KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt a véleményemet szeretném itt hangoztatni, hogy valóban minden kormányzat és minden kormányzat mögött álló parlamenti többség felelőssége, hogy az egyensúly, a hiány, a stabilitás követelményei nemzetközi értelemben is a követelményeknek megfelelően alakuljanak. Sajnos azt tapasztaltuk az elmúlt több mint 20 évben, hogy a cikluszáró években minden egyes alkalommal magasabb lett Magyarországon a hiány, mint ami elvárható és mint ami normális volna, mint amit a piacok megnyugtatónak tartanának. Így volt ez a Fidesz kormányzása időszakában is, ’98-2002 időszakában is, amikor is a cikluszáró évben, 2002-ben 9 százalék körüli hiányérték alakult ki, de megjegyzem, így volt ez az azt megelőző kormányok minden egyes ciklusváltó évében. Ez a fajta ciklikusság a magyar gazdaság és a magyar politika egyik jelentős kihívása. Jelzem, hogy a 2006 és 2010 közötti kormányzat is ugyanezzel a problémával kellett szembenézzen, és ebből a ciklikusságból üde színfoltnak mondható volna, ha nem jelezné a probléma óriási voltát az a 2010-es, mintegy 4 százalék körüli hiányeredmény, ami a ciklusokban az egyedüli olyan eredmény, amelyik is inkább belesimulni látszik a nemzetközileg elfogadható mértékekbe.
Önök, amikor kormányra kerültek, úgy fogalmaztak, hogy megengedhetik maguknak, hogy 5,5-7 százalékos hiánnyal tervezzenek. A nemzetközi közvélemény világossá tette, hogy tartaniuk kell magukat a csökkenő hiánymértékhez, és azóta, most már hónapok óta ezt mantrázzák. Három kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban: 1. A pénzügyi stabilitás, a kívánt hiány létrejön-e ezzel (Az elnök csenget.) a költségvetéssel? 2. Ha létrejön, fenntartható-e? 3. Társadalmilag fenntartható-e, ami pénzügyileg kétséges? Azt hiszem, erről kellene (Az elnök csenget.) vitát folytatni ebben a költségvetésben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem