ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a bányásztársadalom Szent Borbálára, foglalkozásuk védőszentjére emlékezik. Ezen a jeles napon az országos bányásznap alkalmából az ország Házában is illő leróni tiszteletünket a múlt és a jelen bányászainak áldozatvállalása előtt.
Sajnos, ma már csak kevesen tudják, de történelmi tény, hogy hazánkban közel ezer éven át a bányászat és a kohászat a nemzetgazdaság egyik legfontosabb, legjelentősebb ágazata volt. A Kárpát-medence évszázadokon keresztül az európai nemesfémtermelés élvonalába tartozott. Már a XIII. században a kontinensen termelt arany öthatodát, az ezüst egynegyedét a mi országunk adta. Az 1770-es években az állami bevétel 30 százaléka a felvidéki és az erdélyi bányászatból, kohászatból származott.
A XVIII. századra a hazai bányászat és kohászat központja már Selmecbánya térsége volt. Európa-szerte elismerték a technológiai színvonalat, a vezetési módszereket és az ide koncentrálódott szaktudást. Ez az elismerés többek között annak is köszönhető volt, hogy 1735-ben létrejött a híres-nevezetes selmeci Bergschule, a későbbi Bányászati és Erdészeti Akadémia, amely a kor színvonalának megfelelő, nívós képzést biztosított.
A hazai bányászat szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt az 1892-ben Selmecbányán megalapított Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, amely a bányászat és a kohászat érdekében számos javaslattal kereste az egymást követő kormányokat, ráirányítva figyelmüket a szakma kihívásaira, a bányászélet nehézségeire, problémáira. A fejlődés töretlennek mutatkozott.
Van azonban, ami változatlan maradt: a mélybe leszálló bányászt mindig bizonytalanság fogadta. Ez sokszor csak a nyersanyag fellelésének a kiszámíthatatlanságát jelentette, máskor viszont Szent Borbála oltalmában és segítségében bízva magának a létnek az esendőségével is szembe kellett nézni. Talán ennek a fokozott egymásra utaltságnak is köszönhető, hogy a bányászok nemcsak a föld méhében, hanem a munka végeztével szabadidejükben is képesek voltak összefogni, önsegélyező egyleteket létrehozni, kórházakat építeni a betegek és elaggottak számára. Közösségeikben ügyeltek a kultúra ápolására, a hagyományok átadására művelődési házakat építettek, de maradandót alkottak dalokban és nótákban is, amelyeket a bányászzenekarok ma is töretlen kedvvel játszanak.
A bányászszolidaritás és a hagyományok még mindig élnek, annak ellenére, hogy hazánkban a legtöbb helyen sajnos már fel kellett hagyni a termeléssel. A szakma iránti megbecsülés ma is ott él az emberekben, a tudás és a szakismeret még megvan az egyetemi oktatásban és a bányászgeneráció fejében, ami felkészítheti az új nemzedéket a XXI. század kihívásaira. Mert látnunk kell, tisztelt Ház, hogy a világgazdaság jelenlegi trendje szerint nincs messze az az idő, amikor az új technológiák és új eljárások bevezetésével a felhagyott bányaművelést újra érdemes lesz megnyitni. Ebben bízva és ennek hitet adva kívánok a mai ünnepi nap alkalmából bányászköszöntéssel jó szerencsét! (Taps.)
Az őszi ülésszakunk 31. ülésnapját ezennel megnyitom. Tájékoztatom Önöket, hogy az ülés vezetésében Stágel Bence és Göndör István jegyző urak lesznek a segítségemre.
