ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Jó reggelt kívánok! Főtitkárhelyettes úrra nézve kérdezem, hogy kezdhetjük-e a munkát. Amennyiben a főtitkárság is ehhez hozzájárulását adja, akkor mai munkanapunkat elkezdjük.
Köszöntöm a nyári rendkívüli ülésszak 8. ülésnapjára megjelent parlamenti képviselőket, a munkánkat segítő kollégákat, mindannyiukat. Július 29-e van, ahogy ilyenkor el szoktam mondani, az év 180. napja. A Pétereket és Pálokat köszöntjük, így például Szilágyi Péter jegyző urat itt mellettem rögtön, és önök is köszöntsék fel kollégáikat, munkatársaikat, rokonaikat. Hagyományosan az aratás kezdő napján vagyunk.
És miután szoktam a jelenlévőket szórakoztatni egy-két eseménnyel, ezért jó, ha tudják, hogy 2008-ban, pontosan négy évvel ezelőtt ezen a napon nyerte meg az Eb-t Spanyolország, úgyhogy nagy izgalmakat várhatunk a hét végén. Természetesen sok minden történt még ezen a napon, de mi koncentrálunk a munkánkra. Móring József Attila és Szilágyi Péter jegyző urak lesznek segítségemre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem