KÁLI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KÁLI SÁNDOR
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy elméleti dologra szeretném felhívni a figyelmet az önkormányzatokkal kapcsolatban, éspedig arra, hogy egyre inkább az látszik, hogy a jelenlegi kormányzatot az önkormányzat mint kifejezés is zavarja. Elsősorban azért, mert ha jól emlékszem az egykori elvekre, amelyek annak idején szubszidiaritás néven vonultak be a szakirodalomba, arról szólt, hogy ott szülessenek a döntések, ahol a legtöbb információ rendelkezésre áll. Ezek a döntések most megszülethetnek, csak ezeknek finanszírozása nincs. Amit tehát a legsúlyosabb problémának látunk, az, hogy ’12 már nem az önkormányzatok éve, de hogy ’13-ban miről fognak a települési önkormányzatok dönteni, az bizony igen nagy kérdés.
Hiszen miközben lelkes mondatok hangzanak el az oktatás átszervezéséről, ez egyben például egykoron Miskolc esetében azt jelentette, hogy egy 18 milliárdos oktatási költségnek a 30 százalékát kellett önerőből finanszírozni, ami helyi adó, tehát azt jelentette, hogy a helyi adók 80 százaléka. Ha ez a forrás ráadásul tovább csökken és az önkormányzatoknak viszont például az iskolarendszerben a létesítményfenntartást biztosítani kell, ezek a források nincsenek meg.
Beszélhetünk itt tehát önkormányzatiságról, de szemmel láthatóan arra irányul minden szándék, hogy az önkormányzatiság számolódjon fel. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem