ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Soron következik a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, az Állami Számvevőszék véleménye a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról, valamint a Költségvetési Tanács véleménye a Magyarország 2013. évi központi költségvetésének tervezetéről szóló jelentés együttes általános vitája, annak folytatása, illetve lezárása. A törvényjavaslatot T/7655. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/7655/2. számon, a Költségvetési Tanács jelentését T/7655/1. számon ismerhették meg. A mai napon is képviselői felszólalásokra lesz lehetőség, mintegy 7 óra 30 perces időkeretben. A tévéközvetítés a mai napon az ülés végéig tart. Köszöntjük a televízió előtt ülő polgárokat is.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertesse a napi időkeretet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem