DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kérném szépen visszaállítani az órát. (Megtörténik.) Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott egy olyan kérdés az LMP képviselője részéről, hogy van-e ennek a költségvetésnek nyertese, mert ő nem talált egyet sem. Nos, ha megnézzük a számokat, akkor a következőt látjuk, 2013-ban a költségvetés tervezete szerint az oktatási tevékenységekre fordított összegek nominálisan is jelentős emelkedést mutatnak.
(10.30)
Szeretném elmondani a konkrét adatokat, hogy ez érthető legyen. Az oktatási kiadások 2012. évi kiadási előirányzata 1423 milliárd, a 2013. évi kiadási előirányzat 1551 milliárd forint, a GDP arányában ez 2012-ben 4,88 százalék, 2013-ban 5,06 százalék. Tehát akárhogy nézzük, ez bizony elég jelentős növekmény.
Az kétségtelenül igaz, hogy az oktatás egészén belül ez nem egyenletesen oszlik el. Ennek a költségvetésnek a közoktatás kétségkívül nagy nyertese. Az összes kiadásnak 10,6 százaléka az oktatás pozíciójaként jelenik meg. A költségvetés a közoktatást preferálja, aminek az a bevallott és bevallatlan célja, kinek hogy tetszik, hogy a közoktatásban kell olyan minőségi változást elérni, ami egyébként aztán a későbbiekben a felsőoktatás szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a bemenetel oldalán milyen képzettségű diákokkal találkozunk, és utána majd a diplomás kimeneteli oldalon is milyen képzettséggel rendelkező szakembereink lesznek.
A közoktatásba 488 milliárd forint kerül be a következő évben, ebből mintegy 73 milliárd forint pedig a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez kapcsolódik. Szeretném azonban leszögezni azt, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése nem azonos egy általános, generális, egyenletesen mindenkit érintő béremeléssel. Ilyen volt 2002-ben, amikor a Medgyessy-kormány 50 százalékos béremelést jelentett be, és lényegében fenntartások, elvárások, követelmények megfogalmazása nélkül óriási összegeket kétségkívül a közoktatásba beinvesztált, anélkül, hogy komoly hasznosulása lett volna a dolognak. A pedagógus-életpályamodell kifejezetten azt célozza, hogy minőségi elvárások érvényesüljenek a közoktatásban, és ehhez kíván forrásokat rendelni. Tehát ez egy differenciált és értelemszerűen ehhez az elváráshoz igazodó emelést jelentene.
Ez a pluszpénz tehát, ami megjelenik a közoktatásban, nem arról szól, amivel egyébként sokszor szocialistákhoz közel álló szakszervezetis emberek vagy korábban a szocialista kormányok idején a minisztériumban dolgozó, majd aztán a szakszervezeteknél landoló megmondóemberek szoktak riogatni, hogy ez kannibáltörvény, és álláshelyek megszüntetésével teremtik elő a béremelés fedezetét. Szó sincs róla, többletforrások jelennek itt meg a költségvetésben.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a többletforrás egyúttal arra is alkalmat teremt, hogy a települések közötti forráskülönbségek terén valamilyen mérséklést, esélykiegyenlítést hajtson végre. Ebből pedig arra a célra szeretnénk nagyobb forrásokat biztosítani, vagy ebből abba az irányba szeretnénk elmenni, hogy a települések adottságai ne determinálják az ott lakó gyerekek életlehetőségét és jövőbeli kilátásait.
Az önkormányzatok feladatává teszi az oktatási struktúra fenntartását a jogszabályi környezet. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok továbbra is valamilyen módon szerepet játszanak az oktatás finanszírozásában, tehát ez ilyen értelemben az oktatás pozícióit kétségkívül tovább erősíti és javítja.
Az oktatás minőségének, az esélyegyenlőség erősítésének, a minőség javításának a célját szolgálja az is, hogy a nemzeti tehetségprogram, amely egy preferált célja egyébként az oktatási kormányzatnak - nagyon helyesen -, tulajdonképpen nem szenvedett el forráscsökkenést, hanem az előző évi változatlan összeg továbbra is rendelkezésre áll.
Lényegében azt a kérdéskört, hogy válságidőszakban mibe kell invesztálni, azt gondolom, hogy ebből a szempontból a költségvetésnek ezen számai elég jól megvilágítják, miszerint válságidőszakokban az oktatásra sok pénzt kell fordítani. Magyarország most ezt teszi. Korábban számos európai országban volt hasonló példa erre, az előző esztendőkben hasonló felvetéssel mi hiába éltünk, a szocialista kormányzat részéről ilyen szempontból érdemi meghallgatás soha nem volt, most viszont értelemszerűen komoly elmozdulás történik ebbe az irányba.
Tény és való viszont, hogy a felsőoktatás pozíciói a költségvetésben romlanak. Itt egy körülbelül 26 milliárdos csökkenés van a költségvetési támogatást tekintve. Ez tagadhatatlan. Azt is hozzá kell tenni természetesen, hogy ez a forráscsökkenés összefüggésben van részben demográfiai mutatók változásával, a képzésben részt vevők számának csökkenésével, és részben összefüggésben van azzal is, hogy az elmúlt esztendők során olyan felsőoktatási fejlesztések, kapacitásbővítések történtek az országban, amelyekkel kapcsolatban átgondolt, országos kiterjedésű oktatáspolitikai stratégiai elképzelések még nem voltak. Tehát lényegében kialakultak olyan kapacitások, amelyek mögött nem állnak érdemben hallgatók.
Világos, hogy ezeknek a fenntartása hosszú távon illuzórikus és nem is indokolt. A fölös kapacitások kihasználása tekintetében, amit hiányosságként fel lehet róni és meg is kell tennünk, az az, hogy az oktatási kormányzat részéről ebből a szempontból nem készült egy olyan világos és egyértelmű állásfoglalás, ami azt mondaná ki, hogy Magyarország összes felsőoktatási intézményében nem szabad az összes tudományterületnek minden szakját képezni, hanem bizony mondjuk meg nagyon világosan - különösen igaz ez a főiskolák tekintetében -, hogy ez a főiskola ilyen specifikummal rendelkezik, az pedig olyan specifikummal rendelkezik, ami egyébként eredetileg az úgynevezett fachhochschulék tényleges feladata.
Ha ezt világosan, már a kezdet kezdetén meg tudjuk mondani, akkor bizony könnyebb az átállás. És azt is el kell mondani, hogy egyébként a forráscsökkenésnek van egy olyan vonzata, ami a felsőoktatásnak pedig a pazarló oldalát érinti óhatatlanul, ugyanis az eddigiekben a felsőoktatási intézmények egyáltalán nem voltak abban a kényszerű helyzetben nagyon sok esetben, hogy a fölösleges kapacitásaikat maguk is józanul és racionális módon végiggondolják.
Gondolok itt arra, hogy jó néhány esetben az intézmények falain belül vannak párhuzamos képzések, gondolok arra, hogy földrajzi értelemben nagyon kis távolságon belül ugyanolyan képzések tucatjai futnak párhuzamosan, és gondolhatunk arra is, hogy vannak olyan fölös adminisztratív szintek a felsőoktatás egészében, amelyek bizony az alaptevékenységtől, azaz az oktatástól és a kutatástól vonnak el pénzt, lényegében felesleges bürokratikus posztok. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból a mostani költségvetés egyfajta késztetést jelent majd az intézmények számára, hogy egy kicsit racionálisabban gondolják végig működésüket.
A másik probléma, amit viszont kezelnünk kell a költségvetési törvény vagy az azt megalapozó törvények, vagy akár a most futó szaktörvények szintjén, az a vagyongazdálkodás kérdése. Ha a felsőoktatás abban az állapotában marad, amit a jelenlegi jogi környezet jelent, nevezetesen, hogy vagyongazdálkodás szempontjából beszűkített helyzetben van, az viszont a forrásszűküléssel együtt valóban komoly problémát fog okozni. Konkrétan ez például a térítéses orvosképzés esetében, a külföldi hallgatókra kell gondolni, ami éves szinten 15-16 milliárdos bevétel, ott komoly ellehetetlenülést jelent, illetve nemzetközi pályázatok, főleg EU-s forrásokra alapozott nemzetközi pályázatok önrészét sodorja veszélybe. Itt kétségtelenül lépni kell, és értelemszerűen ehhez megpróbálunk majd módosító javaslatokkal élni.
Ugyanakkor nem szabad elhallgatni azt, hogy a felsőoktatás számára ez a vagyongazdálkodási vagyonmozgás azért kulcskérdés, mert a másik oldalon viszont a kormányzat mintegy 100 milliárd nagyságrendű, a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó pályázati kereteket nyitott meg. Ezek között van hazai, és van értelemszerűen nemzetközi is. Ennek a kihasználása összefügg az előző vagyongazdálkodási kérdéssel.
Különösen örvendetes az úgynevezett differenciált finanszírozási rendszer bevezetése, amihez a kiemelt, illetve a kutatóegyetemi címek tartoznak, ami nem egyszerűen csak cím, ahogyan volt a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányzás időszakában, hanem társul hozzá tényleges pluszfinanszírozás. Az elmúlt évek során ezt nagyon sokszor felvetettük, hogy ne csak címeket adományozgassunk, hanem rendeljünk hozzá forrásokat, ez most meg is fog történni.
A kutatás területén örvendetes tény, hogy itt a pozíciók megmaradnak, nem romlanak, sőt van, ahol javulás is történik. A Magyar Tudományos Akadémia lényegében azonos forrásszinten marad, mint volt korábban, úgy, hogy ehhez hozzátartozik az, hogy ezt megelőzően egyébként az Akadémiánál volt egy nagyon komoly belső szerkezeti reform, amellyel hatékonyabbá tudta tenni a működését.
Az OTKA összege változatlan marad, ahogyan a tudományos könyv- és folyóirat-támogatás is, a Lendület-programra továbbra is van 600 millió forint, ahogy korábban, és új akadémiai kutatócsoportok létrehozására is van továbbra is 400 millió forint, ahogyan volt korábban, az Innovációs Alap összege pedig 6 milliárddal még növekszik is.
Azt gondolom, hogy ebből a szempontból ezek azért megnyugtató pozíciók. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.40)
