POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A költségvetési vita minden évben izgalmas, ez a téma mindig heves vitát, érzelmeket vált ki, és gondolom, így van ez nálunk szerencsésebb országokban is, ahol a válság nem okozott olyan súlyos gondokat, mint Magyarországon.
Magyarországon a válság, meg persze az az elhúzódó, több mint húsz éve tartó és csak részben sikeresnek nevezhető gazdasági átalakulás, a felhalmozódott államadósság, a lakosság eladósodása mind-mind olyan súlyos terheket és problémákat okoz, amelyek még különösebb figyelmet irányítanak a költségvetésre. Éppen ezért lényeges az, hogy egy költségvetés hogyan néz ki és milyen üzeneteket továbbít, éppen ezért lényeges az, hogy a 2013. évi költségvetés tervezetének a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a felfelé vezető út megkezdését kell bizonyítania.
Ennek a költségvetésnek a sarokszámai, amelyeket várhatóan a Ház elfogad, bizonyítani fogják azt, hogy Magyarországon visszaáll a gazdaságpolitika hitelessége, bizonyítani fogják azt, hogy egy teljesíthető, végrehajtható, reális költségvetést fogad el az Országgyűlés. Ebben a költségvetésben nyilvánvalóan számos fontos elem van, de különösen fontos eleme a költségvetésnek - és ezt a kormánypártok mindig is fontosnak és lényegesnek tartották - a közbiztonság alakulása, a közrend helyreállítása, és ennek megfelelően a Belügyminisztérium a következő évben mintegy 20 milliárd forinttal több forrással rendelkezik majd a közrend megerősítésére, illetve a további fejlesztésekre. Már 3200 rendőri létszámmal bővült az állomány, és a források lehetővé teszik majd a további bővítést, és nemcsak a személyi állomány bővülését, hanem a technikai eszközök fejlesztésére is lehetőség nyílik.
Persze miközben küzdenünk kell a gazdaság segítésével, a gazdasági válság hátrányainak a kiküszöbölésével, ugyanakkor komoly szerkezeti, strukturális problémák vannak Magyarországon, ebben, azt gondolom, mindenki egyetért, és ezek közül az egyik nagyon fontos rész az országban - aminek az átalakulására, átalakítására szükség van - az önkormányzatok területe. Abban mindannyian egyetértünk már hosszú évek óta, hogy az önkormányzatok feladatai évről évre folyamatosan bővültek, nőttek, ugyanakkor a források ezt csak részben követték, az önkormányzati finanszírozás majd’ minden évben elmaradt a feladatbővüléstől, és csak azokban az években volt jobb vagy könnyebb a gazdálkodás, amikor a feladatok mellé némi forrásbővülés is társulhatott, így az idei évben legalább már a forráselvonás nem folytatódott. Így mindenki számára nyilvánvaló kell hogy legyen, hogy az önkormányzati szektor és az önkormányzati feladatok átalakítása szükségszerű, és ennek a feladatnak az elvállalása ránk hárult - nyilván az is látszik, hogy ez nem feltétlenül népszerű feladat, de szükségszerű. Szükségszerű, hogy az önkormányzatoktól az államigazgatás különváljon, szükségszerű, hogy az önkormányzatok az önkormányzati ügyek továbbvitelével foglalkozzanak, és szükségszerű az, hogy egy olyan finanszírozási rendszer alakuljon ki, amelynek során a működési hiány által teremtett hitelfelvételi igény megszűnik, magyarul: a működéshez szükséges források minden évben rendelkezésre álljanak.
A 2013-as feladatmegosztás és finanszírozási rendszer azt hivatott biztosítani, hogy az önkormányzatok a saját működésükhöz, a települések működtetéséhez és a települési feladatok ellátásához a szükséges forrásokkal rendelkezzenek is. Nyilvánvaló, hogy az átalakulás nem egyformán fogja érinteni az önkormányzatokat, és az is várható, hogy lesznek olyan helyi, lokális gondok, amelyek orvoslása szükséges. Éppen ezért a költségvetés tervezete jelentős tartalékot biztosít arra, hogy a szükséges egyedi ügyekben a segítséget az önkormányzatoknak a kormány, illetve az Országgyűlés meg tudja adni, tehát egészen biztos, hogy az elkövetkezendő évben sem kell attól tartani, hogy az önkormányzatok működésképtelenné válnának, hogy a feladataikat nem tudnák ellátni.
Én lényegesnek tartom azt, hogy már az idei évben a fejlesztésekhez, az önerő biztosításához 50 milliárd forint áll rendelkezésre, ez a pénz szükséges lesz az elkövetkezendő években is. Hiszen az, hogy az önkormányzatok tovább tudjanak lépni, hogy fejleszteni tudják a feladatok ellátására szolgáló intézményrendszerüket, egyrészt a polgároknak az érdeke, másrészt az önkormányzatoknak az érdeke, de az, hogy az EU-s támogatásokat le tudjuk hívni, nyilván az országnak és az egész gazdaságnak is az érdeke.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem