KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés három területéről szeretném elmondani az LMP álláspontját, az egyik a kulturális ágazat, a másik a közmédia finanszírozása, a harmadik pedig a pártok állami támogatása.
A kultúráról azért fontos kiemelten beszélnünk, mert sajnos az elmúlt két év igencsak szűk esztendeje volt a magyar kulturális ágazatnak. Az a fajta forráskivonás, amit az oktatás és az egészségügy területén látunk, sajnos a kultúra területén is megtörtént, sőt tulajdonképpen nagyobb mértékben, mint más közszolgáltatások esetében. Ez különösen élesen merült fel akkor, amikor az év közbeni költségvetési zárolásoknál a Nefmiben, illetve most már az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül úgy tűnt, hogy a kulturális államtitkárság rendelkezik a legkisebb érdekérvényesítő képességgel, és az ágazat a zárolások során a valós költségvetési súlyánál sokkal nagyobb mértékben kellett hogy áldozatokat hozzon.
Ilyen szempontból azt kell mondjam, hogy a 2013. évi költségvetés tervezete egy fokkal jobb, mint amit korábban láttunk, főleg azok a tételek, amelyek valóban a kulturális államtitkársághoz sorolandók, bár nyilván a költségvetés egészével kapcsolatos probléma itt is felmerül, tehát azt gondolom, hogy joggal merül fel megint az az aggályunk, hogy ez a költségvetés nem lesz tartható, és akkor majd megint egy újabb öldöklő küzdelem fog bekövetkezni az óriási csúcstárcán belül, hogy a zárolásokat melyik ágazatnak kell leginkább állnia. Reméljük, hogy az új államtitkár majd jobban tud küzdeni a kulturális ágazat érdekében, mint ahogy azt az elődje tette.
Két olyan terület van a kulturális költségvetésben, ahol azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk, az egyik a filmgyártás támogatása, a másik pedig a Nemzeti Kulturális Alap költségvetése. Azért van ez így, mert a két terület finanszírozása tulajdonképpen nem a költségvetéstől függ, hanem az ötös, illetve a hatos lottó bevételéből van alapvetően finanszírozva. Sajnos ez a két terület az egyetlen, amellyel kapcsolatosan azt gondolom, hogy a költségvetés jelenlegi helyzetében kielégítő az a finanszírozás, ami ezen a két területen tapasztalható.
Az összes többi területen azonban vannak problémák vagy vannak aggályok, és itt nemcsak a költségvetési tervezetben szereplő összegek problémásak, hanem az, hogy egy átalakuló környezetben még inkább kiszámíthatatlanná teszi a finanszírozást a jövő évi törvényi változás, illetve a költségvetés alakulása.
Vegyük először az előadó-művészeti területet, ahol a tavaly elfogadott előadó-művészeti törvény finanszírozási szempontjai érvénybe lépnek 2013 januárjától. Az történt, hogy az előadó-művészeti törvény alá sorolandó színházi, táncművészeti és zenei társulatokat most már egy más kategóriarendszerbe sorolja a kormányzat. Valójában azonban az történt, hogy a korábbi hat kategória helyett kialakított három kategória nagyon hasonlóan alakult, mint korábban. Annyi történt csak, hogy a korábban a VI-os kategóriába sorolt társulatok most egy “egyéb” rubrika alá kerültek a felsorolásban, és jelentősen megnövekedett a számuk. Most ehhez képest azt kell látnunk, hogy az az összeg, amit korábban a VI-os kategória kapott, az nagyjából visszaköszön a mostani “egyéb” kategória esetében, egy 1 milliárd 100 millió forint támogatás van feltüntetve ezeknél a szervezeteknél, amelyeknek a valós aránya azóta elég jelentősen megnőtt.
Tudni kell, hogy itt, elsősorban a színházi területen olyan társulatok vannak, amelyek csak Magyarországon nem világhíresek, vagy legalábbis csak a kortárs kormányzat számára nem világhíresek, ugyanis ezek azok a társulatok, amelyek a legtöbb nemzetközi fesztivált megnyerték az elmúlt években, és ezek azok a társulatok, amelyek a hazai szakmai és a színházba járó széles közvélemény részéről is igen nagy becsben vannak tartva, és akiknek egyébként a valós nézettsége - ha az eladott jegyeket nézzük - okán is jóval nagyobb a súlyuk, mint ami a költségvetési támogatásból kiolvasható. Ráadásul ezek a korábban függetlennek nevezett társulatok nem önkormányzati fenntartásban vannak, tehát gyakorlatilag csak az előadó-művészeti törvény kapcsán finanszírozott működési támogatásban tudnak részesülni. Azt gondolom, hogy ez az 1 milliárd 100 millió forintos összeg drasztikus visszaesés a korábbi támogatási szinthez képest, és ez súlyos fennakadásokat fog okozni ezen a területen.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szintén az intézményrendszer átalakulása miatt okoz problémát az irodalmi területen az, hogy egyébként azóta egy alkotmánybírósági döntés által kimondott módon alkotmányellenesen megszüntetett Magyar Könyv Alapítvány feladatait a Petőfi Irodalmi Múzeumnak kellene átvennie, jelesül azt, hogy a hazai szerzők könyveinek kiadását és fordítását támogassa. Ezt a feladatot most a Petőfi Irodalmi Múzeum kapja meg, azonban költségvetési támogatás nélkül.
A legsúlyosabb terület azonban a megyei közművelődési intézményrendszer helyzete, amellyel kapcsolatosan valójában nem is tudjuk, hogy mi a végső megoldás, hiszen a kormánynak június 30-éig kellett megállapodnia a településekkel azzal kapcsolatosan, hogy a korábban megyei fenntartású múzeumokat, könyvtárakat és művelődési központokat a települési önkormányzatok vegyék át. Nem tudjuk, hol tart ez a folyamat, reméljük, hogy hamarosan hírt kapunk erről. Az biztos, hogy a költségvetésben összesen 17 milliárd 613 millió forint van ezeknek a települési feladatoknak a finanszírozására. Ez az összeg első hallásra elég soknak tűnik, de ha összevetjük a 2009. évi összeggel - 2009 volt az utolsó év, amikor volt még kulturális normatíva az önkormányzatok finanszírozásánál -, azt látjuk, hogy ez az összeg akkor 16 milliárd forint volt, tehát ez az összeg reálértéken eleve csökkent.
De azt is tudnunk kell - a szakértői anyagok bőven foglalkoznak vele -, hogy az önkormányzatok által akkor fenntartott kulturális intézmények költségvetésének legalább az egyharmadát, de inkább nagyobb arányát a települési önkormányzatok akkor még tudták finanszírozni. A kérdés az, hogy a jövő évben ezt meg tudják-e majd tenni az önkormányzatok, lesznek-e abban a helyzetben, hogy ezt megtehessék, hiszen látjuk azt, hogy jelentős mértékben megváltozott az önkormányzatok feladatrendszere, és ennek megfelelően drasztikusan csökkent az önkormányzatok költségvetési támogatása is, kicsit hasraütésszerűen, mi legalábbis nem látjuk biztosítottnak azt, hogy valóban arányos a feladatok csökkenésével a források csökkenése. Ha ez így lesz, akkor bizony az a múzeumhálózat, amely a magyar kulturális örökségnek mintegy a felét őrzi, és amelynek évi 2 millió látogatója van, és amelyek éppen azt a vidéki kultúrát próbálják lélegeztetőgépen tartani, ami azt gondolom, hogy mindannyiunk számára nagyon fontos, ebben a helyzetben ezek a települések nyakába varrt múzeumok nem tudom, hogyan fognak talpon maradni ebből a költségvetési támogatásból.
Szintén problémás az, hogy nem látjuk az államhoz átkerült megyei levéltárak finanszírozását, amelyek 2010-ben 3,5 milliárd forintból gazdálkodhattak. Most ezeknek az intézményeknek majd versenyezniük kell azzal a 107 milliárdos összeggel, ami a megyei intézményfenntartó szervezeteknél működő intézményekre esik. Azt gondolom, hogy öldöklő küzdelem lesz ezekért a forrásokért.
És még sorolhatnám azokat a kisebb költségvetési sorokat, amelyeket indokolatlanul alacsonynak látunk. De hadd mondjak egy olyan példát, amikor viszont azt lehet látni, hogy a kulturális politika igenis képes forrásokat biztosítani olyan szervezeteknek, amelyek nagyon kedvesek számára. Ilyen például a Magyar Művészeti Akadémia. A Magyar Művészeti Akadémiáról tudni kell, hogy civil szervezetként indult, aztán hirtelen benne találtuk az alkotmányban, és 1 milliárd forintos támogatást kapott, miközben az évtizedekkel ezelőtt létrehozott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ennél sokkal kisebb forrásból gazdálkodhat, jövő évre 12 millió forintot szán neki a magyar költségvetés. Ennek az akadémiának a felállításakor éles viták voltak közöttünk, hiszen bár egyetértettünk azzal, hogy legyen egy köztestület, amelyik kvázi akadémiai jelleggel a művészeti ágazatot is felöleli, de ennek a kialakítása nem volt eléggé kiegyensúlyozott. S azt is látni kellett, hogy akkor a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai igen élesen felemelték a szavukat az ellen, hogy tulajdonképpen két rivális akadémiát hozzunk létre a magyar kulturális és művészeti elitben, csak éppen az a különbség, hogy az egyik 12 millió forintot kap, a másik pedig a jövő évi költségvetés tervezete szerint 2,5 milliárdot. Nyilván senki nem sajnálja ezt az összeget azoktól a kiváló alkotóktól, akik a Magyar Művészeti Akadémiában helyet foglalnak, de az akadémia eddig semmilyen ésszerű gazdálkodási tervet nem hozott nyilvánosságra, aminek a tükrében meg tudnánk vizsgálni, hogy ez a 2,5 milliárd forint valóban indokolt költségvetési támogatás-e.
(10.40)
Ha már arról beszélünk, hogy bizony, ez a költségvetés tud adni is kiemelt forrásokat annak, akinek akar, akkor hadd beszéljek egy másik területről, ami érintőlegesen a kultúrához is tartozik, ez pedig a közmédia támogatása.
2013-ban a költségvetés tervezete szerint 68 milliárd forintra nő a közmédia támogatása. Ennek első hallásra akár örülhetnénk is, ráadásul természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy ez a médiatörvény normatív finanszírozási szempontja alapján történik. Azonban néhány dolgot el kell mondani azzal kapcsolatosan, hogy kellően tudjuk értelmezni, hogy ez a 68 milliárd forint sok-e vagy kevés.
Egyrészt azt látnunk kell, hogy egyébként helyesen az állam kivásárolta a közmédia Kunigunda utcai épületét, és a Magyar Fejlesztési Bank egy kedvező hitelt adott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy ezt a hitelt visszafizesse. Tehát összességében jelentősen csökkent a médiaszolgáltatási alap kiadása maga a székházkiadások kapcsán. Ez egy örvendetes fejlemény, de ez nem köszön vissza ebben a bizonyos 68 milliárd forintban. És azért azt is látnunk kell, hogy az elmúlt két évben több mint ezer embert bocsátottak el a közmédiából. Azt is látnunk kell, hogy a közmédia, elsősorban az m1 műsorszerkezete ma már alig különbözik a kereskedelmi televíziók műsorszerkezetétől, egy dologban azonban különbözik, hogy drasztikusan csökkent a nézettsége.
Azt gondolom, hogy amikor a magyar kultúra például az elmúlt két évben óriási költségvetési megszorításoktól szenvedett, a magyar adófizetők pénzéből 68 milliárd forintért fenntartani egy olyan műsorstruktúrát, amiben ugyanúgy szappanoperák vannak és ugyanúgy tévés vetélkedők annak, mint a kereskedelmi televízióknál, csak az a különbség, hogy ezek a sokszorosába kerülnek annak, amibe mondjuk, a kereskedelmi televíziókban futó szappanoperák kerülnek, és mondjuk, csak a Marslakók sorozat, ami egyébként gyakorlatilag egy atombomba volt a közmédia nézettségére, és ma már alig mernek műsorokat a Marslakók után betenni, mert akkor senki nem fogja őket nézni; csak úgy jelzem, hogy a Marslakók után következő dokumentumfilmeket többen nézték, mint ezt az egyébként népszerűnek szánt sorozatot. Ennek az évi költségvetése nagyjából annyi volt, mint amennyit idén a költségvetésből a magyar adófizetők a pártok finanszírozására költöttek.
Azt gondolom, hogy ez a 68 milliárd forint jelentősen csökkenthető, főleg akkor, ha a közmédia nem képes visszaszerezni a fogyasztók bizalmát, és nem hagy fel azzal, hogy a magyar médiában a legdurvább etikainorma-sértéseket éppen az adófizetők pénzéből fenntartott közmédia követte el, lásd Ángyán-ügy, lásd Lomnici-ügy, és még sorolhatnám az egyéb normasértéseket.
Végül akkor, ha már egy fél szóval említést tettem a pártok támogatásáról, a költségvetés tervezete a miniszterelnök úr által bedobott, ezek szerint mégiscsak gumicsontnak szánt ötlethez képest mégiscsak megkapják azt az állami támogatást, amit eddig is. Ez a támogatás persze, ahogy nézzük, sok, de ha például összevetjük a Marslakók gyártási költségeivel, akkor talán nem is számít olyan soknak. Mi örülünk annak, hogy végül is ez a terv csak terv maradt, bár egyébként az azért érdekes, hogy a törvényjavaslat indokolásában szerepel az, hogy a parlament fenntartja az előirányzat megváltoztatásának a jogát, ami persze a költségvetés egészére is igaz, hiszen éppen a jövő héten kezdünk el tárgyalni egy 2012. évi költségvetési módosítást, nem tudom, már hányadjára. Tehát nyilván ez mindig megtörténhet, de azt gondolom, hogy a fenyegetés még mindig ott van a költségvetés tervezetében a pártok állami támogatásával kapcsolatosan.
Nyilván nagyon könnyű népszerű pontokat szerezni azzal, ha valaki azzal kampányol, hogy vegyük el a pénzt a pártoktól, de aki tudja azt, hogy valójában átlátható módon, az állampolgárok számára ellenőrizhető módon gazdálkodó pártok jelentik a végső garanciát arra, hogy Magyarországon jelentősen csökkenjen a korrupció, és miközben látjuk azt, hogy egyébként éppen a Fidesz kihátrálása miatt az az egyeztetési folyamat, amit a Transparency International indított el, hogy tegyük átláthatóvá a pártok finanszírozását, ez a folyamat éppen most megbukott. Tehát éppen most ott tartunk, hogy a pártok finanszírozása teljes mértékben átláthatatlan, az egyetlen átlátható forrást pedig a miniszterelnök úr meg akarja vonni a pártoktól, ezáltal tulajdonképpen különböző pénzügyi körökre és oligarchákra bízva ezeknek a pártoknak a finanszírozását. Nyilván vannak pártok, amelyek ezt meg tudják tenni, nyilván ők állnak elő ilyen ötletekkel.
Én azt remélem, hogy a költségvetés ebben a formában lesz megszavazva, ami a pártok állami támogatását illeti, mert ez a magyar adófizetők érdeke, és nem az, hogy a különböző korrupciós befolyást erősítsék a pártokon keresztül, azon keresztül, hogy elzárják az állami támogatás lehetőségét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Mile Lajos tapsol.)
