nincsenek fenntartott prioritások, a nemzetiségi önkormányzatok és intézmények támogatása nominálisan zömében változatlan marad 2013-ban is, sőt a nemzetiségi célú közvetlen támogatások még csökkennek is 50 millió forinttal. Néhány nemzetiségi önkormányzatnál tapasztalt költségvetésitámogatás-növekedés sem jelent jövőre jobb finanszírozási helyzetet, hiszen ezek az önkormányzatok több intézményt is átvettek, ami összességében rontja a helyzetüket.
A költségvetés szintén külön címen foglalkozik a társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs, szociális programokkal is. Sajnos ezek mindegyikét eléri a jövőre is folytatódó megszorításhullám. A legjelentősebb a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és a már idén is válságba kerülő elemi látásrehabilitáció támogatásának radikális, azaz 20 százalékos csökkentése. Az LMP számára teljesen elfogadhatatlan, ha a legkiszolgáltatottabb csoportok támogatásait és az esélyegyenlőséget segítő programok finanszírozását csökkentjük.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva tehát: a 2013-as költségvetés a megszorítás és a leszakadás költségvetése. Nagyon erősen javasoljuk, ajánljuk a kormánynak azt, hogy fejezze be a társadalompolitikai területekről, oktatásból, egészségügyből a forráselvonásokat, és építse a fiatalok jövőjét.
Köszönöm. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem