HORVÁTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH ISTVÁN
HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Demeter Ervin képviselőtársam felszólalásához szeretnék csatlakozni, amit a 61-es módosítással kapcsolatosan említett. Nyilván érződik a jobbító szándék és az előremutató javaslatok a felszólalásában képviselőtársamnál, de azért szeretném azon képviselőtársaim figyelmét felhívni, akik a tagdíjfizetéssel kapcsolatosan módosítót adtak be vagy adnak be, hogy jelen pillanatban a mostani tagdíjfizetési rendszer abszolút nem működőképes a jövőt tekintve, és abszolút nem helyénvaló.
Jelen pillanatban a 122 hegyközségnél közel 80-féle módon fizetnek be különböző tagdíjakat. Az egyik hegyközségben van területalapú, a másikban nincs területalapú. Az egyikben a szőlő után ilyen mértékben fizetnek, a másikban másfajta mértékben működnek. Tehát gyakorlatilag teljesen szabadon választott módon működik most a finanszírozás, és a törvény pont azt mutatja előre, hogy egy működőképes HNT-t hozzunk létre, de emellett vegyük figyelembe azt is, hogy a tagdíjfizetés a működésen kívül adott helyi közösség esetében a helyi célokra forrásalapot is képez, és adott esetben olyan ennek a mértéke, amely mondjuk, egy jelentősebb pénzösszeg esetén pályázatok önerejét is létrehozhatja.
A mostani törvényjavaslat azt vetíti előre, hogy gyakorlatilag ilyen kétszintes befizetés legyen, annyi legyen az egyik része a HNT felé, ami a működést pontosan fedezi, és ezért fontos, hogy évről évre ezt határozzuk meg, hiszen évről évre tudjuk azt, hogy körülbelül milyen működési költségek lesznek; és a helyi autonómiát, a helyi szabadságot hagyjuk meg a hegyközségeknek, hogy adott esetben a helyi ügyekre egy magasabb díjat is szedhessenek.
Nem félnék attól, hogy a HNT-k gyakorlatilag ilyen pénznyerő automata módján szeretnék majd beszedni ezeket az összegeket, hiszen magában a HNT-ben is alulról jövő módon a hegyközségek képviselői gyakorlatilag biztosítják a többséget, és ők biztosan felelős döntéseket fognak ezzel kapcsolatosan hozni. Ezért szükséges (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a mostani szabályozás megváltoztatása.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem