DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is csak egy rövid fölszólást kívánnék ebben az ügyben tenni. Nem azért, mert az ügy nem érdemelne sokkal többet, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ma itt, ebben az ügyben előrelépést aligha fogunk tudni tenni. Viszont nagyon fontos, hogy valamennyien értsünk egyet, hogy abban előrehaladást kellene elérni, úgy, ahogyan egyébként Ángyán képviselőtársam elmondta, hogy egy európai trend változzon meg ebben. El kell tudnunk érni azt, hogy a tőke szabad áramlása egy egészen más konstellációban jelenjen meg, mint ahogyan most azt az Európai Unión belül kezelik.
Meggyőződésem, hogy ez a magyar kormánynak is szándéka. Az is meggyőződésem, hogy mindennek az elérése csak egyfajta szövetségi rendszeren belül lehetséges. Akkor, ha nem mi egyedül, hanem a térségünkben legalább, de esetleg más térségekből is, az Unió más tagjai ugyanilyen gondolatok mentén igyekeznénk elérni, hogy ez a változtatás keresztülvezethető legyen. Nem elérhetetlen cél. Olyan, amelyben, ha kitartóan - és azt kell mondanom, hogy szükségszerűen -, az adott esetben tényleg a küzdelmet és harcot is hajlandók vagyunk vállalni, akkor ez a cél megvalósítható.
Csak emlékeztetnék rá, és újra meg újra kérem, hogy mások is tegyék ezt: az Európai Unió álláspontja e tekintetben nem volt mindig töretlen. Az Európai Unió álláspontja kezdetben vala még azt is megengedte, hogy az élelmiszer tekintetében legyen olyan kivétel, amely azt jelenti, hogy ez nem esik a tőke szabad áramlása alá. Innen jutottunk el idáig. Azt gondolom tehát, hogy itt az adott szituációban és helyzetben a javaslat olyan értelemben jó szándékú, hogy el kell indítani ezt a folyamatot, és ezt a folyamatot eredményesen végig kell vinni. Ebben - meggyőződésem szerint - mi, kisgazdák is a kormánynak, ami tőlünk telik, a támogatást meg kívánjuk adni. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem