DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jövőre az Orbán-kormány harmadik tiszta évét fogjuk megélni, ez az esztendő már egyértelműen a mostani kormányszövetség és a kormány irányítási munkáját fogja tükrözni.
Nekem ezzel a jövő évi költségvetéssel három alapvető gondom van, ezekről szeretnék beszélni. Ezek azok a gondok, amik miatt én magam és vélhetően a Jobbik frakciója sem fogja megszavazni ezt a zárószavazás előtti módosító javaslatot. Az egyik problémakör a törvényalkotás mikéntje, hogyanja, eljárása, módszere; másodikként majd a gazdaságpolitikáról szeretnék összefüggéseiben szólni; végül a harmadik inkább morális probléma.
Az első kérdéscsoporthoz: az a törvényalkotási folyamat, ami ebben a Házban zajlik, számomra hallatlan csalódás. Nem vitatom azt, hogy ez az eljárás, aminek révén idekerült ez a zárószavazás előtti módosító indítvány, teljesen legitim, teljesen törvényes, hiszen voltak szívesek önök az államháztartási törvényt két hónappal ezelőtt egy rapid előterjesztéssel, ugyancsak hasonló módon, rendkívüli sürgősség keretében módosítani. Rogán képviselő úr, a kormányoldal jolly jokere, mindentudója jóvoltából idekerült az államháztartási törvény módosítása, ami lehetővé tette a kormány számára azt az eljárást, aminek most tanúi vagyunk, nevezetesen hogy négy konkrét esetben zárószavazás előtt módosító indítványt tehet, mint ahogy most meg is tette.
A mai költségvetési vitában megkérdeztem egyértelműen az ott levő helyettes államtitkár úrtól, hogy mi a konkrét oka, a négy taxatívan felsorolt indok közül melyik az, ami miatt sor került erre az igen nagy horderejű változtatásra.
(17.10)
Nos, ennek az oka a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében teendő intézkedések, amelyeket úgy definiál az államháztartási törvény most már, hogy amennyiben ezt a kormány szükségesnek látja. De hát az, hogy szükséges, egy teljesen szubjektív fogalom, innentől kezdve bármilyen oknál fogva idehozza a módosítást egy nappal vagy két nappal, vagy most speciel éppen négy nappal előtte - közte volt a két hétvégi nap -, tehát idehozza a módosítást, mert szükségesnek tartja, hogy módosítsa a már elfogadott törvényt.
Kérem szépen, számomra beigazolódni látszik az az akkor még csak vélt hiba, most már, azt gondolom, valóságos hiba, hogy önök kierőszakolták a nyár közepén a rendkívüli ülésszakban azt, hogy a parlament elfogadja a sarokszámokat, a bevételi, kiadási főösszeget, a hiányt és a fejezeti fő számokat. Nem kellett volna ezt csinálni, ráértek volna sokkal később ezt a fázist lefolytatni, és most kínos helyzetbe kerültek, mert a kőbe vésett számok, nem utolsósorban a 2,2 százalékos hiánycél is elmozdult 0,5 százalékkal fölfelé, és ez, enyhén szólva, presztízsveszteségnek is felfogható, hogy ezeket a számokat meg kellett mozdítani; olyan módon, hogy megkaptuk ezt a százoldalas módosító indítványt, és tessék elhinni, hogy nincs igazán arra mód, hogy ezt teljes szakmai felelősséggel megeméssze akár az ellenzéki oldal, akár a kormányoldal.
Kérem szépen, voltak idők a magyar költségvetési joggyakorlás történetében, amikor egy ilyen horderejű kérdést hetekig, sőt egy hónapig is vitatott a parlament illetékes bizottsága. Sőt, voltak olyan alkalmak, amikor a miniszterelnök, speciel Tisza Kálmán, annak idején megtisztelte a parlament pénzügyi bizottságát, hogy ő maga bement a bizottság elé, és elmondta, hogy milyen gondok vannak. Egyébként kísértetiesen hasonló problémák voltak a dualista időkben az államháztartás adósságával, mint napjainkban. Akkor a vasútépítés meg a gátépítés volt az az ok, ami miatt elment az államháztartás adóssága. De bement a miniszterelnök, és elmondta őszintén, hogy milyen gondok vannak; az önök által nagyra becsült és általam is nagyra becsült Széll Kálmán pénzügyminiszter korában rendszeres látogatója volt a pénzügyi bizottságnak.
Én nagyra becsülöm azokat a helyettes államtitkárokat, akik rendszeres látogatói a költségvetési bizottságnak, kitűnő szakembereknek tartom őket, de ugye, ott politikai viták is vannak, és ezeket a politikai természetű vitákat államtitkárokkal, helyettes államtitkárokkal nem lehet lefolytatni. Oda kellene a miniszter vagy legalább az őt helyettesítő államtitkár, aki most már szintén nem jár a bizottság üléseire, hanem elküldik azokat a szakembereket, akik vitézül helytállnak, és nyilván a számszerű összefüggéseket, szakmai kérdéseket megvilágítják. Arra azonban nincs mód, hogy az ellenzéki képviselők és a kormánypárti képviselők is lényegében élni tudjanak a költségvetési jogukkal, és bírálják, módosító javaslataikkal korrigálni próbálják a költségvetés számait, erre ez a mechanizmus nem ad módot. Én a parlamentáris demokrácia szempontjából visszalépésnek tartom, és a törvényalkotási önkény jelének látom azt az eljárást, ami itt folyik, hogy ide bekerülnek utolsó órában óriási horderejű javaslatok, amelyeknek az érdemi, tisztességes, korrekt részletes vitájára nincs mód. Ezt tehát nem tudom elfogadni, ezért ezzel az eljárással és a következményével sem tudok egyetérteni.
A másik problémakör, amiről beszélni szeretnék, a gazdaságpolitika egésze. Itt pedig az a gondom, hogy a tisztelt kormány, tisztelt pénzügyi kormányzat nem rendszerszerűen kezeli a gazdaságpolitikát, hanem abból kiragad egy vagy két, egyébként fontos összefüggést, jelesül a hiányt és az államadósságot, vagy most, ahogy Rogán képviselőtársam hangsúlyozta, a munkahelyek megőrzését. Ezek fontos célok, de mégiscsak egy vagy két cél, és a többi, szintén fontos cél elhanyagolása áll a háttérben.
Ezek közül is a legfontosabb, azt gondolom, a gazdasági növekedés problémája. Kérem szépen, a magyar gazdaság helyben jár, nem növekszik. Az a felszeletelhető torta, amiből az állampolgároknak több juthatna - vagy a mindennapi kenyerünk, így is mondhatnám -, az egyszerűen nem növekszik. 2005 óta a magyar gazdaságban nincs növekedés, most sem lesz. Az Orbán-kormány harmadik évében sem lesz gazdasági növekedés, és ami növekedés van, ez az igen szerény növekedés - a 0,9 százalék -, ami, ha figyelembe vesszük, hogy a 2012. évi GDP pedig csökkenni fog, tehát a 2013-as GDP nem fogja elérni a 2011-es GDP mértékét sem; hogy aztán ebből hogyan lesz 25 év alatt duplázódás, azt föl nem bírom fogni, bármekkora fantáziával rendelkeznék is. Ma megkérdeztem a miniszter úrtól a bizottsági meghallgatásán, hogy tartja-e még ezt a becslését, jóslatát vagy reményét, hogy 25 év alatt a magyar GDP megduplázódik, és eléri a 200 milliárd eurót, és eléri Ausztriának a mai kétharmadát, mire ő valóban, a rá jellemző hallatlan optimizmussal és magabiztossággal mondta, hogy igen, ez elérhető, hiába alacsony a beruházási ráta, ami - mint itt is mondta -, 16 százalékos. Ez az ingerküszöb alatt van - tisztelettel jelentem -, 16 százalékos beruházási rátával GDP-t növelni közép- vagy hosszú távon nem lehet. Hát, aki valaha foglalkozott a gyakorlatban gazdaságpolitikai kérdésekkel, netán üzemben is megfordult, akkor az tudhatja, hogy ilyen beruházási rátával nem lehet jövedelmet tartósan gyarapítani.
Tehát nem látom a gazdasági növekedés lehetőségeit, és ez a jövő esztendő a további évek gazdasági növekedését is visszafogja, minden jel erre mutat. És ami talán még fontosabb: mi beszélünk itt túlzottdeficit-eljárásról, beszélünk hiánycsökkenésről, de tisztelettel jelentem, a mi hallgatóinkat, a mi választóinkat nem ezek érdeklik. Azok érdeklik, hogy mekkora az infláció, és ugye, ez az 5 fölötti infláció, amit most tartalmaz ez a törvényjavaslat-módosítás, ez a legmagasabb a környezetünkben. Tudomásul kell vennünk, hogy a visegrádi országok, a környezetünk, mindegyik elhúz mellettünk, a legrosszabb mutatóink vannak a makroszámokat tekintve. Talán most Szlovénia visszalép, de ott azt is figyelembe kell venni, hogy Szlovénia egy magasabb szintről lép vissza. Azaz nem mindegy, hogy a skandinávok vagy a németalföldiek lépnek vissza valamennyit, vagy mi lépünk vissza a magunk igen szerény színvonalához képest. Az egy főre jutó GDP ezelőtt tíz esztendővel még a legmagasabb volt a régióban, most már úgy elhúztak mellettünk a lengyelek, szlovákok, a csehekről nem is beszélve, hiszen ők mindig is magasabb szinten voltak.
Tehát egy igen szomorú tendenciának vagyunk a részesei, és én nem látom ebből a 2013-as költségvetési törvényjavaslatból, a makroszámokból, hogy el tudnánk mozdulni erről a stagnáló helyzetről. És igen, kedves Rogán képviselő úr, ön kiválóan megpróbál a szükségből erényt csinálni, amikor azt mondja, hogy ez a stabilitás költségvetése, mert hiszen 400 milliárd forint Országvédelmi Alapot terveztek ebbe a költségvetésbe. Szerintem fordítva van a helyzet. Hát azért 400 milliárd az Országvédelmi Alap, mert óriási bizonytalanság van a bevételi oldalon, és ha azok az adóbevételek nem jönnek be, amiket terveztek, akkor majd az Országvédelmi Alap a helyükre lép. Tehát minél nagyobb ez az Országvédelmi Alap, annál inkább az instabilitást fejezi ki. Egyébként meg azért sem fogadható el, mert ennek a pénznek az elköltése kikerül a parlament ellenőrző hatóköre alól, ez a kormány zsebpénze, gyakorlatilag akkor költi el, amikor jónak látja. Ezekkel nem lehet egyetérteni.
Tehát a második problémakörben az az igazi gond, hogy egyoldalúan az államadósság-csökkentés, illetve a hiányfaragás van a középpontban, és más olyan szempontokra nincs tekintettel a tisztelt pénzügyi kormányzat, hogy a lakosság életszínvonalának az emelése, a nemzet, az ország gyarapodása is milyen fontos lenne.
(17.20)
Végül a harmadik problémakör, ami miatt én nem tudok egyetérteni ezzel a költségvetéssel, ez részben morális kérdés. Az ortodox közgazdaságtan atyja, Adam Smith azt hangsúlyozta annak idején, néhány száz évvel ezelőtt, hogy a közgazdaság-tudománynak morális gyökerei vannak, vagy ha nincsenek morális gyökerei, akkor nagy gondok vannak, abból lesz a vadkapitalizmus meg a vadliberalizmus, amit megéltünk. Ebből a szempontból ez egy nagyon amorális költségvetés, mert miközben a miniszter úr azt mondja a meghallgatásán, hogy meg kell fogni minden pénzt, minden forintot, és mi ezt tesszük, nem teszik ezt, tisztelettel jelentem. Mondok erre néhány példát. Ezeknek részben szimbolikus jelentősége van, de ez nagyon fontos: hogyha az ország nehéz helyzetben van, akkor szíveskedjék a tisztelt állam, a tisztelt vezető a saját költségvetésén is példát mutatni és takarékoskodni.
Kezdem az ország első polgárával, a Köztársasági Elnöki Hivatallal. Tudom, hogy a köztársasági elnök urat nem illik bírálni, nem is őt bírálom, hanem a tervezőket, akik most neki terveztek egy nagyobb protokollkiadást; akkor sem tudom elfogadni, hogyha ez a Külügyminisztériumnak és a Köztársasági Elnöki Hivatalnak az átcsoportosításából származik. De talán még jellemzőbb példa az önök gondolkodására, én akkor is szóvá tettem, amikor a költségvetést első körben vitattuk, hogy miért kell a három volt köztársasági elnöknek fejenként 73 millió forintos, úgymond közadakozási célú zsebpénzt adni. Ahelyett, hogy ezt megváltoztatták volna, most a jelenlegi köztársasági elnök is beállt a sorba, nyilván presztízsveszteséget jelenthetett volna, hogy a volt köztársasági elnökök kapnak 73 millió forint zsebpénzt, ő meg nem kap - ő is kap most 73 millió forintot. Ez az egész egy bagatell összeg, 300 millió forint végül is, ez ugyan egy abaúji faluban - szűkebb pátriámban - egyéves költségvetés, de több is veszett Mohácsnál.
Aztán mondhatnám a Miniszterelnökséget, ahol megjelennek új intézmények, és a miniszterelnök úrnak ez a hobbija - nem akarok csúnya kifejezést használni -, ezek a konzultációk, kérem szépen, hovatovább én ezt orvosi problémának tekintem. Mi a csodát lehet megtanulni? Egymilliárd forint egy konzultáció, és az égvilágon semmi nem jön ki belőle, a pénz viszont elmegy. Ezeknek a kiadásoknak a faragásával lehetne morálisan elfogadtatni egy ilyen megszorításokat tartalmazó költségvetést, mert önök akárminek nevezik, az akkor is megszorítás. Én már megkaptam a saját bankomtól az értesítést, miszerint a tranzakciós illetéket át fogják hárítani.
Át fog szivárogni az összes ilyen kiigazításnak nevezett intézkedésük, ezt mind a lakosság fogja megfizetni. Lássunk világosan! Legyünk őszinték! Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
